Halász András
36.
Nem szállt buszra, a késő esti találkahelytől egészen a lakásáig gyalog ment. A tél engedett szorításából, nem volt nagyon hideg.
Meg kellett emésztenie a Róberttól kapott utasítást. Az biztos, egyáltalán nem volt ellenére. Sőt. Egyetlen dolog aggasztotta. Vajon képes lesz-e Böbe előtt eltitkolni, hogy másik nővel is van viszonya? Legszívesebben részletesen elmagyarázná neki, hogy Zsuzsával csak azért fekszik le, mert az csak eszköz egy nagyobb és fontosabb cél elérésére. Függetlenül attól, hogy nem árulhatta el, mire készül, látta maga előtt Böbe arcát, amikor gúnyosan azt mondja: de azért élvezni fogod, ugye, és pillanatok alatt páros lábbal rúgja ki a lakásból.
Eldöntötte, Zsuzsa előtt nem titkolja Böbe létezését. A laboránsnak tudomásul kell vennie, találkáikat kizárólag napközben kell lebonyolítaniuk. Igen, ez a jó megoldás, mondta ki, majdnem hangosan, miközben kinyitotta a ház kapuját.
Másnap a labor megint félgőzzel működött. A legtöbb munkaasztal üres volt. Néhány kolléga az egyik sarokban beszélgetett. Zsuzsa az üres asztal tetején ücsörgött, egy divatlapot lapozgatott. Amikor észrevette Galambot, hatalmas mosoly ült ki az arcára.
– Mit keres itt, nincs jobb dolga? – kérdezte, de látszott az arcán az öröm.
– Magához jöttem, – mondta Forgács Sándor, és közben derekánál fogva lekapta a lányt az asztalról. – Van kedve itt hagyni néhány órára a labort?
Zsuzsa nagy, kerek szemekkel nézett rá. – Hová akar vinni? És mit mondunk, hová tűntünk?
– Ezt bízza csak rám. Tegnap beszéltem a proffal, megmondtam neki, magammal kell vinnem a Műszaki Könyvtárba, hogy segítsen jegyzeteket készíteni a munkámhoz. Nem volt ellenvetése. Nos, jön, vagy itt marad, és tovább lógatja a lábát?
– Hát persze, hogy megyek, – repesett az örömtől Zsuzsa. Lekapta magáról a fehér köpenyt, fölkapta táskáját, és indult a fogashoz a kabátjához.
Gyalog indultak el a buszmegállóhoz. Terhes kismama és idősebb nyugdíjas férfi állt a megállóban.
– Maga egyedül él? – kérdezte Forgács, és egyenesen a nő szemébe nézett.
– Nem, az anyámmal. De ő napközben dolgozik, ha erre kíváncsi, – vigyorodott el. – Menjünk fel hozzánk?
– Az jó lenne.
Üres taxi lassított a megálló mellett, utast keresve. Sándor leállította.
– Hová megyünk? – kérdezte a sofőr.
Zsuzsa elbambult, nem válaszolt. – Mondja meg a címét, – bökte oldalba Forgács. Zsuzsának végre leesett a tantusz.
Rákospalotán, tízemeletes panelház előtt állt meg a taxi. Mielőtt bementek a házba, Forgács észrevett egy kis boltot a másik épület sarkán. Vett egy üveg konyakot és néhány süteményt. Lifttel mentek fel a negyedik emeletre. A két és félszobás lakásban rend volt, látszott, hogy nők lakják. Leültek a nagyobbik szobában. Forgács kinyitotta a konyakos üveget, Zsuzsa hozott két italos poharat. Koccintottak.
– Nagyon örülök, hogy itt van, de mire véljem ezt a rohamot? – kérdezte Zsuzsa.
– Nem kertelek. Mióta találkoztunk, nem megy ki a fejemből. Elhatároztam, nem titkolózok tovább. Ha nem kellek magának, már veszem is a kabátom.
Zsuzsa felugrott a helyéről.
– Nem mész sehová. Nem is tudod, mennyire örülök, hogy itt vagy nálam.
Beült a férfi ölébe, és csókolózni kezdtek. Sándor kigombolta Zsuzsa blúzát, aztán kicsatolta a melltartóját. Tenyerében tartotta a lány mellét. Érezte, ahogy a lány mellbimbói megkeményedtek.
– Gyere, – állt fel Zsuzsa, – az ágyban kényelmesebb. Bevitte Sándort a másik szobába.
Félóra múlva az ágyban itták meg második konyakjukat.
