forrás: Leharblog
Az őszi nagyünnepek nyitánya a zsidó újév. Erről itt.
Ros ha-Shanát követő 10. napon, az est beálltával veszi kezdetét a zsidóság legszentebb napja Jom Kippur, mely nem véletlenül kapta a hosszúnap elnevezést. Ez a nap teljes egészében a böjt és ima ideje, ami annyit tesz, hogy 26 órán keresztül egy falatot nem eszünk, egy korty vizet nem iszunk és gyakorlatilag az egész napot a zsinagógában, közös I-tentiszteleten töltjük.
A zsidó ünnepek, emléknapok mindig napnyugtával köszöntenek ránk, ilyenkor Izraelben az üzletek már kora délután bezárnak. Jom Kippur bejövetele előtt azonban már a déli órákban, és nem csak az üzletek, de a vendéglátó helyek is. Nincs mozi és nincs színházi előadás. A televízió és rádió megszakítja adását, leáll a tömegközlekedés, a repülőtér nem indít és nem fogad járatokat. Az utcák gyakorlatilag kiürülnek, ugyanakkor zsúfolásig megtelnek a zsinagógák. (Köztudott, hogy az ima nyelve az elsődleges kapocs, amely összeköti a világ zsidóságát. Ebből adódik, hogy egy amszterdami zsidó azonnal otthon érezheti magát egy magyarországi v. New York-i zsinagógában, ahol nem okoz számára nehézséget az ima “fonalának” felvétele. Van azonban egy dolog, amivel csak az Izraelben élő zsidóknak kell számolniuk és bár ez nem tartozik szorosan a zsinagógai élethez, de mindenképpen említést érdemel: Említettem, hogy az ünnep bejövetele előtt a rádió megszakítja adását. Ez a megszakítás valójában “csendes” üzemmódot jelent, ami lehetővé teszi, hogy otthonainkban a készüléket bekapcsolt állapotba hagyjuk. Ha – ne adja a Fennvaló – mégis megszólal, veszélyre figyelmeztet, amikor a zsidó hitélet szerinti “pikuah nefesh” vagyis az életmentés felülírja az ünnepnapokra előírt munkavégzési tilalmat.)
De visszatérve Jom Kippur ünnepéhez, ezen az estén – ha időlegesen is – elmosódnak a határok vallásosok és vallástalanok között. Izrael zsidó lakossága egy emberként figyel az ősi dallamon felcsendülő Kol Nidré (minden fogadalom) kezdetű imára.
http://www.youtube.com/watch?v=2sR5ovxtLic
A sátor emlékeztet az egyiptomi kivonulásra, majd az azt követő 40 éves sivatagi vándorlásra. Mivel az ünnep egybeesik az őszi betakarítások idejével, a jól végzett munka eredménye is okot szolgáltat az örömre.
“Hét napon át ünnepeld a Szukot ünnepét, mikor betakarítod a termésed a szérűről, a présházból. És örülj ünnepeiden…És vigadj…” (Mózes V. – D’varim – 16,13-15)A sátorépítésnek megvannak a maga szabályai, amit a vallásos zsidó igyekszik maximálisan betartani, hogy ezzel is teljesítse a fenti micvát (kötelesség).Hogy is néz ki egy ilyen sátor és milyen szabályoknak kell megfelelnie? A kérdés részletes megválaszolása messze meghaladja egy bejegyzés terjedelmét és megközelítőleg ahhoz tudnám hasonlítani, amikor egy szakember a kemenceépítés fortélyaiba avat be laikusokat.
