szerző: Unti Ildikó
Amikor a háború után Smulik átvette a nicanimi katonai parancsnokságot a teherautó sofőri munkáját is folytatta. Átszervezte a kibuc mindazon helyeit, amelynek használatára ezideig nem került sor. Így a gyerekházak mellett légvédelmi óvóhelyeket építettek. Minden óvóhelyhez egy felelős embert állítottak, akinek az óvóhely rendbentartása, a villany és víz bevezetése volt a feladata, hogy szükség esetén percek alatt igénybe vehessék. Ugyanígy a biztonsági egységeket is megszervezte — a chaverokból — a kibuc különböző helyeire.
A Gázai övezetből — amely nem nagy távolságra volt Nicanimtól — állandóan beszivárgó arab bandák garázdálkodtak. Lopások, öntözőcsövek rongálása, elrablása, szállítása Gázába, az állatállomány elhajtása: ezek mind-mind az ő számlájukat terhelték. Egy éjjel alatt meg tudták járni oda-vissza az utat. A Biztonsági Szervezet állandóan éber volt a legkisebb megmozdulásra is. Állandóan összeköttetésben voltak a körzet katonai parancsnokságával, akik éjjelenként „őrjáratok” formájában tevékenykedtek. Ezért aztán nem sikerült nagyobb zsákmányt szerezniük.
Smuliknak sok-sok éjszakája ráment az őrök ellenőrzésére és a katonai őrjáratok érkezéseinek fogadására.
Ebben az időben Chájim Chermes chavér — Kfár Glückson kibucból — töltötte be a Hánoár Hácioni világszervezet főtitkári funkcióját. Egyben Smulik igen jó barátja is volt, még a magyarországi mozgalmi életből. A kapcsolat szoros maradt életük végéig.
Egy beszélgetés alkalmával felmerült az a kérdés, hogy az egész világon van a Hánoár Hácioninak ifjúsági mozgalma, csak éppen Izraelnek nincs! A kibuci ifjúságon kívül nem is volt megszervezve az országban. Chájim Chermes ismerte Smulik magyarországi tevékenységét a mozgalom irányában. Így e hiányosság helyrehozására Smulikot kérték fel. Úgy gondolták, hogy bevonják őt a szervezési munkába, amely megalapít Izraelben — a Hánoár Hácioni keretén belül — egy széleskörű ifjúsági mozgalmat. Smulik, akinek a munkája a kibucban sofőri és bevásárlói tevékenység volt, egyedül nem adhatta beleegyezését ehhez a munkához. Ezért Chájim Chermes lejött Nicanimba és a vezetőséghez fordult engedélyért. A kérés lényege Smulik szabadságolása volt a kibuci munkából — egy-két évre — hogy bekapcsolódhasson a Hánoár Hácioni munkájába.
A kibuc vezetőségének döntése alapján nem tudták Smulikot a munka alól felmenteni, de dolgozhatott munka után!
A cél érdekében beleegyzezett és emberfeletti energiával elindított egy szervezési hálózatot az országon belül. A mozgalom vásárolt egy dzsipet és a rendelkezésére bocsátotta. Így munka után ezzel indult el a mozgalom ügyeit intézni.
Meg kellett szerveznie egy vezetőségi csoportot, akikre rá lehetett bízni az egyes csoportokat. Segítségére voltak a NÁHÁL-ban szolgáló katonák, a kibuc nicanimi chaverjai és még két kibuc, akik a Hánoár Hácionihoz tartoztak. Sikerült őket beszerveznie egyes körzetek vezetésére, majd megkezdte a szervezést a városokban, falvakban és a mozgalomhoz tartozó kibucokban.
Rövid idő alatt 10-15 helyen megalakították a Hánoár Hácioni ifjúsági mozgalmát. A katonák, akik errre a munkára lettek beosztva megkapták az ország egyes körzeteinek a vezetését. A munka szépen folyt. A kapott kén /fészek/ minden egyes helyen — egy nagy helyiségben– elindította a munkát. Ezeket a helyiségeket feldíszítették faliújságokkal és a hónap aktuális dolgaival. A téli időszak ellenére az ifjúságot elő kellett készíteni a közelgő nyári táborozásra.
Az összejöveteleken a „Háli” egyenruhát és a korhoz illő mozgalom nyakkendőjét és jelvényét kapták meg.
Nehézségbe ütközött a távoleső falvakban lévő csoportok látogatása. A problémát Smulik eredeti úton oldotta meg. Délután, a kibuci munka után a dzsippel a Szdé Dov tel-avivi repülőtérre utazott. Onnan északra repült a Máchánáim repülőtérre, ahol a Sáár Jisuv faluban élő barátja várta. Együtt mentek — autóval — a környéken lévő ifjúsági csoportokhoz.
Másnap kora reggel kivitték a repülőtérre, ahonnan a Szdé Dov-i repülőtérre érkezett. Dzsipjével tért vissza a kibucba. Így a reggeli órákban már tudta vinni — teherautón — a kibuci gyerekeket az iskolába. Ebben a feszített munkatempóban élt — felvállalt küldetésével — egészen a nyári táborozásig.
A táborozás előkészítésére, vezetésére — a kibuctól — egy hónapos szabadságot kapott. Munkáját siker koronázta, mert már az első táborozás fergeteges lendülettel indult. Így összekapcsolódott az ifjúság vért pezsdítő, jövőt ígérő nemzedékével.
A nyári táborozás után megkezdődőtt az iskolai év, s ezekben a napokban rendszeres munka folyt a kénekben. A csoportokból azok az alkalmas gyerekek, akik a jövőben építőleg hathattak az ifjúsági csoportokra — így minden kibucból és faluból a csoportvezető javaslatára –, ki lettek választva. Majd a chanukai szünetben, a mozgalom által megrendezett vezetői szemináriumon vettek részt, ami tíz napig tartott. A kiképzés után a csoportjaikban az ő feladatuk volt a fiatalabb gyerekek vezetése és a tél folyamán előkészíteni a következő nyári táborozást. A mozgalom vezetését két éven keresztül végezte Smulik, s ebben az időben volt a Hánoár Hácioni ifjúsági csoportja a legnagyobb Erec Jiszráelben.
Amikor Chájim Chermes befejezte kadenciáját, Smulik is átadta az ifjúsági mozgalom vezetését egy másik chavernek. Ugyanakkor a kibucban is lejárt a feladatra kapott idő.
Ebben az időben történt egy tragikus szerencsétlenség az Éjlát hajóval. Bari, aki a magyarországi Hánoár Hácionihoz tartozott, nem szolgált ezen a hajón, de mint rádiós tiszt egy kurzust vezetett. A hajó az éjláti öbölben telitalálatot kapott, s az elesettek között volt Ő is. Katonai pompával a haifai katonai temetőben helyezték örök nyugalomra.
Mivel Smulik nagyon jó barátja volt, így elintézte, hogy a régi Nicanimban egy kis ligetet és egy emléktáblát állítsanak fel emlékére.
A nicanimi tengerpartról hoztak fel egy sziklát, s erre lett ráhelyezve az emléktábla. A ligeti fák ültetésénél és az emléktábla felállításánál — amit Smulik szervezett meg — a régi Hánoár Hácioni magyarországi chaverok vettek részt.