– Egészségünkre,- emelte fel poharát Zsuzsa, és Sándor felé fordult. A mozdulattól az egyik melléről lecsúszott a paplan. – Nagyon jó volt veled, – suttogta. De most sem értem, mi ez az egész.
– Mire gondolsz? – kérdezett vissza Sándor.
– Arra, hogy a múltkor olyan kimért voltál. Bár akkor is láttam valami csillogást a szemedben, de aztán gyorsan kialudt a fény. Miért gondoltad meg magad?
– Ha annyira akarod tudni, magammal viaskodtam. Pár hónapja együtt élek egy lánnyal. Ezért vívódtam. Amikor megláttalak, azonnal tudtam, le akarok feküdni veled. Először sikerült elfojtani a vágyamat. Azóta is rajtad járt az agyam. De most itt vagyok.
– Nézd, Sanyi, én nem az a típus vagyok, aki bármikor is rácsimpaszkodik valakire. Te döntöd el, mit akarsz. Az sem zavar, ha mindkettőnket megtartod. Még nem volt viszonyom ilyen stramm, egyetemet végzett férfival. Szóval, nem érdemes agyalnod. Idővel minden kialakul, – és megcsókolta a férfit.
Ismét szeretkeztek. Utána Zsuzsa felkapta magára a pongyoláját, kiment a konyhába, hogy készítsen valamilyen harapni valót. Pár perc múlva finom illatok érkeztek a konyhából. Sanyi felöltözött, és követte az illat forrását.
– Mióta vagy a Fontenban?– kérdezte két falat között Zsuzsa.
– Most lesz egy hónapja, hogy felvettek.
– Nem értem, miért pont most vettek fel, hiszen alig van munka.
– Korábban az orvosi egyetemen tanítottam. Bevallom, halálosan untam. Az egyik ismerősöm ismerőse – ahogy ez lenni szokott – ismerte a professzort. Behívatott magához, és felvett. Ennyi. Nincs benne semmi különös.
– És van saját kutatási témád? Gondolom, ezt is számításba vették, amikor felvettek,- kíváncsiskodott tovább Zsuzsa.
– Hát persze, hogy van. Drágám, te milyen iskolát végeztél? – nézett kérdően Sanyi a lányra.
– Vegyészeti technikumot, és aztán elvégeztem a felsőfokú laborasszisztensi tanfolyamot is.
– Akkor megérted a kutatási témámat. Azok a cukorbetegek, akik inzulint kapnak, kénytelenek naponta többször is megszúrni magukat. Előtte pedig állandóan mérniük kell a cukorszintjüket, nehogy túl sok inzulin jusson a szervezetükbe. Arra gondoltam, mi lenne, ha beültethetnénk egy apró készüléket a betegbe, amely egyrészt képes lenne mérni a vércukor szintet, másrészt a szintnek megfelelően magától adagolná az inzulint.
– Csodálatos ötlet,- ismerte el Zsuzsa. – Most már értem, miért vettek fel. És hol tartasz a kutatásban?
– Lényegében, sehol. Ahogy bekerültem a laborba, falakba ütköztem. Hiába kértem a professzort, hogy adjon mellém egy mérnököt, aki az ötlet műszaki hátterét biztosítaná, mintha meg se hallotta volna. Megfelelő műszaki támogatás nélkül hiába jó az ötletem, nem jutok előre. Hát, ez van. Elég szomorú. Talán a következő félévben több pénzt kap a laboratórium, és rám is sor kerül majd.
– Szegénykém, – mondta Zsuzsa együtt érzően. Felállt a konyhaasztal mellől, odament Sanyihoz és megcsókolta. A csillogó köveket tartalmazó fülbevalói megcsillantak, ahogy félrehajtotta a fejét. – Szeretném, hogy tudd: bármikor szívesen látlak. Az anyám modern nő, nem fog keresztbe tenni. Csak szólj nyugodtan, ne parázz.
– Remek csaj vagy.
– És még valami. Ha bármiben segíthetek a munkádban, csak szóljál.
Végrehajtotta kapcsolattartójának utasítását: kapcsolatba került Zsuzsával, aki szemmel láthatóan rajong érte. Sándor tudta, Zsuzsát az oroszok nyilván azzal bízták meg, derítse ki, mi a kutatási témája. A lány profizmusát bizonyította, hogy szóba sem hozta az ALS-t, pedig nyilvánvaló, tud a félbe maradt kutatásról. Talán azt hiszi, nem tudok róla, villant az agyába, hiszen az ALS kutatás félbeszakítása után került a laborba.
