Kati Yael Hirschberg/ujkelet.live
Múlt héten pénteken online újságunkban megjelent egy interjú dr. Frölich Róbert főrabbival link. A téma többek között az alija volt, és ezen belül is az izraeli hadsereghez való csatlakozás kérdése. Amely kérdés igen kényes, ezt elismeri és elfogadja mindenki. Mégis, ahogy a főrabbi úr fogalmazott, az bennem is és számos ismerősömben is megdöbbenést és – be kell valljam – felháborodást keltett. A főrabbi úr azzal magyarázta, hogy a magyar zsidó fiatalok nem jelentkeznek nagy számban katonának (sem az alija után, sem pedig önkéntes külföldi állampolgárként), hogy a mai fiatalok „nem szívesen mennek el az izraeli hadseregbe golyófogónak”.
Golyófogónak. Nos, maga a kérdés is úgy hangzott, hogy amikor amerikai fiatalok tömegesen jönnek Erec Izraelbe a hazát szolgálni, akkor vajon a magyar fiatalok között miért nincs meg ez a késztetés. Ebből persze logikai alapon az a következtetés vonható le, hogy az amerikai, francia, német, holland, spanyol és fülöp szigeteki fiatalok, akikkel tele van az ország, ők mind szívesen jönnek például „golyófogónak”. Mert – és ez szintén a főrabbi úr indoklása a fenti állapotra – a magyarokkal ellentétben a többi ország fiataljai remekül kezelik azt, hogy itt „veszélytudat” és „folyamatos háborús helyzet” van, és nyilván azzal is remekül együtt tudnak élni, hogy „jön egy terrorista és megkéseli őket”. Főleg azért van ez így, mert a magyar zsidó közösségben már nincs meg az a „tiltott gyümölcs” érzés, hogy ki lehet jönni Izraelbe.
Ezek szerint Grün Sándor Újlipótvárosból remekül érzi magát a saját közösségében, és számára Izraelbe jönni természetes, kvázi mindennapos dolog. Az utazás, saját zsidóságának megélése, de még inkább a büszkén vállalt kapcsolata és áldozathozatala Erec Izraellel és Izraelért, már elvesztette tiltott gyümölcs jellegét. Így aztán nem is jön, maximum kicsit turistáskodni, de persze azt is csak fegyveres őrök jelenlétében, mert hiszen bármikor belefuthat a terrorba.
Ugyanakkor Joseph Sternberg Los Angeles-ből nyilván rengeteget szenved a maga több mint 600 ezres közösségében. Titkolnia kell vallását, cionizmusát, és csak mindféle kalandos kerülővel jöhet el ide, hogy kifejezze szolidaritását Izraellel. Ezenkívül hiába érkezik felső középosztálybeli és gazdaságilag, szociológilag fejlett és prosperaló környezetből, bizonyára teljesen természetesnek veszi, hogy ő lesz a golyófogó. Mint ahogy a „háborús körümények” és a non-stop halálfélelem is tökéletesen megfelel neki.
Nos, ez nyilvánvalóan nincs így. Csak játék a szavakkal. De ha nincs így, akkor valóban ott a kérdés: miért tekintenek a magyar zsidó fiatalok úgy Izraelre – hosszú évek óta – mint valami félig mesebeli paradicsomra, ami csak úgy van, valahol ott a háttérben? Miért gondolják azt, hogy eljönni ebbe az országba, és tevőlegesen áldozatot hozni érte, az valami „lúzer” dolog, de minimum szokatlan? Miért van az, hogy miközben a Sar-El program más országokban tele van fiatalokkal, addig a magyar csoportokat évek óta az idősebb – bár kétségkívül lelkes – korosztály tölti fel? Miért van az, hogyha valaki egy Taglit úton arról mesél, hogy ő a gázai határvidéken él, és erősen cionista elveket vall, akkor a háta mögött az előadás után „zsidó nácinak” bélyegezik?
De rendben, hagyjuk az aliját, és a hadsereget is (bár legmélyebb tiszteletem mellett ezt a golyófogó elnevezést személyes sértésnek veszem, úgyis mint négy gyerek anyja, és mélyen felháborít a feltételezés, hogy az izraeli hadsereg bárkit golyófogónak használna). Elhiszem és elfogadom, hogy vannak akik a lehető legtávolabb kívánják magukat tartani bármilyen fegyveres szolgálattól, vagy elvi okokból nem kívánnak az izraeli hadseregben szolgálni, még átmenetileg sem. Az alija pedig valóban nagyon nehez dolog, tapasztalatból is tudom.
De mindezeken kívül rengeteg lehetőség van még, hogy az arra elhivatott fiatalok kifejezhessék szeretetüket, szolidaritásukat az országgal. Azzal az országgal, amely ugyan Magyarországról nézve valóban a gazdasági jólét megtestesítője, de ettől függetlenül továbbra is szüksége van a segítségre. Példának okáért szüksége van önkéntesekre, akik a saját idejükből és energiájukból áldoznak azért, hogy Izrael szebb, jobb és erősebb legyen. Más országokban a fiatalok megteszik ezt azért, mert tapasztalatot szeretnének gyűjteni. Vagy mert jó buli. Vagy mert az egész baráti körük közösen megy. Vagy mert ki akarják magukat próbálni. Vagy mert nincs pénzük finanszírozni egy országjárást, és ezekkel az önkéntes programokkal bizony nyelvtanulási és kirándulás lehetőség is jár. Vagy, egészen vad gondolat, de teszik mindezt elvi alapon.
És ezzel el is érkeztünk a fő kérdéshez. Még ha el is fogadom, hogy mindössze egy szerencsétlenül megfogalmazott mondat volt a főrabbi úrtól, akkor is felvillant a jéghegy csúcsa.
A magyar fiatalok véleményem szerint ugyanis nem azért nem jönnek ide „szolgálni” ezt az országot, mert félnek a terrorizmustól, vagy mert nem komfortos nekik az ország. Azért nem jönnek ide, mert a közösségi vezetők, a tanárok, a rabbik, az ifjúsági szervezetek nem fektetnek ennek a fontosságára elég hangsúlyt. A mai magyar zsidó fiatalok számára eljönni ide önkéntesnek, az valami furcsa dolog. Sőt, aki katonának jön, az egyenesen militáns és szükségszerűen jobboldali. De még ha nem is ennyire tragikus a helyzet, és én sarkítom a dolgokat, akkor is – az biztos, hogy szinte zéró az az információ, amit az önkéntes programokról tudnak. Sar El, Taglit rendben. Az IDF „chajal boded” azaz egyedülálló katona programjáról kétlem, hogy bárki szervezett volna előadást az érettségi előtt álló fiataloknak a zsidó iskolákban. Mint ahogy azt is kétlem, hogy lenne kihez fordulni annak, aki szeretne eljönni a Magen David Adomhoz önkéntes mentősnek (16 éves kortól, angolul), vagy szeretne a Jad Vasemben önkénteskedni, vagy kibucban dolgozni, vagy a jeruzsálemi állatkerben, vagy a helyi rákos gyermekeket táboroztató szervezetnél. Csak hogy néhány példát említsek.
A következő hetekben kollégáimmal és ismerőseimmel – akiket szintén érzékenyen érintett az interjú tartalma, és még inkabb a helyzet, amelyet jelzett – meg fogunk kérdezni közösségi vezetőket, rabbikat, ifjúsági szervezetekben dolgozókat, hogy mit gondolnak erről az egészről. Interjút fogunk késziteni olyanokkal, akik szolgáltak a hadseregben, vagy önkéntes programokon. Olyanokkal, akik semmilyen körülmények között nem vállalnák ezt. Meg fogunk kérdezni zsidó fiatalokat, hogy van-e egyáltalán fogalmuk arról, hogy milyen lehetőségek várják itt őket, az aliján és az IDF-en kivül. És meg fogunk kérdezni szülőket, hogy ők mint gondolnak minderről.
Reményeim szerint mire a cikk-sorozat végére érünk, sokkal tisztább képet fogunk kapni arról, hogy mit is jelent a cionista öntudat és értékrendszer ma Magyarországon, és hogy a közösség vezetői, csakúgy mint a tagjai, mit is gondolnak erről.
Természetesen fontos nekünk az olvasóink véleménye is. Ezért szokás szerint várjuk – kultúrált és építő szellemben megfogalmazott – a véleményüket mind kommentben, mind az info@ujkelet.live e-mail címen.
Tartsanak velünk, állásponttól és személyes véleménytől függetlenül érdekes utazásban lesz részünk!
vitaindító rovatunk elérhetősége: link
fotó: internet, http://www.timesofisrael/2010.
👍🏻
„Új Kelet online” ezt írta (2016. július 10., vasárnap):
> Új Kelet online posted: „Kati Yael Hirschberg/ujkelet.live Múlt héten > pénteken online újságunkban megjelent egy interjú dr. Frölich Róbert > főrabbival link. A téma többek között az alija volt, és ezen belül is az > izraeli hadsereghez való csatlakozás kérdése. Amely kérdés igen k” >
Meg szeretném jegyezni, mint három lány apja – valamennyien voltak katonák – és hét unoka nagyapja – akik nem is olyan nagyon sokára – szintén katonák lesznek, hogy mi a gyerekeinket, unokáinkat nem „golyófogónak” neveljük. Arra neveljük, hogy védjék meg hazájukat, az egyetlen zsidó országot a Földön. Ezt hallják szüleiktől, barátaiktól, tanáraiktól és – horribile dictu – rabbijaiktól is. Pedig – gondolom, ezt nem kell bizonygatnunk – mi sem szeretjük gyerekeinket kevésbé, mint bárki más, és bizony azokat a katonaságnál töltött éveket végig izguljuk, nappal és éjszaka egyaránt. Az háromszor 365 nap és éjjel!
Azt sem értem egyébként, hogyan van az, hogy az interjúban a Főrabbi úr egyszer azt bizonygatja, mennyire magyarok az ottani zsidó fiatalok, más alkalommal meg azzal büszkélkedik, hogy „radarral” fedezik fel, találnak egymásra?
Nem tudom, kinek szeretnének tetszeni a magyar zsidók, miért olyan szégyellni való a mai világban, ha az ember tisztelettel néz az izraeliekre, és nem csürhének tekinti őket – akik mindenki mással ellentétben – fizetség nélkül akarnak a templomba jutni. De nyilván nem tehetik, így fogcsikorgatva ugyan, de ők is hozzájárulnak a gyülekezet villanyszámlájának fedezéséhez.
Már csak hab a tortán, hogy egy zsidó elöljáró veszi magának a bátorságot és leírja, hogy a magyar zsidó fiatalok a világ „boldogabb” felét – „természetesen” nem Izraelt – választják, ha végül úgy döntenek, hogy elhagyják hazájukat.
Ez a kettőség, ez az ide-oda táncolás engem – engedelmet kérek -, de az 1944-es időkre emlékeztet. Akkor is azt hitték a zsidó vezetők, hogy magyarabbak a magyaroknál. Tudjuk, hová vezetett ez a út.
Még annyit, Izraelben nagyszámú magyar származású közösség él, akik – bizony, bizony – cionizmusból jöttek Izraelbe, végig harcolták a zsidó ország háborúit, büszkék arra, hogy izraeliek lehetnek, és gyermekeiket, unokáikat is ebben a szellemben nevelik.
1. Sajátos felfogás golyófogónak nevezni azokat akik a hazájukért, második hazájukért avagy a spirituális hazájukért hajlandók fegyvert fogni és megvédeni azt.
2. Magyar zsidók azért nem kívánnak harcolni (feltéve ha igaz mert ilyennel nem találkoztam) mert nagyon magyarok, nagyon pacifisták
3. Úgy gondolom nem elég valakit zsidónak nevelni némi hazafiasságot is kell beléjük csöpögtetni. Lehet többfelé is hazafias valaki.
Én 12 éve aliyáztam. Előtte voltam 10-szer látogatni különböző csoportokban, többek között 2 hétig Sar-El-ben. Az aliya óta még többször voltam Birthrighton. Véleményem szerint 15-20 éve még olyan volt a helyzet, hogy nagyon olcsón jöttünk, néha csak a repjegyet fizetve. Ma ha jól tudom már nincsenek olyan nagy támogatások.
Nem tudom mi a helyzet az ifjúsági szervezetekben manapság, de Kati által megfogalmazott kritikák nagy részét (amennyiben megalapozottak) legalább annyira a szochnutra lehetne/kéne irányítani.
