szerző: Sáfrán István
Nincsenek régi viccek, csak öreg emberek. Egy újszülöttnek minden vicc új.
Megfordult a szereposztás. Ma valahogyan nekem nincs ínyemre a poénkodás. Fel is tűnik az öregnek, tudakolja kedvetlenségem okát. Mondom neki, bal lábbal szálltam le az ágyról reggel, s az ilyen napjaim nem szoktak jól végződni. Rosszak az előérzeteim, még fejemre talál esni egy tégla, aztán kampec csaknem fiatal életemnek. És amilyen pechfogel vagyok én, dacára, hogy Izraelben téglát csak mutatóban látni, ha mégis lenne egy, az bizonyosan a kobakom tetején kötne ki, mégpedig jó magasból. Az öreg harcos türelemmel végighallgatott, majd közölte, ez a nap így nem mehet tovább, ebből tényleg nem fog kisülni semmi jó, ugorjunk hát be a szomszédos orosz vendéglőbe egy kedélyjavító közös ebédre. És minthogy általában semmi jónak elrontója nem vagyok, nem gördítettem akadályt az elképzelés megvalósulása elé.
– Ami meg van írva, azon nem változtathatsz – bölcselkedett öreg barátom, miután letelepedett az óbudai kiskocsmákra emlékeztető kockás abroszos asztal mögé, s noha tudom, hogy a sors könyvének lapjait valóban nem írhatom át, mégiscsak tettem egy tétova kísérletet. Azt vetettem ellen, hogy milyen más lenne a világ, ha befolyásolni tudnánk sorsunk alakulását.
– Harmadannyi idős sem voltam mint most, amikor először kezdtek foglalkoztatni az ilyesféle szamárságok – vallotta meg az öreg. – Annak idején nekem is volt egy hasonlóképpen idős haverom, mint amilyen én lehetek most neked és természetesen őt nyúztam a magyarázatért: adja meg a hosszú élet titkának receptjét. Már jól benne járt a korban, ki más tudhatná hát jobban nálánál.
– Ha annyira akarod, megmondhatom – adta be a derekát és mintha tollba mondaná, sorolni kezdte a legfontosabbakat. Először étkezési szokásaim megváltoztatását írta elő parancsolóan. Semmi zsírosat, sőt az olajosokból is csak módjával. A fehér kenyér természetesen tilos és egyáltalán: mindenféle szénhidráttól meg kell tartóztatnod magad. Rizsből legfeljebb a barnáról lehet szó, a tésztaféleségeket pedig kerülnöd kell, mint ördögnek a tömjénfüstöt. És sóból is legfeljebb egy csipetnyit, nem különben a cukorból, ami maga a fehér halál. Ebből kifolyólag természetesen tilos az édes üdítők fogyasztása és az alkohol tartalmú italokról is le kell mondanod. Summa summárum, önmegtartóztató életet kell folytatni. Óvakodj mindenféle izgalmaktól, tehát nincs se ulti, se buli, se póker, se kanaszta, se semmiféle szerencsejáték és talán mondanom sem kell, de cigizni is tilos, szivarozni pedig egyenesen főbenjáró! Ami pedig a nőket illeti! Azt is felejtsd el, hogy egyáltalán voltak ilyenek az életedben. Korán fekszel és korán ébredsz: tyúkokkal alszol – kakasokkal kelsz.
És mivel kecsegtetett hajdan volt mentorod? – kérdeztem. – Ha mindezeket az előírásokat betartod, akkor hosszú életed lesz a földi világban?
Azt nem ígérte, hogy megérem a százat, de ha nem vétek a szabályok ellen, akkor bizonyosan hosszúnak fogom érezni hátra lévő éveim minden óráját. Végeláthatatlanok lesznek még a perceim is.
Na – mondta mintegy a múltidézés lezárása gyanánt – most pedig áldozzunk a bölcs öreg emlékének. Magához intette a csinos pincérhölgyet, s miután tetőtől talpig végiglegeltette rajta a szemét oda és vissza is, rendelt egy libalevest maceszgombóccal, utána félig átsütött flekkent kért fűszeres mártásban, sült burgonyával, végezetül valami somlóira emlékeztető édességet. Ja, és előtte természetesen az elmaradhatatlan kisfröccsöt.
Akkor talán most te is adózhatsz a hosszú élet oltárán – noszogtatott bátorítóan.
Őszinte leszek. Én sem adtam alább. Ugyanazt rendeltem, mint öreg barátom, Kohn bácsi. Végül is egyszer élünk, s ha már így alakult, legalább történjenek a dolgok legjobb kedvünk szerint.
kép: forrás