Amíg a buszra várt, azon morfondírozott, mennyit hitt el Zsuzsa a diabetes ötletéből. Hamarosan kiderül, nyugtatta magát. Ha az oroszokat érdekli a téma, nem szabadul meg tőle. Róbert szerint az is megtörténhet, hogy valamit felajánl az ötlete részletes leírása fejében.
Elégedett volt magával. A madárka berepült a kalitkába.
*
Ragyogóan sütött a nap, amikor Hans Winterberg és felesége, Charlotte kilépett a genfi repülőtér érkezési oldalának forgóajtaján. Magas, szőke, angol gentleman szólította meg őket.
– Mr. és Ms. Winterberg? Mindketten bólintottak.
– A gyár itteni képviselete küldött ki önök elé. Charls vagyok. Kérem, kövessenek.
Néhány méterrel odébb sötétkék BMW mellett állt meg. A házaspár csomagjait berakta a csomagtartóba, közben Sarolta és László helyet foglalt hátul a kocsiban. Ahogy közelebb értek a városhoz, néhány pillanatra feltűnt a genfi tó, és körülötte a hótakaróval borított hegyek.
– Engedelmükkel, a Swissôtel Métropole-ban foglaltattam szobát. Rendezkedjenek be, és ha önöknek is megfelel, délután hatkor találkozunk a szálloda előtt.
Charls a szálloda főbejárata előtt állította le a kocsit. A londiner a kocsihoz ugrott, és kivette csomagjaikat. Saciék kiszálltak, és kart karba öltve léptek be az elegáns szállodába.
A harmadik emeleti lakosztályukban Saci kicsomagolt, kicsit felfrissítették magukat, azután lementek az étterembe.
Ebéd után sétálni indultak. Saci ragaszkodott hozzá, hogy saját szemével lássa, milyen utcák határolják a szállodát, milyen buszjáratokra lehet felszállni, hol van élelmiszerbolt és bank a közelben. Séta közben feljegyezte a noteszába, hogy három sarokkal arrébb található egy orvosi rendelő is.
Beültek egy cukrászdába, ahol a bóbitás felszolgálónő a hely különlegességét, a D. Kaiser kávét ajánlotta. Megkóstolták, és egyet értettek, semmiben sem különbözik az otthoni kávétól.
– Ki ez a karót nyelt fickó? Igen, hallottam, Charlsnak hívják. Olyan benyomást keltett, mintha egy angol filmből lépett volna elő.
Sarolta mielőtt válaszolt volna, körbe nézett. Két idős asszony beszélgetett az ajtó mellett, rajtuk kívül nem volt más a cukrászdában.
– A figyelőcsoport tagja. Több hete vannak Genfben. Mindenről be fog számolni. Viszont arra kérlek, a megbeszélésen ne szólj közbe. Ugye, nem okoz gondot?
– Rendben van, te vagy a parancsnok, – mondta Laci, és London után először elmosolyodott.
Este hatkor a BMW megérkezett a szálloda elé. Mindketten beszálltak.
– A csoport rám bízta az önök tájékoztatását. Elhagyjuk a várost, és a 26 kilométerre lévő motelba megyünk. Kibéreltem két szobát, egyet maguknak, egyet nekem. Mindkét szobát átfésültük, nincs benne sem kamera, sem lehallgató készülék. Nyugodtan beszélgethetünk.
– Rendben van, – bólintott Saci, és odabújt Lacihoz.
Nagyon hamar a benzinkút melletti motelhez érkeztek. Charls elhozta az irodából a szobakulcsokat. Mindhárman bementek Saroltáék szobájába. A berendezés egyszerű volt. Nagy, kétszemélyes francia ágy, kis asztal, két székkel, kétajtós ruhásszekrény, és televíziós készülék. A szobához WC, és kis zuhanyozó is tartozott. Charls végigjárta a helységet, bement a fürdőbe is. Kinyitotta a szekrényt, abba is belenézett. Leült az egyik székre, a másikon Sarolta foglalt helyet. Laci jobb híján az ágyra ült.
– Örülök, hogy itt vannak. Végre lekerül a vállunkról a döntési felelősség. Másrészt, jó hírrel szolgálhatok. Úgy gondolom, megtaláltuk a jelöltünket. A férfit Wolfgang Schmidtnek hívják. Orvos, a SWISMAD Gyógyszergyár kutatólaboratóriumában dolgozik. Nős, felesége is orvos, Genfben praktizál. Két gyermekük van, egyikük Berlinben tanul, a másik velük él.
