szerző: Politzer Tamás
…majdnem találkoztam. Tehát nem találkoztam… Ám telefonon beszélgettünk… Nem tudom ennek pontos idejét. Annyi biztos, hogy a Veszett ernyő nyele című könyvének 1984-es pesti megjelenése utáni években, vagy 1986-ban vagy 1987-ben történt ez. A beszélgetés idején már egy ronggyá olvasott példány volt a birtokunkban. Nemcsak a szöveget kedveltük, hanem az illusztrációkat is: Kaján Tibor szálkás, vonalas rajzai díszítették a kötetet. A grafikák többségében remek karikatúra-porték Hoffmann Ferencről, Kishont Ferencről, Efrájim Kishonról… A három ismert néven, több anyanyelven világhíressé vált szerzőről.
Ez volt az első olvasmányom a szerzőtől, családom apraja-nagyja olvasta, idézte e kötet remek humorú darabjait. A való életben is alkalmaztuk a könyvből szerzett tudásunk egy-egy részletét: voltak ismerősök, ismeretlenek, akit Toscanini Bélának, Ervinkének, Rafinak, vagy Herskovits-nak, Ilka néninek neveztünk el egymás között, mert a valós figurához illett a név… Gyakran elhangzott az is, hogy „az anyja, Krausz”…
Egyszer csak azt olvastam, hogy a Ludas Matyi magyar nyelvű humoros lap egykor Kishont Ferenc néven publikáló munkatársa, Efrájim Kishon Pestre jött, újabb könyveinek magyarországi kiadása ügyében.
Mielőtt az anyukám sütötte temérdek palacsinta elpusztításához hozzá láthattam volna, csengett a telefon. Felvettem:
– Jó napot kívánok, a Hyatt Szálló portájáról hívom. Kishont nevű vendégünk üzenetét szeretném önnek átadni, legyen szíves őt felhívni negyed és fél hét között. A 326-os szobát kérje a központtól.
– Jó napot. Kishontot mondott, az írót? Ő té betű nélkül írja a nevét…
– Én nem ismerem a foglalkozását, azt sem, hogy tével vagy té nélkül írja a nevét, ne haragudjon. Nézem a vendégkönyvet, ebbe Kishont Efrájim van bejegyezve… Tével a végén… A délelőtti kolléga hagyta itt a cédulát, amin az önnek szóló üzenet van. Eddig nem vették fel a telefont. A 496 – 011-es telefont hívtam?
– Igen, ez a mi számunk.
– Uram, az üzenetet átadtam, köszönöm, hogy meghallgatott.
Ezek után anyu hiába kínálgatta, részemről sem a diós, sem a túrós palacsinta nem fogyott a szokásos falánksággal… Töprengtem, vajon miért is keres engem, ismeretlen olvasóját az író. Már legalább tíz éve nem írtam krokit, nem rajzoltam karikatúrát, hogy netán ő ilyesmi miatt… Izgatottan vártam, hogy negyed hét legyen. Hat húszkor hívtam a szállodát:
– Jó estét, a 326-os szobát legyen szíves…
– Kapcsolom.
– Kishon, tessék.
Bemutatkoztam és jó estét kívántam, majd közöltem:
– Felhívott engem a portás, hogy keressem önt telefonon.
– Engem? Miért?
– Azt én nem tudom, ez volt az üzenet.
– Furcsa. Én nem kerestem magát. Efrájim Kishonra hivatkozott a portás?
– Igen, illetve tével, Kishontra hivatkozott.
– Akkor sem kerestem…
– Nos, akkor valami félreértés van… Most már csak az hiányzik, hogy reggelre én is mosógépgyártó cég részvényes legyek Izraelben.
– Tessék?
– Van egy ilyen poénnal végződő sztorija a Veszett ernyő nyelében… Spiegel Aurél, Herskovits, Petah-Tikva-i szálloda hallja éjszaka és… Zűrzavaros, éjszakai kalandok után a főhős, a szerző részvényes lesz… Lehet, hogy valami részvényről lenne szó az üzenet alapján velem is? Rögtön fellapozom, a könyv itt van az íróasztalon a telefon mellett… Bocsánat, hiányoznak belőle a nyolcvan és százhárom számozású oldalak… Nyilván Petike vitte magával, hogy a szolfézs órán a pad alatt olvassa…
– Örülök, hogy olvasnak… Ha nem haragszik, most… Megjött a feleségem…
– A kicsike…?
– Ezt is tudja… Megkérdezem, hátha tud valamit az üzenetről, várjon kérem egy percet.
– Várok.
– Kiderült minden. A feleségemnek – aki galériás otthon – van egy kuncsaftja, aki ajánlotta, hogy keressen meg Pesten egy műgyűjtőt, akinél látni két világháború közötti modern festményeket. Az ön nevét, telefonját adta neki a kuncsaft, hogy maga majd segít, mert az illetőnek nincs telefonja… El kísérné a nejemet az illetőhöz? Én sajnos nem tudok menni, a kiadótól jönnek hamarosan, vacsorázunk, tárgyalunk. Remek, nagyon jó lesz hétkor. Szóljon fel a portáról.
Szerintem sem az előtt, sem azután nem ült úgynevezett kocka Ladában Sarah Kishon. Ilyen autóval vittem el őt gyűjtemény nézőbe. A gyűjtő szívesen fogadta az izraeli galériást, akit különösebben nem érdekelt antik széder-tál, ezüst tóra mutató, rabbi portré, falióra, zsebóra, meg ilyesmik, inkább a Scheiber Hugó, Kádár Béla, Molnár C. Pál, Bálint Endre, Kass János alkotta festmények, grafikák tetszettek neki… Egyik-másik darab árát is megkérdezte, többször mosolyogva megjegyezte, ha ő ilyen árakon vásárolna, nem tudná a galériájában eladni, mert nagyon-nagyon expenzív… Ittunk kávét, majd mosoly és tenkjoverimacs után a látogató elköszönt: bájbáj…
Néhány hét múlva egy izraeli vendéget kísérgettem Pesten. Szóba hoztam neki, milyen megtiszteltetés ért: beszéltem Kishonnal és a feleségének én tolmácsoltam… Ichak megjegyezte: remek író Kishon, páratlan, ahogy a humort műveli ivritül… Nemzetközi sikerei egyedülállóak. Azonban sokan nem szeretik, jobban mondva kiszerettek belőle, mióta Svájcban mulatja napjait… Nem szép dolog, hogy…
Kapásból védőbeszédet tartottam, aminek lényege az volt, hogy Charlie Chaplin is Svájcba vonult vissza, mégsem a lakcímét firtatjuk, ha örök szépségű filmjeit nézzük…
Barátom kioktatott:
– Tőlem aztán ne féltsed Kishon-t, én minden sorát ismerem, több írását betűről-betűre felmondom neked, ha majd te is megtanulsz és értesz ivritül…
