Dési János/ujkelet.live
Izraelben nem fordulnak meg az emberek, ha valaki egy csinosnak kevésbé mondható géppisztollyal a hátán sétál. Ha az övébe egy pisztolyt tűzött és úgy flangál. És most nem a katonákról beszélek, mert az egy külön történet. Hanem a hétköznapi, normális civilekről.
A híreket olvasva persze tulajdonképpen érthető is a dolog, de akkor is, furcsa és szokatlan az, hogy Izraelben ez mennyire nem szokatlan.
Hogy a felbukkanó fegyveresek látványától nő-e a biztonságérzetünk vagy sem, az persze már egy másik kérdés. Amire nem is nekünk a kényelmes, és ebből a szempontból biztonságos Európából kell választ adnunk.
Amikor, talán az első intifáda idején Gyurival este sétálni indultunk és a fogasról egy Uzit akasztott le, mire én megkérdeztem, hogy ez biztosan kell-e nekünk, megvonta a vállát, visszaakasztotta a fogasra és egy parabellumot gyűrt a nadrágja korcába. És akkor tudtam, befejeztem a megjegyzések sorát.
És nagyon jót sétáltunk az éjszakai Jeruzsálemben.
Mondom, ez régi történet. A mai békésebb világot az mutatja, hogy ma már romantikus nagy kardokkal a hátukon indulnak el a fiatalok.
„Wenn ihr wollt,/ist es kein Märchen” – írta Altneuland könyve alcímeként Herzl Tivadar. Azaz, ahogy Márkus Aladár első magyar fordításából (Ősújország) ismerjük: „Ha akarjátok, nem mese.”
WTF?
Ma megszokott látvány.