Laci felkászálódott az ágyról, és kiment a WC-re. Charls arcára kiült a meglepetés, pontosabban a megdöbbenés arckifejezése. Mielőtt megszólalt volna, Sarolta szája elé emelte a mutatóujját, jelezve, hogy Charls ne tegyen semmilyen megjegyzést.
– Folytassa, kérem. Mit tudnak még erről a Schmidtről?
– A barátunk megrögzött szerencsejátékos. Állandó látogatója a városi Kaszinónak. És ahogy az lenni szokott, sokkal többet veszít, mint amennyit nyer.
Charls részletesen beszámolt, hogyan ismerkedett meg Schmidttel, hogyan pénzelte és kényszerítette, hogy betörjön a villába, megfúrja a páncélszekrényt, és ellopja belőle az ékszeres dobozt, amelynek fejében nagyobb összeggel segítették ki. Ha Sarolta szeretné, a betörésről készült videót is megnézheti.
– Gratulálok. Szép munkát végeztek,- mondta Sarolta. Felállt, és a fürdőszoba ajtó elé lépett.
– Hans, minden rendben?
A fürdőszobából kihallatszott a WC öblítőjének hangja. – Igen, ne aggódj. Valami meghajtott. Azonnal jövök.
Saci visszaült a székre, és Charlsra nézett. A fiatalember rezzenéstelen arccal tekintett vissza rá. Egyetlen érzelmi reakciót nem lehetett leolvasni az arcáról.
– A család anyagi helyzetét megvizsgálták? Arra gondolok, a felesége jól kereshet. Elképzelhető, hogy időnként kisegíti a férjét, persze ha egyáltalán tud a szenvedélyéről.
– Ezt nem vizsgáltuk. De egyetértek önnel. Holnap erre is ráállunk.
– És pontosan mit csinál az emberünk a SWISMAD kutató laboratóriumában? Erről van valamilyen információjuk? – boncolgatta tovább a kérdést.
– Ezen dolgozunk.
Charls beszámolt Éváról, és bimbózó kapcsolatáról Schmidttel.
– És hogy látja, mikorra várhatunk eredményt? – kérdezte Sarolta.
– Erre nem tudok pontos választ adni. De úgy vélem, egy-két héten belül Éva bejut a laborba. Ha sikerül, Éva rögzíteni fogja a laborban található műszereket. Akkor kiderül, hogy az általunk keresett műszer ott van-e.
– Rendben van. Kérem, folytassák a munkát. Közben kinyílt a mellékhelyiség ajtaja. Laci visszatért a szobába, és ledőlt az ágyra.
– Jól érzed magad? – kérdezte Soltésztól.
– Nem igazán, görcseim vannak.
– Bocsásson meg, – kért elnézést Charlstól, – megkeresem a görcsoldót. Elővette táskáját, és kutatni kezdett benne. Mivel nem találta a gyógyszert, nem kínlódott tovább, egyszerűen kiöntötte a táska tartalmát az asztalra. Charls megdöbbenve nézte a jelenetet. A látottak egy rendetlen, hebrencs asszony képét mutatták. Az egyik pillanatban profi kérdéseket tesz fel az elvégzett akciójukról, most pedig, mint egy szédült tyúk, úgy viselkedik. De Charls arcán semmi nem látszott meg. Közben Sarolta rálelt a görcsoldóra. Hozott egy pohár vizet Lacinak, aki lenyelte a pirulát.
– Van még egy kérdésem, – fordult Charlshoz, és közben leült a székre – Csak ezt a Schmidtet halászták ki, vagy van más is a hálójukban?
Charls elismerően nézett Saroltára. Ennek az asszonynak mindenre kiterjed a figyelme. Elmesélte, kezdetben több labordolgozót szemeltek ki, közülük választották ki Schmidtet. Beszámolt Burgerről, és különös kapcsolatáról Hármassal. Egyelőre úgy döntöttek, Schmidt játékszenvedélye alkalmasabbnak tűnik a kitűzött cél elérésére.
– Hármas nem szakította meg kapcsolatát Burgerrel. Ha úgy adódik, ezt a vonalat is használhatjuk.
Sarolta elégedett volt a figyelőcsoport munkájával, nem is rejtette véka alá. Megbeszélte Charlssal, Éva folytassa a munkáját, és próbáljon bejutni a laborba. Megállapodtak a kapcsolattartás módjában. Végezetül Charls azt kérdezte:
– Visszavigyem önöket a városba?
