Avi/ujkelet.live
I. rész
Az izraeli számvevőszék régóta várt beszámolójában elmarasztaló jelentéseket tett közzé a katonai és politikai vezetés válságkezeléséről a 2014-es Hamásszal vívott „Cuk ejtán” (Erős szikla) hadművelet idején.
A riport jelentős hiányosságokat talált a katonai hírszerzés munkájában és azt is hiányolta, hogy a hadseregnek nem volt világos, részletesen kidolgozott terve az alagutak megsemmisítésére, amely a jelentés szerint izraeli katonák szükségtelen halálához vezetett az 50 napos konfliktus idején.
A beszámolót hétfőn hozták nyilvánosságra, de a jelentést alátámasztó háttér információk már hónapok óta napvilágra kerültek, köszönhetően az érintett politikusoknak és biztonsági tiszteknek, akik a dokumentumokat már 2016. májusában megkapták, majd folyamatosan kiszivárogtatták.
Az egyik jelentés a kormány és a hadsereg együttműködését tárgyalja a „Cuk ejtán” hadművelet idején, illetve a háborúhoz vezető eseményeket általánosságban, külön figyelmet szentelve a Hamász alagutaknak és az izraeli felkészületlenségnek, amelynek egyik előzményeként szolgált, hogy a fenyegetést az illetékesek nem vették elég komolyan. A második, rövidebb jelentés csak az alagutakra koncentrál, nagyon részletesen.
Az 50 napos konfliktus 3 izraeli fiatal elrablásával kezdődött Ciszjordániában 2014. június 12-én
A Hamász akkoriban pénzügyi krízisben is volt, ugyanis a Palesztin Hatóság befagyasztotta több tízezer alkalmazottjának kifizetését. Miközben az izraeli csapatok több száz főleg Hamászhoz köthető terroristát gyűjtöttek be, a gázai székhelyű terrorszervezet tucatnyi rakétát lőtt ki Izrael Gázával határos déli településeire megtorlásként. A hadsereg válaszul a rakétákra kilövő állásokat, fegyvertárolókat és alagút bejáratokat bombázott.
A három fiatal holttestét június 30-án találták meg Észak-Hebronban (később kiderült, hogy elrablásukat követően néhány órán belül meggyilkolták őket). A rakéták ezt követően is hullottak Dél-Izraelre ezért a hadsereg Ciszjordániáról a Gázai övezetre fordította figyelmét.
Július 7-én a kabinet jóváhagyta a „Cuk Ejtán” hadműveletet
Az elkövetkező 10 nap során a hadsereg a rakéta kilövések megtorlására koncentrált az alagutak lerombolása helyett, pedig a fenyegetés egyértelmű volt.
Összegzésként a háború végére (2014. augusztus 26) a hadsereg több mint 30 alagutat vett célba, amelyből 14 Izraelbe vezetett. A Hamász és más gázai terrorista csoportok több ezer raketát lőttek ki Izraelre. Összesen 74 izraeli – 68 katona, közöttük 11 egy határon átívelő alagut támadásban halt meg; és 6 civil – vesztette életét. Gázában több mint 2000 áldozat volt, Izrael álláspontja szerint körülbelül 50% civil lakos, a palesztinok szerint 70%. Izrael a Hamászt okolta a civil áldozatok magas számáért, amiért terror tevékenységüket a lakosság közé beékelődve végzik.
A számvevőszék Benjamin Netanjahu miniszterelnököt azzal vádolja, hogy a kabinet üléseken „sötétségben tartotta” magas rangú minisztereit. A földalatti fenyegetést egészen a háború kitöréséig titkolta és csak a hadművelet megkezdése után tájékoztatta a kabinetet a valós helyzetről.
Netanjahu a maga részéről visszautasította a vádakat, mondván, hogy a Hamász földalatti infrastruktúrája, mint stratégiai fenyegetés korábban már ismert volt a kabinet előtt.
Az alagutakról szóló jelentés Netanjahut és Ya’alon akkori védelmi minisztert, a Gáza mellett élő izraeli lakosság veszélyeztetéséért is elmarasztalta, mivel a kormány leállította a helyi biztonsági csapatok finanszírozását, és kivonták azokat a katonákat, akik őrségben szolgáltak a gázai övezet mentén élő közösségeknél.
Netanjahu kemény bírálatot kapott a jelentésben, de nem ő volt az egyetlen. A Nemzetbiztonsági Tanács, a biztonsági kabinet, Moshe Ya’alon és az Izraeli Védelmi Erők is jócskán kaptak a kritikából.
