szerző: Unti Ildikó
Pesten 1944 novemberében állították fel a gettókat, s Smulik hamis keresztény papírok megszerzésével – élete kockáztatása árán – szabad járást biztosított testvérének is.
Még a gettó felállítása előtt a Hánoár Hácioni mozgalom lefoglalt egy penziót. Smulik idehozta – többek között – Marit is. Édesanyját pedig már a csillagos házból hozta ki. Őt is elhelyezte a penzióban, a Benczúr utcában. Az itt lakók teljes ellátásban részesültek: úgy a menekültek, mint az illegalitásban élő chavérok. A Benczúr Penzióban idővel édesanyja lett a konyhavezető, a „Sej néni”, s amikor később az apja is ide került, ő lett a „Sej bácsi”. Helyhiány miatt lefoglaltak még néhány lakást, azon mozgalmi emberek részére, akik hamis papírokkal érkeztek és itt lettek elszállásolva. A penzióban élő és lakó csendőrtiszteknek fogalmuk sem volt arról, hogy kik a szomszédaik és ki a konyha vezetője!
A hatodik emelet albérleti lakásában lakott Smulik húga. Erdélyi menekültként volt nyilvántartva, s „Smulik szintén abból a faluból jött, s ezért látogatja rendszeresen” – szólt a hivatalos „verzió”.
Smulik édesapjának megmentésére a nyilas uralom idején, egy esős, őszi napon került sor. Értesítést kapott a Síp utcai „OMZSA”-tól az ideérkezett munkaszolgálatosoktól – akik ruhavételezésre jöttek -, hogy apja százada útban van Németország felé, s Pesten fognak keresztül menni!
Smulik, mint hadapród őrmester – vadonatúj egyenruhában – az élelmezést intézte. A Felső Erdősor utcában Tóth Imre, alias Cvi Nedivi barátjával egy igazi SS-tisztnél laktak. A mellettük lévő házban volt elszállásolva az a katonai osztag, amely „KISKA” chaverokból volt összeállítva. Smulik, a hír hallatára rögtön elindult egy német sofőrrel ellátott terepjáró dzsippel – hamis papírokkal, hadapród őrmester egyenruhában – a bécsi országút felé! Menetközben több helyen érdeklődött a keretlegényeknél a század holléte felől. A század számát tudta, így nem volt nehéz megtalálni. A mellettük elhaladó munkaszolgálatosok élő emberi roncsok voltak! Vajon apját, hogy fogja felismerni?! Lázasan kutattak szemei…torka kiszáradt és belső remegés gyengítette. Már a keresett századnál járt, amikor az egyik keretlegénynek odanyújtotta a papírt:
– Ezt az embert elő kell állítanom Pesten! Keresd meg! – adta ki a parancsot neki.
Az tisztelgett és máris ordítozta a nevet!
Egyszer csak egy rongyos alak közeledésére lett figyelmes. Ahogy nézte, az volt az érzése, hogy a rongyai tartják össze. Tekintete nem volt, helyette érdektelen, kifejezéstelen üvegszemek vibráltak. Haja csapzottan lógott arcába, melyből kiugrott cserepesen repedezett szája. Ez a „valaki” volt az apja!
Most lökött rajta egyet a keretlegény, majd még egyet. Smulik nem bírta! Hirtelen felállt a kocsiban és a nevét kiáltotta:
– Lőwenheim!? Beszállni a kocsiba! – s közben cigarettával kínálta a keretlegényt. Apja nem ismerte fel, csak vakon engedelmeskedett.
Az eső zuhogni kezdett, de Smulikban kisütött a Nap! Hogy szerette volna megsimogatni apját! Megölelni! Megcsókolni! Ehelyett mereven nézte. Tekintete minduntalan visszatévedt az út mellett roskadozó, kilátástalan sorsú szerencsétlenekre. Ordítva rabolta volna el valamennyit méltatlan sorsuktól. Még egy tekintetett elkapott… s aztán hallotta a lecsapó sorozatot!
