Mint zsidóban a fájdalom

szerző: Gideon Peer

Vannak hercig közmondások, ilyen a „bujkál, mint zsidóban a fájdalom”.

Sokáig, illetve egészen mostanáig nem tudtam mit kezdeni vele, hiányzott a személyes megismerés élménye. Eleddig nem volt együtt mind a három alkotóelem, a zsidó, a bujkálás és a fájdalom.

Ahhoz, hogy valamit megértsek, magamon kell megtapasztalnom. A véletlen segítségemre sietett.

Egyik, szépnek egyáltalán nem mondható napon, még csak nem is hirtelen, hanem szinte magától értetődően elkezdett fájni az oldalam, a csípő magasságában, a nadrágszíj alatt, a jobb oldalon.

Nem volt éles, inkább kellemetlen, hovatovább nehezemre esett az öltözködés, a felállás, és nem utolsó sorban a járás. Mindamellett öltözködtem, felálltam a helyemről, és el is mentem otthonról, de ha egy mód volt rá, szívesen maradtam a helyemen, a kellemetlen érzés fogságba ejtett.

Ráadásul képtelen voltam rájönni, mi fáj tulajdonképpen. Nyomkodtam a csontot, az fájt, amikor meg az oldalamat masszíroztam, akkor az. Bujkál bennem… gondoltam, és rájöttem, végre együtt a csapat, a népi mondás mindhárom alkotórésze.

Anatómiai ismereteim nincsenek, javasasszonyokhoz, jósnőkhöz, csodaorvosokhoz nem járok, főleg, mert nem hiszek bennük. Csak az orvosokban bízom, bennük nagyon. Mindamellett nem akartam addig a szemük elé kerülni, amíg meg nem tudom szabatosan, érthetően magyarázni, mi bajom, mi és hol fáj.

Napokon át megfigyelésem alatt tartottam magam, nyomkodtam jobbról, nyomkodtam balról az oldalamat, nem jutottam dűlőre.

Tovább szenvedtem, férfiasan tűrtem, de nem adtam fel a harcot, ki akartam elemezni a bujkáló fájdalmat, amely – gondolom jobb híján – engem választott kísérleti céljaira, talán azért is, hogy végre összejöjjön a népi bölcsesség: bujkál, mint zsidóban a fájdalom.

Aztán egy nap csoda történt. Ültem a televízió előtt, amikor a jobb lábam középső két ujján addig ismeretlen, éles fájdalom nyílalt belém.

Nem tudtam mire vélni, szerencsére viszonylag gyorsan tovaszállt.

Éltem tovább az életemet, előrehaladott korban már előfordul, hogy olyan dolgok történnek az ember testével, amikre addig nem volt példa.

Aztán megint: ugyanazok a lábujjak, ugyanaz az érzés, és az éles fájdalom.

Harmadjára lefekvés után jött a hullám, gyorsan elaludtam, elment a kedvem a kísérletezésektől.

Másnap új emberként ébredtem. Eltűnt. Próbálgattam a derekamat, csontjaimat, izmaimat, semmi. Úgy látszik, a lábujjaimon keresztül lépett ki belőlem a gonosz.

Arra gondoltam, eljött az ideje új népi rigmust kitalálni.

Így: kiszállt, mint zsidóból a fájdalom.

Jobban hangzik, és aktuálisabb is…