A Nemzetvédelmi Tanácsot a Moszad jelenlegi vezetője, Joszi Cohen irányította. Utólag kiderült a Tanács nem teljesítette fő kötelessége egyikét, azaz nem tájékoztatta a kabinetet a különböző lehetőségekről azon felül, amit a hadsereg és a biztonsági szolgálatok kész tényekként kínáltak.
A biztonsági kabinet tevékenységét, amely a miniszterelnök tanácsadó testületeként kellene működnie szintén elmarasztalta a jelentés. A kabinetben résztvevő, névtelenül nyilatkozó miniszter szerint a testület „gumibélyegzőként” fogadta el a kész katonai terveket. A kabinet tagjai tévesen azt hitték komoly háborús erőfeszítéseket tesznek az ügy érdekében, utólag visszatekintve azonban csekély hatalommal és befolyással rendelkeztek.
Az „Erős Szikla” hadművelet során és az azt követő 2,5 évben Naftali Bennett oktatási miniszter és biztonsági kabinet tag, nyíltan kritizálta Netanjanu, Ya’alon és az akkori vezérkari főnök, Benny Gantz munkáját.
Ők hárman és Ya’alon utóda, Avigdor Liberman „politikai játszmának” nevezték Bennett nemzetbiztonsággal kapcsolatos bírálatait, és nyíltan megvádolták a kabinet ülésen elhangzottak kiszivárogtatásával.
„Vannak,akik szivárogtatnak és vannak, akik harcolnak,” nyiltakozta Ya’alon, egyértelműen Bennettre utalva.
A Zsidó Otthon (Bayit HaYehudi) pártot vezető Bennett megjegyezte, hogy a jelentés hatása egy „földrengéssel” fog felérni és felfedi az ország vezetőinek hibás döntéseit.
Ya’alon másnap Bennettet, mint a „szivárogtatások miniszterét” a Hamász felbátorításával vádolta, mivel Bennett állítása szerint Izrael nem került ki győztesen a 2014-es háborúból. Naftali Bennett válaszában önmagát Kasszandraként jellemezte, aki egyes egyedül számtalanszor figyelmeztetett a Hamász alagutak jelentette veszélyre, de senki sem hallgatott rá.
A jelentés és a korábbi kabinet tagok állítása szerint Bennett beszámolója korrekt, de csak részben
2014. július 2-án, még a hadművelet elfogadása előtt, Bennett követelte, hogy a hadsereg álljon elő egy tervvel az alagutak lerombolására. A harc első napjaiban még agresszívabb, főleg a Hamász földalatti infrastruktúját érintő támadásokra szólított fel.
Július 27-én Bennett kioktatta Gantzot a kabinethez intézve beszédét, szerinte a katonai vezetők „vágtázó lovak”, amelyet a kormánynak kellene megfékeznie, nem pedig „lusta bikák”, akiket nógatni kell az ügy érdekében.
Bennett látogatását a Gázai-övezet mentén állomásozó katonák körében és a tisztekkel folytatott beszélgetését a kabinet erősen bírálta, a Yedioth Ahronoth újságban kiszivárogtatott kabinet ülések jelentéseire hivatkozva, az akkori pénzügyminiszter Yair Lapid azzal vádolta Bennettet, hogy „szórakozik a tábornokokkal”.
A kiszivárogtatott dokumentumok szerint Bennett ismételten felszólította a kabinetet, hogy az alagutakra összpontosítsanak, de visszautasították hasonlóan az akkori külügyminiszter, Avigdor Liberman javaslatát a teljes gázai bevonulásra vonatkozóan.
Az ellenzék részéről Cipi Livni akarva akaratlanul alátámasztotta Netanjahu érvelését, miszerint az alagutak létezése köztudott volt. Az egykori igazságügyi miniszter gúnyosan, röviden összefoglalva kommentelte a jelentést a Times of Israelnek:
„Nem volt mit felfedni, az érintettek Gilad Shalit elrablása óta tudják, hogy a Hamász alagutakat ás Gázában.”
Minden kétséget kizáróan a tények valóban azt bizonyítják, hogy nyolc évvel a „Cuk ejtán” hadművelet előtt a Hamász, izraeli területről rajtaütésszerűen rabolta el és egy ilyen alagúton keresztül csempészte át Gázába Gilad Shalit izraeli katonát. Az már csak „hab a tortán„, hogy a napokban Yahya Sinwart, aki a Shalit-fogolycsere részeként szabadult életfogytiglani börtönbüntetéséből, egy kompromisszumot nem ismerő szélsőségest, aki nem habozik erőszakot alkalmazni, a Hamasz egyik legkegyetlenebbnek tartott tagját választotta meg a terrorszervezet a Gázai-övezet katonai vezetőjének.
