Oroszlán otthon

1

szerző: Unti Ildikó

Smuel nagyapja ismeretségben volt Herzl Tivadarral, aki Izrael államának megálmodója és megalapítója volt. Ő változtatta a cionizmust ősrégi vágyból, a várakozás hitéből politikai erővé. Javaslatára rendezték meg 1897-ben Bázelben az első Cionista Kongresszust. A cionizmus hamarosan nemzetközi mozgalom lett. Hívei és ellenzői közt egyaránt találunk zsidókat és nem zsidókat.

Smuel neveltetése ortodox zsidó családban történt. Meghatározó volt számára a váci hitközség rabbijának megismerése, apjának tanítványi kapcsolata vele -Jesájáhú Silbersteinnek- s három áldása, amit kapott, egész életre szólóan.

A Lőwenheim dédnagyapának Penc faluban péksége volt. Korán meghalt, s a fia, Lőwenheim Fülöp Vácra került szabóinasnak a Leopold családhoz, aki az apai ágról volt dédnagyapa. Itt 3 évig tanult, segédként dolgozott és elvette feleségül Cilit, a Leopold szabó lányát. Mikor a dédnagyapa meghalt, átvette a szabóműhelyt. Hat fiú és két lány született a házasságukból. A hat fiúból kettő kitanulta a szabóságot, az egyik Smuel apja volt. Fülöp nagyapa cionista befolyás alatt élt. Dr. Herzl Tivadar osztrák újságíró, meggyőzte Smuel nagyapját ennek az elméletnek a valószínűségéről. Így született meg a vágya, hogy eljusson Izraelbe.

Az 191o-es években két fiát küldte el az akkori Palesztinába előőrsnek. Az arab munkaerő olcsóbb volt, mint a zsidó munkásoké. Óriási malária-járvány tört ki és rengetegen megbetegedtek, köztük az egyik testvér, Smuel Lőwenheim is. A minimális kereset mellett két embert kellett ellátni, s a betegségnek még a nevét sem tudták! Vissza kellett menniük Magyarországra, de ahhoz meg kellett keresni az útravalót. Szamárhátakon, tevehátakon, gyalogosan, hosszú hónapokon keresztül tartott az út, míg végre megérkeztek. Addigra azonban Smuel egészségi állapota annyira leromlott, hogy kórházba kellett vitetni! A Zsidó kórházban megállapították, hogy vízmérgezést kapott, amely a csontjaiba hatolt. Pár nap múlva meghalt.

A gyász hónapjaiba született nagyapa másik fiának, Báruch Lőwenheimnek az első fiúgyermeke. Ő nagyapának első fiúunokája volt, s mivel a meghalt Smuel, nagyapa egyik kedvenc fia volt, most a nevét átörökítették az újszülöttre —- így lett Smuel Lőwenheim. Nagyapa benne találta meg elvesztett fiát! Együttléteik alatt sokat mesélt neki a család felépítéséről és annak működéséről. Beszélt neki nehéz életéről, küzdelmeiről: amikor még szabósegéd korában segítette özvegy édesanyját és testvéreinek taníttatását. Így lassan és észrevétlenül egymáshoz nőttek és elszakíthatatlan kötelék fűződött közöttük.

A család nagyrésze nagyapa testvérei közül magyarosították a nevüket és felvették az Orosz nevet, mivel Lőwenheim annyit jelentett, hogy „Oroszlán-otthon”, azaz gov-ári. A német név nem volt elfogadható, a pozíció végett. Az egyik fiútestvér már Orosz néven élt, s az 192o-as években Budapest rendőrfőkapitánya lett. A temetése felejthetetlen élmény maradt Smuel számára – mint nyugdíjas rendőrfőkapitány-, amelyet a budapesti Rendőrfőkapitányság rendezett. A nagyapa húgának a fia, Lendvai Andor pedig a budapesti Királyi Operaház énekeseként szerzett nevet magának.

Smuel a nyári szabadságait Vácon, a nagyapánál töltötte, aki visszaemlékezett Izraelre, s a fiaival kapcsolatos történetekre. Így vezette be unokáját a cionista életbe. Mint írtam, a szabóműhely átvételekor a nagyapa megnősült és elvette Leopold Cilit, –a nagymamát. Ő az igazi ” jiddise máme” megtestesítője lett. A váci ortodox hitközségen belül a „Chevrá Kádisá” azaz, Szentegylet elnöknőjeként tevékenykedett évtizedeken keresztül, amit a dédnagymamától vett át. Nagy tisztelet övezte. Munkája a szegények segítése volt. 1944-ben két lányával, unokáival és testvéreivel a krematóriumban fejezte be életét. Közülük senki nem jött vissza!

Lőwenheim Báruch volt a családban a negyedik fiú gyermek. Jesivákban tanították a többi fiútestvéreivel együtt. A szabóságot kitanulta és 1914-ben bevonult katonának. 1924-ben megnősült Schönberger Gizellával, s két gyerek született: Lőwenheim Smuel és Mari. Négy év korkülönbség volt köztük. Eleinte Vácon laktak, később Budapestre kerültek, s a Klauzár u. 1o-ben laktak. Mivel az apa cionista volt, így a fia, rajta keresztül került be a cionista mozgalomba. Itt a mozgalomban lett az ifjú Smuelből Smulik!

Szomszédjuk egy „jószívű” asszony — Czikó Jőzsefné– a csendőr tiszthelyettes felesége volt. A zsidóüldözés napjaiban felelősségre vonta Smulikot:

– Hogy lehet, hogy sárga csillag nélkül közlekedik!?

Később holtan találták a lichthofban, megcsúszhatott és leesett a második emeletről.

Lőwenheim Baruch 1943-ban bevonult a munkatáborba. Kijevbe vitték, ahol véletlenül találkozott az öccsével, aki szintén szabó volt. Kijevben felállították a katonai varrodát, amelynek ők voltak a vezetői. Abban az időben ők gondoskodtak a magyar katonák ruházatáról, s majdnem száz szabó dolgozott a kezük alatt! Az oroszok közeledésére a munkatáborosok — a német és magyar hadsereggel együtt — elindultak a Kárpátokon keresztül Magyarország felé gyalogosan.

Smulik édesapjának megmentésére a nyilas uralom idején, egy esős, őszi napon került sor.

kép: Herzl Palesztinában 1898 novemberében

1 komment

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .