Lapszemle – Új Kelet, 1927. január 1. Marton Ernő: A tizedik évfolyam küszöbén

Veszprémy László Bernát/ujkelet.live

Az Új Keletet 1918 decemberében alapították Kolozsvárott, és az erdélyi cionizmus magyar nyelvű lapjaként már hosszú évtizedekkel ezelőtt is elsőként számolt be a világ zsidóságát és a magyar zsidóságot érintő hírekről.

Mai archív lapszemlénkhez két 1927-es cikket választottunk. Az első írás Marton Ernő főszerkesztő (1896-1960) újévi cikke, melyben az Új Kelet tízéves fennállását ünnepli meg. A másik cikk egy héttel később látott napvilágot, és az észak-erdélyi zsidó szegénység témáját járja körül. A zsidógyűlölők részéről gyakori vád, hogy „szegény zsidók nem léteznek” – erre frappáns, még ha szomorú választ is ad az alábbi cikk.

Lapszemlénkben követtük az eredeti cikkek helyesírását.

Új Kelet, 1927. január 1.

Marton Ernő: A tizedik évfolyam küszöbén

A mai polgári új év e lap életében fontos dátumot jelent. A mai nappal lép tizedik évfolyamába az erdélyi zsidóság lapja, az Új Kelet, s azt hisszük, hogy nem szerénytelenség, ha ennél a dátumnál, az első jubileumnál egy percre megállunk és visszapillantást vetünk az eddig megtett útra és tíz esztendő magaslatáról előre kémlelünk a jövőbe. E decennium alatt, melynek küszöbét most lépjük át, az Új Kelet teljesen eggyé forrt Erdély zsidóságával s ha valaki végiglapozza ennek az újságnak évfolyamait, kezdve a kis hetilap első számától a mai napig, megelevenedik előtte az erdélyi zsidóság utolsó évtizedének eseményekben gazdag története…

Egy vajudó világ küszöbén állottunk akkor, 1918. december 19-én, amikor először indítottuk útnak hetilapunkat, hogy az összeomlás és zavar kaotikus napjaiban új utakat mutassunk és új igazságokat hirdessünk meg Erdély zsidóságának. Ezeréves, megingathatatlannak hitt bástyák roppantak össze szemeink láttára, hiteket és meggyőződéseket kapott szárnyaira a véres események forgószele, és megforgatta, szétszórta őket, mint a pelyvát. S a lelkek tétován, talajtalanul állottak az ismeretlen jövő kitátott szája előtt, és összeszorult szívvel keresték az utat, amely a jövő felé vezet.

Ekkor egy hang szólalt meg, amely először úgy hangzott, mintha távolról, ismeretlen messzeségből jönne, de aztán mindenki úgy érezte, hogy szíve mélyéből tör elő a hang, mert ez a hang a zsidóság hangja volt, a népi ideálokhoz való visszatérés hangja, és ezt a hangot szólaltatta meg az Új Kelet. A nagy összeomlás pillanatában világosan megláttuk, hogy ezekben a fergeteges időkben csak úgy állhatjuk meg helyünket, ha saját népiségünk talajára állunk, és testvéri egységbe összeforrva haladunk új célok és új jövők felé…

Először a zsidóságban megnyilatkozó közönnyel kellett megküzdeni, amely megfojtással fenyegette fiatal nekilendülésünket… De [ez] csak rövid ideig tartott, mert az Új Kelet akkor már eleven létszükségletévé vált Erdély zsidóságának… A mi áldozatkészségünkön és munkánkon nem fog múlni e küzdelem sikere. Mi továbbra is állunk és maradunk a zsidó élet frontján, és vállaljuk a küzdelem minden baját és kockázatát. De mi csak előretölt őrszemek vagyunk és a mi küzdelmünk csak akkor lehet sikeres, ha egy tettekre kész egységes és hűséges tábort érzünk a hátunk mögött. Ha az erdélyi zsidóság elég nagynak fog mutatkozni, hogy leküzdje kicsinyes belső ellentéteit, és minden figyelmét önmaga megerősítésére fordítja, akkor a következő tíz év után talán kellemesebb és megnyugtatóbb visszapillantása lesz alkalmunk, mint mostani első jubileumunkon.

