Sáfrán István/ujkelet.live
Ha valamit utálok a sajtóban, az a privatizálás. Amikor a szerző személyes bújával-bajával traktálja a nagyérdeműt. Most mégis felmentésért esedezem, mert valójában nem is rólam van szó, hanem…
Az úgy volt, hogy tanult barátom és tettestársam – Silló Sándor, a nagy organizátor!, aki máskülönben lapunk becsült szerzője is, – születésnapi bulit szervezett élete párja, valamint további három vagy négy barátosnéja, együttesen számolva éveiknek kétszáz valahányadik fordulója alkalmából.
Hogy az összejövetel milyenre sikeredett, arról legyen elég annyi, hogy kivilágos kivirradtig tartott, s akkor is inkább noszogtatni kellett a máskülönben jól nevelt vendégeket, hogy ideje lenne a távozás hímes mezejére találniuk.
Említést kíván, hogy Sándor barátunk vendéglistája meglehetősen széleskörű volt, így aztán olyanok is egymás mellé sodródtunk, akik amúgy soha nem láttuk egymást. Nekem is jutott egy ismeretlen ősz úr, aki hosszas szemrevételezés után közölte, hogy szerinte ismer engem, amit én magamtól értetődő természetességgel (nem csekély önhittséggel fűszerezve…!) betudtam valamikori előéletem televíziós megjelenéseinek. Természetesen beszédbe elegyedtünk, s kiderült Rimaszombatból való.
Ez volt az a mondat, amelyikre lecsaptam.
– Hohó! Jártam arra pár évtizede, volt is nekem ott egy igen-igen kedves barátom. Jókiállású, okos fiatalember, akiért bomlottak a lányok és maga is nagy szoknyabolond hírében állt! Szellemes csevegő, megnyerő modorú srác. Beugrott! Klein Lacinak hívták. Mond ez a név neked valamit?
A szóban forgó ősz úr felemelkedett az alkalmi hokedliról, kezet nyújtott és hajdan volt eleganciáját idézve bemutatkozott:
– Klein László vagyok, a maga teljes valójában!
Nem terhelném az olvasót élete történetének fordulóival, inkább csak a végét és a lényeget: a fél világot körbecsavarogta, míg végül itt kötött ki Izraelben. A vendégsereg példájára hivatkozva le is szűrte a maga tanulságát, miszerint akiben csak egy csipetnyi is a zsidó vér, előbb-utóbb hazatalál. Hogy aztán gyökeret ver-e az óhazában vagy tovább áll egy másik otthont keresni, részletkérdés. A lényeg, hogy megfürdeti magát Erec Izrael levegőjében és örökre beleivódik a génjeibe, van hová hazajönnie.
Ugye milyen jók ezek a születésnapok…?!
Tényleg nagyon jól éreztük magunkat. Klein Laci (!) valóban nagy dumafranci, kellemes, szórakoztató ember. Én pedig utólag is köszönök minden egyes Zwack unicum-kört kedves István.
Mea culpa! Zolit faragtam a Laciból. Ő már megbocsájtott. Most az olvasón és a szerkesztőn a sor. Elnézést.
Ugye nem baj, hogy név ügyben „szóltam”? A cikk aranyos!