Ami a hitközséget illeti, őket szerintem (tisztelet a kivételnek) soha nem érdekelte, hogy a fiatalok mit gondolnak Izraelről, még ha támogattak is utakat azt inkább politikai kényszerből vagy megfontolásból tették. Sőt merem állítani, hogy bizonyos szempontból a cionizmusba (pláne az olyanba amiről nem csak beszélnek, hanem neadj i-ten a végén még aliyában végződik) fektetett pénz és energia pazarlás, hiszen csökkenti az „eladható” hitközség méretét és ezáltal vezetőik befolyását.
Talán annak is közé lehet a dologhoz, hogy M.o-on nincs „pozitív” hagyománya a hazafiasságnak (pláne nem a zsidóság szemszögéből)
Anélkül, hogy bárkit meg akarnék bántani, minden katona golyófogó. Huszönöt évet töltöttem el -igaz, békeidőben- a honvédségnél, és ez a huszonöt év reménytelen pacifistává tett. Ezalatt az idő alatt találkoztam magyar és nem magyar szülőkkel, akik -békeidőben, hangsúlyozom!- elvesztették gyermeküket szolgálatteljesítés közben. Hiszem, hogy egyetlen szülőnek sem lenne szabad gyermekét gyászolnia. Hiszem, hogy egyetlen fiatal életnek sem lenne szabad golyó által véget érnie. Hiszem, hogy a háború, a harc csak pusztulást hoz, és nincs igazi győztes. Hiszem, hogy a békét nem a harctéren kell kivívni.
Ugyanakkor tudom, hogy vannak helyzetek, mikor katonának kell állni. Tudom, hogy minden tiszteletet megérdemel, aki a legdrágábbat adja a hazájáért. Tudom, hogy igazi hős, aki élete árán is védi a családját, az otthonát. Tudom, hogy csak a legnagyobb megbecsüléssel kell szólni a hősi halottakról.
Én az élőkről beszélem és beszélek. Amit tudok, nem változtatja meg azt, amiben hiszek.
S még néhány gondolatot szeretnék hozzáfűzni a vitaindító cikkhez:
Tisztában vagyok azzal, milyen nehézségekkel néznek szembe, akik bevándorolnak Izraelbe. Elismerés jár azért, mert vállalnak mindent, csak azért, hogy ott élhessenek.
Ugyanakkor miért kellene mindenkinek ott élnie? Miért csak a cionizmus az egyetlen út? Miért számít mintegy páriának, aki máshol képzeli el az életét? Miért dicsőség izraelinek lenni, és miért nem az, ha valaki más nemzet fiának is vallja magát?
Tiszteletben tartom mások véleményét, mert a véleményhez mindenkinek joga van. Nekem is.
Több millió zsidó él a világon, aki nem akar Izraelben élni. Izrael Államán belül vannak rabbik, nem is kevesen, akik nem ismerik el Izrael Államát. Az ő véleményük is vélemény. Nem mondom, hogy igazság, csak azt, hogy vélemény.
Mondottam: nem kívántam és kívánok senkit sem bántani vagy sérteni. Rabbiként kötelességem őszintén elmondani a véleményemet, akkor is, ha nem arat osztatlan sikert, akkor is, ha nem mindig kellemes.
Kivancsi lennek a forabbi ur velemenyere azzal kapcsolatban is, ami a vitaindito cikk lenyege. Mert -ezek szerint – nem voltam egyertelmu, holott vilagosan leirtam, hogy nem a hadsereghez valo csatlakozas vagy az alija „dicsoiteset” es magasztos elfogadasat tekintem a fiatalok szamara kijelolendo utnak (habar szomoru nem lennek). A cikk lenyege az, hogy vajon valojaban miert is nem erzik szukseget a magyar zsidok tenni is valamit Izraelert, ha csak par hetre is. Forabbi ur azt kerdezi, miert baj ha valaki nem akar itt elni. Nem baj. De az mar baj, ha valaki ugy gondolja, hogy Izrael csak egy ugyanolyan orszag, mint barmelyik masik. Amelyikert nem kell tenni semmi, nem kell tamogatni, nem kell aldozatot hozni. Ha ne adj i’ten megsemmisul, majd megyunk Nemetorszagba, az ugyis kozelebb van. Foleg akkor baj ez a mentalitas, ha nem egy-egy ember gondolja igy, hanem tobb generacio is. Es meg nagyobb baj, ha egy kozossegi vezeto szerint ez rendben van. Az meg, hogy sikerult rabbikent ide keverni azt a szelsoseges, es teljesen marginalis szektat, amelynek „rabbijai” szerint Izrael mint allam nem is letezik, nos ezt inkabb nem is minositenem. Meg a vegen oda lyukadnank ki, hogy a pacifizmus es az elfogadas jegyeben targyaljunk Irannal es a terrorszervezetekkel, hatha a Neturei Kartanak van igaza, es ha eltorlik Izrael Allamot, akkor johet el a jo vilag. Vegulis, az is egy velemeny.