Utasítást adott a sebesség fokozására, s a forduló után már néma csend következett. Amikor a sofőrt sikeresen elküldte, egyenesen a Benczúr utcai penzióba vezetett. Ott az édesanyja kezelésbe vette apját, aki nemsokára „emberi formát” vett fel. Így lett később a konyha „Sej bácsija”.
Anyai részről Schönberger Adolf nagyapa gazdatiszt volt Tokajban. Neki saját szőlője volt. Amikor Tokajban tűz ütött ki, a tűz terjedése olyan gyors volt, hogy városi tűzvésszé vált. Mivel Tokajban minden ház pincéjében borpince volt, így a lakosság a borpincébe menekült a tűz elől. Volt egy szegény öregasszony, akinek semmije sem volt a szalmazsákján kívül. Meg akarta menteni a tűz elől, s amíg a lakástól a borpincéig elcipelte, addig lángot kapott, de ő ezt nem vette észre, s bevitte a borpincébe. Így minden a tűz martalékává vált. Elveszett mindenük.
Ekkor Vácra költöztek. Vácon az Adolf nagyapa – fiaival – baromfikereskedéssel foglalkozott. Három gyermekük: két lány és egy fiú, kivándorolt Amerikába. Sokáig tartották a kapcsolatot, ami később megszakadt. Három fiú és egy lány maradt itthon. Ezt a lányt, Schönberger Gizellát vette feleségül Lőwenheim Báruch, ők Smulik szülei.
A legidősebb fiú elkerült Bonyhádra, ahol megnősült. Nagybátyja Talmud-tudós volt, komoly családba nősült, ahol az örökség egy szódavízgyár volt. Ő pedig kőfaragóként dolgozott és nagy raktárral rendelkezett.
A második fiú Vasvárra került, bőrnagykereskedésben dolgozott, amit később átvett és ő vezette.
A harmadik fiú folytatta szakmáját a baromfikereskedésben és Lőwenheim Báruch húgát vette feleségül. Egy nehéz téli időszakban tüdőgyulladást kapott és rövid házassági együttlét után meghalt. Így a nagynéni özvegyen maradt, majd Auschwitzba került.
Időközben a rokonságban, akiknél Smulik nyaralt – nagybátyja részéről – volt két lány. Az idősebbik lányt egy véletlen folytán az apa legfiatalabb öccse, Dr. Lőwenheim Mose vette el. Budapesti rabbi volt, aki Izraelbe ment. „Mártéf hasoá”-nak a vezetője volt, amíg nem került nyugdíjba. A fia, Dr. Avigdor Lőwenheim Jeruzsálem könyvtárosaként dolgozott, haláláig.
A Lőwenheim családból hat édes unokatestvér átélte a Vészkorszakot és családjaikkal együtt Izraelbe mentek.
Smulik, kis családjával a 3o-as évek közepén véglegesen Pestre került. A budapesti ortodox iskolában folytatta tanulmányait, de mindemellett a család cionista légkörében élt. Már 1o éves korában bekerült a Hánoár Hácioni ifjúsági mozgalmába. Mivel korra nézve nagyon fiatal volt, nem akarták befogadni a mozgalomba. Az osztályból néhány barátjával bementek az Andrássy út 67. szám alatti cionista központba és kérték felvételüket. A cionista központ szemben volt a későbbi nyilasházzal. A földszinten kávéház üzemelt, az első emeleten a Keren Kayemet és a Keren Hayesod helyiségei és a Herzl-terem. A második emeleten volt a Hánoár Hácioni központi irodája és az ifjúsági mozgalom terme.
Az akkori mozgalmi vezetők között Kaszás Cháim — akinek ma már Cháim Chermes a neve — az ajtót mutatta, mondván:
– A mozgalom nem óvoda!
Ám ők kimentek az egyik ajtón, s a másikon vissza csempészték magukat. A vezetőség látta, hogy nem tudják egyszerűen kitessékelni őket, így beleegyeztek, hogy csinálnak egy fiatal csoportot és adnak melléjük egy vezetőt. Így alakult meg a „Kvucát Máchcévá”, azaz a „Kőtörők csoportja”. Itt kezdődőtt meg mozgalmi munkája a most már Smulikra hallagtó Smuelnek.
Folyt.: Smulik tűzoltó egyenruhában
