Szerző: Gideon Peer
Számtani feladvány: 90-100 kilométeres óránkénti átlagsebességgel mennyi idő alatt lehet megtenni autóval 120 kilométert?
Segítek, mert nem fogják kitalálni.
Beer Shéváról indultam el péntek kora délután Raananara. Mint említettem, kb. 120 kilométer a távolság a két város között. Pontosan 13: 10-kor indultam, és 16: 00-kor értem haza.
Ugye megmondtam, hogy megfejthetetlen.
De lássuk a tényeket: egészen az utolsó nyolc kilométerig viszonylag egyszerű lett volna kitalálni a megoldást: szorzok, osztok, kivonok, összeadok, és már kész is, megvan az eredmény.
Nem Izraelben.
Ugyanis a legutolsó nyolc kilométernél hirtelen leállt az autók áramlása. Összetorlódtunk, mozdulatlanul álltunk, autók tömege előttünk és utánunk. Se jobbra, se balra, előre meg pláne nem, hiába hittem azt, hogy lelki szaglószerveimmel már érzem a pénteki ebéd illatát, azt sem, meg mást sem éreztem, kisebb dolgokat talán, de főleg mérhetetlen mérget a miatt, hogy már megint dugóba kerültem.
Az ember ilyenkor hajlamos azt hinni, hogy egyszer csak meglódulunk, aztán újra száguldhatunk a húsleves csalogató illata felé.
Semmi lódulás, még csak moccanás sem. A legrosszabb, hogy az embernek fogalma sincs, mi történt, hol történt, és meddig fog ez a lehetetlen állapot tartani?
Aztán felcsillan a remény, megmozdult a sor: egy métert! Mint egy hernyó, az elejétől a végéig néhány centit másztunk előre.
Nem akarom húzni az időt, ecsetelni azt, amit már mindenki átélt Izraelben. Legalább hetente egyszer.
A számtani feladvány megoldása: a nyolc kilométer másfél óráig tartott.
A legeslegvégén azt is megtudtam, mi történt. Igen, baleset volt. Nem lehetett túl nagy, sérülteket nem láttam, a három sávból csak egyet foglalt el a pórul járt autó.
Akkor miért kellett állnunk az országúton, péntek délután, szombat bejövetele előtt? – kérdezhetné a naiv olvasó, ha még volna olyan.
Elmondom. A sérült kocsi mellett három rendőrt láttam. Piszmogtak.
Az izraeli sofőröket nem kell bemutatni: képtelenek továbbhajtani egy baleset mellett a nélkül, hogy mindent alaposan és főleg hosszasan végig ne néznének. Szerintem a szétgurult csavarokat is összeszámlálják, legalábbis olyan lelkiismeretesen, mintha hazaérkezésük után kamera elé kellene állniuk és abban részletesen beszámolni arról a BBC izraeli balesetekre kiéhezett nézőinek. Ha több száz autót, illetve sofőrt veszünk figyelembe, akkor ez a túlhajtott kíváncsiság rettenetesen sok időt vesz igénybe.
A piszmogó rendőrök sem találták fel magukat. A baleset megtörtént, a biztosító kifizeti a kárt, de őket mindez nem érdeki, egyetlen legény sincs a talpán köztük, egy legalább, aki kiállna az útra, és kezével gyors továbbhajtásra ösztökélné a bámulókat, hogy ne kelljen a péntek délutánt az úton tölteni, ne fogyjon a benzin, ne menjenek tönkre az emberek idegei. Persze, nem az út szélén álló rendőr a hibás. Nyílván senki sem képezte ki őket arra, ilyen esetekben mi a teendő, hogyan kell a helyzeten úrrá lenni.
Nem szeretném ellenségeinket ötletekkel traktálni! Csak belegondolok: ha az ország nyolc-tíz gócpontján balesetet színlelnének, órákra megbéníthatnák egész Izraelt.
Tanácsolom, hogy még mielőtt ez bekövetkezne, dolgozzon ki a rendőrség akciótervet, hogyan lehet egy koccanásos autóbalesetet gyorsan és hatékonyan úgy levezényelni, hogy közben a sofőröknek ne kelljen órákig az országúton strázsálniuk.