„Miért csak a cionizmus az egyetlen út?”
Rabbi úr?
Tud más ideológiát ami zsidó haza megteremtésén fáradozik és nem a csodára vár? Én nem tudok de lehet, hogy ez szerénységem tudatlansága miatt van.
Tud arról, hogy vallásos cionista zsidók is vannak?
Tud arról, hogy keresztény is lehet cionista ha számára fontos Izrael és hajlandó tenni is érte?
„Miért számít mintegy páriának, aki máshol képzeli el az életét?”
Ezzel semmi gond. Gond az Ön golyófogó nézetével van amivel összemossa a hazájukat védőket azokkal akik kényszerből harcolnak a magyar történelemben volt bőven példa.
„Anélkül, hogy bárkit meg akarnék bántani, minden katona golyófogó.”
Ez csak egy pacifista látja így aki már akkor megadja magát amikor még nem történt semmi.
Golyófogó az egy tárgy. A hazáját védő katona ember akinek elvei, érzései vannak, és a jó ügyért harcolni is hajlandó
„Huszönöt évet töltöttem el -igaz, békeidőben- a honvédségnél, és ez a huszonöt év reménytelen pacifistává tett.”
Mert a magyar honvédség nem védett semmit, mert nem volt ki ellen így meg sem tanulhatta mi az, hogy hazaszeretet, védeni a hazát.
Tanulságul idézek önnek egy kis szösszenetet.
„Pacifizmus (leegyszerűsítve) = problémák megoldása erőszak nélkül.
A pacifista hisz: a szavak betartásában, hisz a szerződésekben, hisz abban, hogy a másik fél is ugyan azt akarja mint ő.
A pacifizmus meggyőző ereje abban van, hogy a háborúzás ab ovo nem lehet erkölcsi értelemben koherens tevékenység: lehetetlen benne következetesen értelmezni a modern politikai kultúra alapját, az élet és a személyes méltóság tiszteletét, amely paradox módon egyben a humanitárius célzatú katonai intervenció egyetlen legitim igazoló elve lehetne.
A pacifizmus azonban viszont könnyen megoldhatatlan erkölcsi helyzettel kerülhet szembe. A mások védelmében alkalmazott erőszak elutasítása nem kevésbé problematikus választás, mint az erőszak alkalmazása, és kétséges, hogy az elvhűség minden esetben büszkeségre kell-e hogy okot adjon. Sokunkban ezért a „pacifizmus” szó, az igazságtalansággal szembeni passzív megalkuvásra is jelenti. ”
Mink András
A hónap üzenete
Meghalni Koszovóért?
Érdekes, hogy rabbiként meg sem említi, hogy milyen hatalmas micva Izraelben élni. Ezt még a megemlített anticionista rabbik is vallják, mi mást is tehetnének, ha ezt írja a halacha is… A főrabbi úr a neológia legrosszabb hagyományaihoz nyúl vissza.
Persze a Főrabbi úr pacifista életszemléletét kevésbé zavarta volna ha a soá alatt sok zsidó golyófogó lett volna kéznél.
a cikkben leírtakhoz különösen a végéhez szeretnék hozzá szólni. tévedés azt hinni,hogy a magyarországi zsidó fiatalok vallásos iskolában tanulnak vagy kapcsolatuk lenne a hitközséggel. amig magyarországon nem lesznek civil zsidó szervezetek addig nem lehet arra számítani,hogy az itteni zsidó fiatalokat jelentős számban aktivízálni lehet.
https://leharblog.wordpress.com/2016/07/10/cimzett-a-sip-utca/
nagyon bonyolult ez a beszélgetés–inkább vélemény mondás–aki úgy érez pl. mint én évente 1-2 alkalommal üljön repülőgépre és 3 óra múlva Izraelben elkezdheti a 3 hetes önkéntes munkát /nem akarok nagy szavakat használni /de ezt Izraelért teszi.