– Nem, itt töltjük az éjszakát. Reggel a maga szobáját is kifizetjük. Majd azt mondom, hogy hajnalban el kellett mennie, és engem kért meg a számla rendezésére.
– Jó éjszakát, – köszönt el tőlük Charls.
*
Schmidt és Éva románca a férfi egyik barátjától kölcsönkért lakásában teljesedett ki. Szeretkezésük után, Éva meztelenül kilépett az ágyból, és az ablakhoz lépett, hogy kinyissa. Schmidt ámulva nézte a lány remek alakját. Szőke haja, vakítóan fehér, szép fogsora, izgatóan telt, szép formájú mellei, keskeny dereka, és kerek popsija kedvére valók voltak. Legvadabb álmában sem kívánhatott magának tökéletesebb szeretőt.
Éva visszabújt mellé az ágyba. Szájával cirógatta a férfi mellét, akiben ismét életre kelt a vágy.
Késő este hagyták el a lakást. Schmidt hazafuvarozta a lányt. Mielőtt elváltak, hosszasan csókolóztak a kocsiban. Éva kiszállt a kocsiból. Schmidt utána szólt:
– Mikor adod oda a Kaszinó eredeti levelét?
Éva visszament a kocsihoz. Benézett az ablakon.
– Szóval csak ezért volt az egész? Megjátszottad magad, hogy megkapd a papírt? – kérdezte sértett hangon.
– Ugyan, dehogy. Félreértesz. Teljesen beléd vagyok habarodva. Mégis, nem gondolod. hogy nálam nagyobb biztonságban lenne?
– Mikor látlak? – kérdezte Éva, és válasz nélkül hagyta a férfi kérdését.
– Holnap este? – kérdezte Schmidt.
– Hívj fel napközben, majd megbeszéljük. Csaó.- Éva hátat fordított, jobb kezét felemelte, és az ujjaival intett búcsút a háta mögött, a kocsiban ülő férfinak.
Másnap este Éva albérletében találkoztak. Mielőtt hazamentek, Schmidt kínai ételt vásárolt, és egy üveg pezsgőt. Leültek az asztalhoz, és megvacsoráztak. Éva poharakat tett az asztalra. Közben Schmidt kinyitotta a palackot.
– A megismerkedésünkre! Egészségedre!
Éva jobbnak látta, ha ezen az estén a férfira hagyja a kezdeményezést. Nem kellett sokáig várnia. Szeretkezésük viharos és gyors volt.
Lihegve feküdtek egymás karjaiban. Éva törte meg a csendet.
– Te valójában mit csinálsz a gyárban?
– Orvosi egyetemet végeztem. Azért vettek fel, hogy a gyár által kifejlesztett gyógyszerek mellékhatásait kutassam.
– Tudod, én könyvelő vagyok, egyáltalán nem értek a kémiához. Konkrétan, mit csinálsz? El tudod úgy mondani, hogy én is megértsem?
– Állatkísérleteket végzek. Egereken, később majmokon és kutyákon. Azt figyeljük, hogyan reagálnak az új készítményekre. Amennyiben az új gyógyszer mellékhatásai súlyos következménnyel járnának, értesítjük a gyógyszerkutatókat, akik megváltoztatják a készülő gyógyszer vegyi összetételét. Érthető?
– Hát persze. Magunk között, egyáltalán nem sajnálod szegény állatokat? Azért pusztulnak el, hogy mi életben maradhassunk. Nem érzed, milyen bizarr dolog ez? – kérdezte Éva.
– Először is, nem mindegyik pusztul el. És ha nem tudjuk megmenteni, akkor nem hagyjuk szenvedni, inkább elaltatjuk őket.
– És milyen kutyákat szoktatok használni?
– Legtöbbször beagle-t. Nem olyan nagy testűek. Nyugodtak és kiegyensúlyozottak. Ismered a fajtát?
– Hát persze. A nézésük mindig rabul ejt. Wolfgang, úgy szeretném megnézni a kísérleti kutyáidat! Szeretném látni, milyen körülmények között tartjátok őket. Meg azt is, hol dolgozol. Meg tudod oldani? – kérdezte legszebb mosolyát bevetve Éva.
– Majd meglátjuk. Holnap felhívlak. Ha nem lesznek sokan a ketrecek körül, beviszlek.
– Csodálatos. Már alig várom. És a kísérletek végén mit csináltok az állatokkal? Nem lehetne kapni belőlük? – nézett esdeklően Éva Wolfgangra.
Fogalmam sincs. Ezzel nem én foglalkozom. Ha ott leszel, megkérdezzük. Rendben?
