szerző: Gideon Peer
Életrajzomból hiányzik egy adat: gyerekkoromban birkóztam. Miért éppen a kötöttfogású birkózást választottam? Praktikus okokból. Már akkor sem szerettem futni, úszni és minden mást sem, ami túlmozgást igényelt volna. Ez alól csak a futball volt kivétel, de arról meg az volt az egyöntetű vélemény, mondhatnám konszenzus, hogy a pályán kivételesen tehetségtelen vagyok, és ha egy mód van rá, nagy ívben kerüljem el azt.
A birkózáshoz viszont voltak adottságaim, amit – kíméletesen – úgy fogalmaztak meg, hogy kinézetre masszív gyerek vagyok. Nem szükséges túlzott fantázia ahhoz, hogy tudjuk, mit is értettek alatta.
Elkezdtem edzésekre járni. Gyúrtuk egymást a hasonló korú gyerekekkel, hídba álltunk, és minden mást is, ami hozzátartozott a birkózósport kifogyhatatlan szépségeihez.
Mindegyikőnk nagy vágya volt, hogy az edző végre engedélyt adjon, hogy igazi dresszben, és az áhított magasszáru birkózócipőben döngölhessük egymást.
Körülöttem egyre-másra öltöztek át a gyerekek, én meg továbbra is klott gatyában és tornacipőben álltam a sarat, több-kevesebb sikerrel. Nem egészen értettem, mi történik körülöttem, miért virítok én ki a többiek közül, pláne fekete klott gatyában. Ha hozzáálmodtam az áhított magas szárú birkózócipőt, az csak olaj volt a tűzre.
Apám eljött az edzésre, hogy helyre tegye a dolgokat, masszívra sikerült fia is megkapja a neki kijáró, várva várt felségjeleket. A megbeszélésen én is jelen voltam. Végül is, a sorsomról volt szó. Az edző eltanácsolt a birkózástól, mondhatnám kerekperec.
Szorgalmas vagyok – mondta – szeretem is a birkózást (egyik sem volt száz százalékig igaz) de, és itt megállt egy pillanatra, most hatásszünetnek mondanák.
A probléma az – tette hozzá –, látszik, hogy a gyerek nem szalonnán nőtt fel!
Ami nagyjából igaz is volt, egy jó sólet, ami Kolozs péknél egész éjszaka a kemencében fortyogott, nagyobb tűzbe tudott hozni, mint akár a legabáltabb szalonna.
Békében váltunk el, a tények tények, azokkal nem lehet vitatkozni. Nem lett birkózódresszem, sem magas szárú cipőm, de még cipóvá gyúrt fülem sem.
Ezek a gondolatok jártak a fejemben, és nem véletlenül. Tegnap a Ben Gurion repülőtérről a romániai Kolozsvárra repült Izrael ifjúsági karate válogatottja, hogy részt vegyen az erdélyi városban rendezendő nemzetközi tornán.
A csapatnak a 16 éves lány, és a 14 éves fiúunokám is tagja. Pedig – és ez csupán ténymegállapítás – istenuccse nem szalonnán nőttek fel.
A kör bezárult – mondom magamban – és megdörzsölöm cipó nélküli, de azért nagyra nőtt füleimet…
Ez a pár sor is messze túlmutat magán.
Gyonyoru unokak, buszke lehet rajuk. Sok sikert a tornan !
Habár a magam részéről sohasem kerültem hasonló válaszútra, de a 30-as, 40-es, években dívó ” szalonnán nem nőttek ” kiközösítése nagyon is ismeretes volt számomra is. Örömteljes pozitívum amikor a fiatal Izraeli nemzedék teljesítményein keresztül sokan megtanulják a világon, hogy…. kérem ezt lehet csinálni szalonna nélkül is. Mégpedig nem is rosszul.