🙂 CSAK EGYSZER KELL MEGTENNI és a jó érzés újra kivisz. Mindenkit üdvözlök Feri….10 x es Sar el önkéntes. A jelentkezés egyszerű,,, Bp. Izraeli Kulturális Intézet-ben lehet.
Tisztelt Főrabbi úr!
Minden csak nézőpont kérdése. Ön azt mondja, több millió zsidó van, aki nem Izraelben él. Én azt mondom, több millió van, aki Izraelben él. Egy részük az országban született, jó részük bevándorló, vagy azok gyerekei. Már leírtam, hogy amióta Izraelben élek – 1971 – megháromszorozódott az ország lakossága. Ellent mond annak, hogy nem mi vagyunk a világ „boldogabb” fele.
Ön 25 évig tábori rabbi volt a magyar hadseregben. Ahol – logikai alapon – ebben a 25 évben jócskán szolgáltak zsidó honvédek is. Mit tett volna Ön, pacifistaként, ha mondjuk – volt rá példa, 1968 Csehszlovákia – a magyar csapatok katonai akcióba, háborúba bonyolódnak, és a hősi halottak között – volt rá példa, 1848 – sok zsidó áldozat is lett volna? Ha nem találja a választ, kérdezze meg Herzl Tivadart, egykori háza ott áll a templom udvarán. Vagy akár Nordaut urat, ő sem lakott messze. Világhíres magyar cionisták, Izrael megálmodói.
Katonának lenni – tudom, voltam eleget mindkét hadseregben – nem arról szól, hogy meghal az ember. Hanem arról, hogy megvédi hazáját. Én abból a hazából, ahol Ön él, azért jöttem el, és kizárólag csak azért, mert az a haza fél éves koromban deportált, aztán pótcselekményként kifosztotta a családomat. Akit tudott – és akkoriban nagyon magas volt a „munkamorál” – megölt. Apám közvetlen családjából kilenc embert.
Amikor a napokban az unokámmal Pesten jártam, a villamoson – unokámmal héberül beszélgettünk – a mellettünk ülő két középkorú asszony, tehát már az új nemzedék, sokat mondó szemezésbe kezdett egymás közt. Felváltva bámultak engem és a gyereket. Majd kiugrottak a bőrükből.
Mosolyogtam, mulattatott a helyzet. Megtehettem…
Nem baj főrabbi úr, a lényeg, hogy szépen szóljon az orgona a mózeshitű magyarok templomában!
Koszonom a sok hozzaszolast, ami pozitivan hatott ram, megmelegitette a szivemet. Itt mindenki tehet a magamodjan Israelert. Bar fiatalon jottem volna, es.lehettem volna katona. De aki nem erzi fontossagat, hogy.az egyetlen orszagban eljen, ahol mi OTTHON vagyunk, az ne is jojjon. A rabbik pedig azert nem tamogatjak a fiatalokat ebben, mert feltik, hogy elveszitik a jovedelmuk nagy reszet. Lehet soha nem kerul ra sor, de az is lehet, hogy egyszer nagyon megbanjak!
hát van itt minden mint a piacon—úgy emlékszem a fő kérdés az volt,hogy miért nem segítik a magyar fiatalok IZRAELT valamilyen formában ,
Vajon a pacifista nem lehet elkötelezett hazafi?
A tel-aviv-i fiatalok többsége sem akar „ágyútölteléknek” menni, nem csak a magyarországiak. Sok múlik a retorikán, ki milyen családban nő fel. Szerencsére a mai izraeli katonaság egyre inkább robotizálódik, gépesített és egyre kevesebb szükség van az amatőr „hősökre”. Így a tehnológia fejlődésével az egész „vita” hamarosan teljesen idejétmúlttá válik. Ezt a tendenciát mutatják az egyre csúszó sorozások, az egyre csökkenő szolgálati idő.
Gabriella Fenyves
Nem mert a harc minden formáját elutasítja ezért komoly helyzetben kivonja magát a harcból, az önvédelmet sem fogadja el. Pacifista nem tévesztendő össze a békeharcossal, békeszeretővel.