Új Kelet, 1927. január 8.

Látogatás Máramarossziget zsidó nyomortanyáin

Társadalmi akció indul meg a nyomorgók megmentésére

(Sighet-Máramarossziget, január 8. Az Új Kelet tudósítójától.)

Hol vannak a zsidó könnyek? kérdezte nemes pátosszal s hangjában el nem leplezett gúnnyal [Ocativan] Goga [román] belügyminiszter egy legutóbb elmondott parlamenti beszédében. A szónoki kérdésre természetesen néma csend volt a válasz, mert a nyomorgó zsidó tömegek segélykiáltása nem jut el a belügyminiszter párnázott ajtajáig.

Pedig van zsidó nyomor. Nem kell elmenni Lengyelország, Oroszország vagy Ukrajna hosszú évtizedek óta türő és szenvedő zsidó tömegeihez. A Máramarosban élő zsidó kisegzisztenciák ezrei küzdenek, verítékeznek a végelmerülés ellen. Máramarossziget külvárosaiban nyomorult viskók és ketrecek falai közt bűzös és poshadt levegőben, hallatlan nélkülözések között, minden emberi képzeletet felülmúlón tengetik életüket a nyomor zsidó páriái.

„Felszeg”: Sziget zsidó nyomortanyája

Elindultunk az elmúlt hét péntekén dr. Junger Sándorné, a máramarosszigeti Jótékony Nőegylet elnöknőjének meghívására, hogy személyesen győződjünk meg arról, milyen irtózatos szenvedések között, mennyire emberietlen viszonyok között mentik életüket egyik napról a másikra a sors máramarosszigeti kivetettjei. A máramarosszigeti zsidó nyomor hazája: a „Felszeg”. Apró egymásra torlódott sikátorok egyvelege. Idomtalan, behorpadt házikók egymás hegyén hátán. A sikátorok között bűzös pocsolyák, hulladékok: megannyi melegágyai a fertőző betegségeknek. Alig teszünk a sikátorok között néhány lépést, bizonytalan szinű rongyokba burkolt, elhanyagolt külsejű, szinte minden emberi formájukból kivetkőzött férfiak, nők, siralmas állapotban lévő gyerekek csoportosulnak körénk. A nemesszívű elnöknőt, dr. Jungernét, aki nap-nap után keresi fel e sorsüldözötteket, hogy a lehetőségekhez mérten segítsen rajtuk, ismerik már. Siránkozó hangon, kérőleg nyujták feléje kezeiket.

Tüdővészes apa: angolkóros gyermekek

Belépünk egy emberi lakásul szolgáló odúba. Megdöbbentő látvány tárul elénk. A szoba egyik sarkában rozoga deszkákból összetákolt ágyon bizonytalan pokróccal letakarva fekszik a családfő: Moskovits Ábrahám. Az arca sárga, mint a pergament, teste csont és bőr. Tüdővészes és májbetegségben is szenved. A borzalmas betegséget felesége is elkapja. A földön hét-nyolc degenerált laposfejű gyermek kuporog. Tüdővészesek, angolkórosak: szívszorító látvány.

Egy másik odú. A Braun-árvák. Ők fiatalkorú gyermekek, apátlan, anyátlan, akiket korán elköltözött szüleik a jótékony gondviselésre biztak, aki felruházza a mezők liliomát. Nos, a Braun-árvák vizenyős földön alusznak, ruhácskáik cafatokban csüngnek le róluk s kezeiket kérőleg tárják ki a társadalom felé: segítsetek rajtunk!… Reméljük, hogy ez alkalommal több érdeklődést és több szeretetet fognak tanúsítani Máramarossziget zsidói a külváros jajaival és szenvedéseivel szemben. (f. m.)