Rendeltetését illetően azonban nem árt tudni, hogy először is figyelembe kell venni a család létszámát, azt, hogy kényelmesen elférjenek benne nemcsak étkezések és a tanulás idején, de biztosítania kell a férfiak éjszakai pihenését is. Továbbá el kell döntenünk, hogy előregyártott, fémvázas sátrat vásárolunk, vagy magunk építjük azt. Az oldalfalak anyagát tekintve nincs szabály. Egyetlen kritérium, hogy nem épülhet kőből, hiszen mindenképpen az ideiglenesség látszatát kell keltenie. A szuka fontos része a tető, ami viszont vágott ágakból, lombsátorból kell legyen. Úgy kell befedni, hogy se túl nagy rést ne hagyjunk, viszont annyira mindenképpen, hogy a csillagok láthatók legyenek. Elterjedt, hogy a sátor nagyobb részét náddal fedjük, egy kisebb részen pedig pálmaággal borítjuk. A sátor akkor válik “lakhatóvá” ha feldíszítettük. Ez már minenki egyéni ízlésére, anyagi lehetőségeire van bízva. (Nagy bánatomra már egy jó ideje divatba jött és Szukot előtt mindent elönt a színes karácsonyfadíszek tömege, beleértve a villanyégőket is.) Természetesen nem kell arra gondolni, hogy a családok minden évben új sátrat vásárolnak. Akár fa, akár fémvázra feszített vászon az anyaga, évekig jól tárolható és igény szerint bővíthető.Mivel Szukot az egyik zarándokünnepünk is, annak ellenére, hogy ma nem áll a Szentély Jeruzsálemben – amikor a férfiak kötelessége volt a városba felmenni – igen sokan érkeznek az ország más helyeiről és külföldi turistákban sem szenvedünk hiányt.
Az első – és a csokor legértékesebb része az etrog, (citrusféle) amiről tudjuk, hogy ehető és nagyon kellemes illatot áraszt. A második a luláv, (datolya pálma) aminek gyümölcse jóízű, de nem illatos növény. A harmadik a hadasz, (mirtusz) ami bármilyen kellemes illatú is, nem érlel gyümölcsöt. És végül a negyedik az arava, (fűzfa ág) ami se gyümölcsöt nem ad, se illata nincs – mondhatni semmire sem jó.
Mégis, ha ezeket a növényeket egy csokorba fogjuk, egymást kiegészítve látványként is értékesek lesznek és emberi tulajdonságokra kivetítve – a tökéletesség, amit adott esetben az etrog képvisel – mindenképpen erősíti a többieket is. Így egybefogva, egymást kiegészítve alkotnak teljes egészet.
Az etrogról még annyit, hogy ünnep elmúltával lekvárt főzünk belőle és apró üvegekbe töltve, csak a jelkép kedvéért, ajándékba adjuk várandós asszony ismerőseinknek, hogy szülésük könnyű és örömteli legyen.
Szokás a luláv többi alkotórészét Peszachig megőrizni és a kovászost ennek lángjánál elégetni.
Az őszi nagyünnepeket Smini Aceret (a gyülekezés 8. napja) és Szimhat Tora (a Tóra örömünnepe) zárja. Izraelen kívül ez két külön ünnepnap.
Smini Aceret arról nevezetes, – és ezt minden izraeli nagyon komolyan veszi – hogy ekkor az ima szövegében egy félmondatos változtatás van a nyárhoz képest, ugyanis ekkor kezdünk harmat helyett esőért könyörögni.
Szimhat Tora-ra vonatkozó szabályokat a zsidó élet történyei (halacha) szabják meg. Ekkor fejezzük be Mózes Öt Könyvéből az utolsónak az olvasását és azonnal belekezdünk a I. Könyvbe (B’resit). Ezen a napon a közösség valamennyi férfi tagját felhívják a Tórához, ezzel is jelezve, hogy az örökség közös. Természetes, hogy a jövőnk, a micvaköteles kor alatti gyerekek sem maradhatnak ki ebből a megtiszteltetésből, ami egyaránt vonatkozik fiúkra és lányokra. Ilyenkor szokás, hogy a felnőtt férfiak imasáljaikat kifeszítik, a gyerekeket alágyűjtik, akik aztán a Tórához felhívott felnőttel együtt mondják az ilyenkor kötelező áldásmondatot. Utána pedig igyekeznek minél többet megszerezni a női karzatról aláhulló, nekik szánt cukorkákból. (Csak érdekességként jegyzem meg, hogy amikor jelenlegi lakóhelyemre költöztem, négy talisz (imasál) elegendő volt a gyereksereg befogadására, tavaly 12-t számoltam össze.
Szimhat Tora napján a közösség összes Tóratekercsét kiveszik a Frigyszekrényből és azokkal táncolnak, énekelnek a bima (Tóraolvasó állvány) körül. Gyerekeink és asszonyaink részére székre állítanak egy-egy Tóratekercset, ők nem veszik kézbe, csak körültáncolják.
Mi sem természetesebb, hogy a hangulatot micvaétkezéssel tesszük még emlékezetesebbé, ami az Izraelben élő magyar ajkúak körében egyet jelent a töltöttkáposztával.
forrás: Leharblog