A szolgálati idő csökkenése nyilván a populáció növekedésével függ össze.
Lehet, hogy a tel aviviak nem akarnak ágyútöleléknek menni, viszont többségük talán nem is akkora hazafi… Tisztelet a kivételnek, akik elmennek polgári szolgálatra és nem csak valami kibúvót keresnek az „elpazarolt” 3 év kihagyására
Gavriel, tájékozódjon, és megszűnnek a találgatások. A hazafiságot meg nagy tévedés összekeverni a Stallone romantikával.
Gabriella Fenyves
Már régen alaposan átgondoltam nincs benne Stallone. A pacifisták határozottan károsak.
„Emlékezetes Chamberlain angol miniszterelnöknek a hazatérésekor a hestoni repülőtéren mondott beszéde, amelyben kijelentette, hogy Németország és Anglia között nem kerülhet sor soha többé háborúra.” Ez történt 1938. szeptember 29-én. 1939. szeptember 1 kitört a 2VH.
Ennyit ér a pacifizmus.
„Pacifizmus (leegyszerűsítve) = problémák megoldása erőszak nélkül.
A pacifista hisz: a szavak betartásában, hisz a szerződésekben, hisz abban, hogy a másik fél is ugyan azt akarja mint ő.”
Pacifista nem tévesztendő össze a békeharcossal, a békeszerető emberrel ezek ugyanis képesek fegyvert fogni az agresszorral, az elnyomóval szemben. Ők azok akik nem vesztették el az önvédelmi reflexeiket és nem teszik fel a kezüket már akkor amikor még semmi nem történt..
Nincsenek „káros” emberek. Ez a kifejezé rossz korok zsargonját idézi (konkrétan a fasizmust).
Továbbá a fizikai harcot kerülni kívánók indíttatása sokféle lehet, és épp ezért leragadni az egyik vagy másik meghatározásánál sehova nem vezet, illetve szétveti a műfaji keretet.( rövid, tömör érvek a másik figyelmének fokuszban tartására)
OK. Korrigálom. Káros gondolkodású emberek.
Általában minden ember igyekszik elkerülni a fizikai harcot. Azonban a pacifista még az önvédelmi, saját vagy mások szabadságáért indított harcot is elutasítja.
„A pacifizmus azonban viszont könnyen megoldhatatlan erkölcsi helyzettel kerülhet szembe. A mások védelmében alkalmazott erőszak elutasítása nem kevésbé problematikus választás, mint az erőszak alkalmazása, és kétséges, hogy az elvhűség minden esetben büszkeségre kell-e hogy okot adjon. Sokunkban ezért a „pacifizmus” szó, az igazságtalansággal szembeni passzív megalkuvásra is jelenti. „
[…] mint az izraeli magyar nyelvű közösséget. Az ezzel kapcsolatos nézeteik kifejtésére a vitaindító sorozatban lehetőséget kaptak, mellyel éltek is. Magam a következőkben reagáltam a témára: […]
[…] az izraeli hadseregbe golyófogónak, vagy hogy fölrobbanjon alattuk a busz…” Hirschberg Kati eléggé ingerülten válaszolt rá. Leharblog szintén nem finomkodott a jelzőkkel és a indulatokkal. És Schwezoff Dávid is […]
Vegtelenul felhaborit Frolich forabbi ur es Radnoti Zoltan velemenye. Radnoti Zoltan, akinek mar reg le kellett volna mondania, rasszista posztjai miatt, ezuttal azt fejtegeti, hogy o tartja el Izraelt. Koszonjuk, nincs szuksegunk izraeli nyaralasaira. Zolirabbi FYI az Intel es hasonlo cegek nem azert tartjak az R&D reszleguket Izraelben, hogy jotekonykodjanak, hanem azert mert ize Technion magas IQ etc… meg jo is , hogy az ilyen Zolirabbik Pesten maradnak es egyutt szolgaljak Heisler Andrassal az Orban kormanyt.
[…] hadseregbe golyófogónak, vagy hogy fölrobbanjon alattuk a busz…” Hirschberg Kati eléggé ingerülten válaszolt rá. Leharblog szintén nem finomkodott a jelzőkkel és a indulatokkal. És Schwezoff Dávid is […]