Késes merényletkísérlet Jeruzsálem mellett

    1

    ujkelet.live

    Az észak-jeruzsálemi Hizma ellenörzőponton egy jeruzsálemi zsidó férfi késsel támadt a szolgálatot teljesítő katonákra. A biztonsági erők tüzet nyitottak a támadóra, aki súlyosan megsérült, majd nem sokkal később belehalt sérüléseibe.

    Az első jelentések arab elkövetőről írtak, de a Jeruzsálemi Rendőrség azt nyilatkozta, hogy a támadó egy 20 éves jeruzsálemi zsidó volt.

    A férfi gyalog érkezett a Hizma ellenörzőponthoz, és megpróbálta megkéselni az egyik katonát. Egy későbbi nyilatkozat szerint a férfi futva közelítette meg a katonákat, úgy, hogy a kezében tartott valamit, amiről a katonák azt hitték, hogy veszélyt jelent rájuk.

    A biztonsági erők megállásra szólították, majd tüzet nyitottak és lelőtték.

    A katonák nem sérültek meg a támadásban.

    Az átkelőhelyet lezárták az eset miatt.

    1 komment

    1. Hatásos lecke mindenkinek, akik az Izraeli véderő tagjai felé közelednek ellenséges szándékkal. Az esemény ” pikantériája „, hogy a támadó zsidó volt, ami ugyan csak részletkérdés mivel terrorista ” arabként ” viselkedett, A katonák helyesen mérték fel a helyzetet, és jogosan használták fegyvereiket.

    Leave a Reply

    Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .