szerző: Gideon Peer
Budapest mindig meg tudja lepni a turistát, és az utóbbi napokban sikerült a magyar fővárosnak még egy lapáttal rá is tennie. Ha dinnyeérlelő hőségről beszélünk, még semmit sem mondtunk, perzselt a nap, hétágra, de lehet, volt az nyolc is, levegő, szél sehol. De a turista nem válogat, nem válogathat, hóban, fagyban, esőben és forróságban rója az utakat, az itt-ott még mindig macskaköves utat.
Az említett turista – jómagam – Bar Mitzva ügyben járt Pesten, sorban a harmadik unokájával, ajándékként. Tehát egy öregúr és egy 13 éves gyerek, illetve mostantól srác, ahogy az a Tórában írva vagyon.
Péntek délután van, a hőmérő nekirugaszkodott a 36 foknak és sikerrel veszi a lécet. Víz és árnyék – ezek a legkeresettebb cikkek, különben köddé válunk.
Mit ad Isten, a Dohány utcai templom mellett haladunk el, éppen imaidő, mit kívánhat többet egy hagyományokat tisztelő zsidó ember és az ő serdülőkorban lévő unokája.
Bemegyünk a templomba, mondom az ifjú embernek, akit néhány nappal ezelőtt még gyerekszámba vettem, vettünk, de az óta csodálatos változáson ment át, férfivé érett, de azért gyerek, mármint kinézetre.
A templom bejáratát őrök vigyázzák, mit nekünk, tankot, ágyút, bombázót otthon hagytuk, békés szándékkal érkeztünk, semmi arzenál, csak az igére áhítozunk.
Nem mehetnek be – néz rám elszántan az őr, és elénk áll.
Nos, a helyzet fonáksága, különös szépsége, bája megillet, leginkább versbe szedném a mondanivalómat, de rímnek helye nincs, idő is kevés, marad a megrökönyödés, hogy hát már miért ne?
A gyerek rövidnadrágban van, így nem lehet bemenni a szombati istentiszteletre – hangzik a fellebbezhetetlen ítélet.
Mi? – kérdem szerintem teljesen jogosan, és utalok a fentebb említett 36 fokra és a velem lévő férfiú gyermek mivoltára. Férfiasság ide, férfiasság oda, még nem pelyhedzik az álla, a felületes szemlélő számára gyerek, és még mennyire, de haladjunk tovább.
Látni lehetett, az őrökkel nem érdemes tovább vitatkozni, észérvnek helye nincs, az utasítás az ő oldalukon. Kértem, hozzanak össze a feljebbvalóval.
Elképzelhetetlennek tartottam ugyanis, hogy dolgavégezetlenül távozzunk, éppen csak férfivé érett unokám ne láthassa a szent falakat, ne rebeghessen néhány imaszót.
A templomszolga volt a következő fokozat, aki mélyen megértette a problémát, mosolygott is ránk, de az engedélyt a feljebbvalók utasítására hivatkozva ő sem adta meg.
Gyerek, nyár, hőség, turista, Izrael – mind pusztába kiáltott szó maradt.
A két őr igazolva látta sarkos kiállását, győz az igazság, gondolhatták, nagy elégtétel az ilyesmi ebben az izzasztó, eseménytelen hőségben.
A magam részéről következő fokozatra váltottam. Kértem, hogy beszélhessek az ügyben a még feljebbvalóval. Nem kötekedésből, nem, hogy megmutassam, ki a Jani, csak szerettem volna izraeli unokámat bevinni a főváros nevezetességébe, a gyökerekhez, a zsidó templomba, péntek késő délután, ima idején. Még annak dacára is, hogy Bar Mitzvát ünneplő férfipalánta lába térden alul látható volt, mivel rövidnadrágot viselt, és nem kézzel varrt öltönyt.
Megértő fülekre találtam. Látszott, érződött, hogy a tisztségviselő segíteni akar, meg kívánja oldani a „problémát”. Végül is bejutottunk. Mindössze annyi megszorítással, hogy maradjunk a hátsó sorban, ott imádkozzunk, ne keveredjünk az ünneplő közönséggel. Ami amúgy sem lett volna egyszerű feladat.
Valahol a távolban, elől ültek, a 80 ezret számoló zsidó közösségből, péntek este 30-40 ember, férfi, nő vegyesen, ahogy ott szokás. Gyerek, az én unokám kivételével egy sem volt a több ezer férőhelyes templomban.
Talán nem telik pantallóra…
Nem tartozik szorosan a témához, de meglátogattuk a Bazilikát is, a budapesti látványosságok egyikét. Annyi alig-öltözött fiatalt kevés helyen lehetett látni.
Igaz, nagyon meleg volt Budapesten, a hőmérséklet csúcsértéke helyenként meghaladta a 36 Celsius-fokot is…
fotó: Maciej Podstolski – wikipédia
Mert ebben az országban rend van!
Érdekes ez a történet. Nem tudom, hogy annak van-e jelentősége, hogy imaidő volt.
Egyik legkedvesebb pécsi emlékem, hogy kb. 20 évvel ezelőtt be szerettünk volna menni megnézni az ottani zsinagógát, de térdfölé érő nadrágban voltunk. Megkérdeztük a férfit, aki az álmos vasárnap délutánon vigyázott az épületre, hogy bemehetünk-e rövidnadrágban. Elég furcsán nézett ránk és közölte, hogy természetesen. Nagyon kedves ember volt és mikor kiderült, hogy nem vagyunk zsidók még mesélt is egy kicsit a helyről. Én azt gondoltam emiatt, hogy a zsinagógákban nincsenek olyan szigorú öltözködési szabályok, amilyenek (elvileg) egy katolikus templomban vannak.
Tisztelt Gideon Peer úr !
Az ÚJ KELET online hasábjain írt levelére válaszolnék. Nem olyan körmönfontan, vitriolba mártott tollal, mint Ön, igaz én nem vagyok újságíró, csak egy egyszerű „tisztségviselő”, a Dohány utcai templom körzet turizmusért felelős elöljárója.
Az Ön által leírtakra ráillik a vonatkozó pesti vicc, miszerint „nem osztogatnak, hanem fosztogatnak…” Biztosan ismeri, ha ilyen jártas Budapesten.
A valós történet ugyanis a következőképpen zajlott le:
Múlt pénteken, este, ima előtt öt perccel a bejáratnál találkoztam egy idősebb emberrel (Önnel) és egy 13 év köröli fiúval (az Ön unokájával), aki valóban rövid nadrágban volt és a nadrág jóval térd felett végződött.
Az őrök nem engedték be, ők a kiadott utasítás szerint jártak el. Az öregúr vitatkozott velük, értetlenkedett, hogy miért is nem szabad egy 13 év körüli gyereknek rövid nadrágban a templomba belépnie. Akkor értem oda.
A nagyapja hozzám fordult és könyörgőre fogta a dolgot, hogy Izraelből vannak itt és szeretné, ha a gyerek láthatná a nagy zsinagógát és imádkozhatnának bent, mert péntek este lévén, ehhez szoktak otthon és itt sem hagynák ki. Viszont kategorikusan „eltiltották” őket a templom látogatásától a rövid nadrág miatt.
Mivel péntek este volt, a templomot látogató turistákat kiszolgáló üzlet már be volt zárva, ahol ilyen esetekre aprópénzért árulnak térdet, vállat fedő takarót, így nem lehetett szerezni sehonnan egy leplet. Ennek ellenére megesett a szívem a gyereken, hogy hát mégis csak péntek este van, imádkozni is akarnak és hát látni is a pesti nagy templomot. Mondtam, hogy rendben, a szabályokkal szembe menve beviszem őket, de kérem, hogy üljenek le hátul, mert ez azért mégis csak egy templom, egy szakrális hely, ahová amúgy nem illik rövid nadrágban betérni. Az öregúr hálásan megköszönte és bejöttek velem, leültek a hátsó sorban. Kérdeztem, hogy kérnek e szidurt (a nem zsidó olvasók kedvéért: imakönyvet), szívesen hozok kettőt, de nem kértek. Gondoltam, hogy ha Izraelből jöttek és szoktak rendszeresen templomba járni, imádkozni, akkor ők biztosan kívülről tudják. Ezután én leültem a helyemre és azt gondoltam, hogy milyen jó, hogy (bár megsértettem a szabályt), tettem egy micvét (jó téteményt) az Izraelből érkezett hittestvéreinknek, azzal, hogy behoztam őket a templomba és így imával köszönthetik ők is a szombat eljövetelét.
Ebben a jó érzésben megnyugodva kezdtem a péntek esti imához. Kb. egy tíz perc, negyed óra múlva, amikor a templom népe a bejárat felé hátrafordulva a Löhó Dajdi énekkel köszönti a szombat bejövetelét, már nem láttam őket a hátsó sorban. Először azt hittem, hogy előre jöttek szép csendben, de aztán rájöttem, hogy ezek a kedves „rokonok” nem imádkozni akartak, hanem csak „városnézni”… Ingyen. Mert imára természetesen ingyen látogatható a zsinagóga, de mint turista látványosságot megtekinteni csak némi pénzért, belépőért lehet. Az ima előtt két órával azonban bezár a templom a turista látogatók előtt, hogy kellő áhitattal, turisták nélkül fogadhassák a hívek szombatot.
Vagyis a mi izraeli vendégeink megnézték a templomot a hátsó sorból, szippantottak a péntek esti, szombat-váró levegőből, oszt’ elhúztak, mint a vadludak. Az ima nem volt fontos…
Jó tett helyébe jót várj… A segítségért az öregúr, ajándékul, köszönet helyett egy támadó cikket írt az Új-Kelet online-ba.
Tisztelt Uram !
A fenti tények mellé még néhányat engedjen meg nekem.
1. Alapvetés, hogy egy templomba (legyen az zsidó vagy más vallás imaháza) fedetlen lábbal, fedetlen vállal nem lépünk be. (próbáljon meg a velencei Szt. Márk templomba vagy a római Szt. Péter bazilikába belépni felöltözetlenül… De még a jeruzsálemi Siratófalhoz sem engedik közel az illetlenül öltözötteket !).
2. A fiúgyermek, ha még gyerek, bemehet lengébb öltözetben is a zsinagógába, de Ön mondta, hogy az unokája már túl van a férfivé avatásán, a Bár Micvóján. (vagyis vallási értelemben már nem gyerek)
3. Az őröket nem szép kifiguráznia, hiszen ők az Ön és a mi biztonságunkat vigyázzák, nem kis kockázatot vállalva végzik dolgukat. És valóban, azért ők a biztonsági őrök, mert a szabályokat betartják és betartatják. Belépni a zsinagógába nem csak fegyverrel nem szabad, de lengén öltözve sem.
4. Nem a többi hívővel való „keveredés” megakadályozása okán kértem meg Önöket, hogy maradjanak a hátsó sorban, hanem azért, mert ez azért mégis csak egy templom, egy szakrális hely, ahová amúgy nem illik rövid nadrágban betérni. De ha már mégis, akkor ne sértsük meg a bent imádkozókat.
5. Az sem egy elegáns dolog, nyelvet köszörülni a budapesti „80 ezres” zsidóságon, hogy ilyen kevesen járnak templomba. Egyrészt az a 80 ezer már rég nem 80 ezer és aki (Önnel szemben) még kalandvágyból itt maradt, annak a jó része nem gyakorolja a vallást, nem jár templomba, ahogy Izraelben sem. Ott is csak a nagyon vallásosak járnak a shilbe, a többiek maximum az őszi nagy ünnepeken.
6. Azt a célzott csúsztatását pedig kifejezetten szeretném visszautasítani, hogy „Valahol a távolban, elől ültek, a 80 ezret számoló zsidó közösségből, péntek este 30-40 ember, férfi, nő vegyesen, ahogy ott szokás”… Ez egy neológ templom, ahol bizony megtartjuk a szokásokat és a szabályokat és a férfiak és nők nem vegyesen ülnek a templomban, hanem elkülönülve. A középső padsorokban a férfiak és a szélső sorokban a nők. Szigorúan szétválasztva. Ahogy nálunk szokás !
7. Akár hiszi, akár nem, de azért még pantallóra telik itt Pesten is, csak sajnos már alig van kire ráhúzni. A fiatal zsidók lassan elhagyják Magyarországot. De nem Izraelbe mennek, hanem a világ boldogabbik felébe, oda, ahol legalább a hittestvérek nem támadják, nem marják alaptalanul a másikat.
8. És végezetül még egy tény: A bazilikába sem engednek be illetlenül öltözötteket. Épp ezért úgy gondolom, oda vagy tisztességesen felöltözve mentek, vagy ha nem, akkor nem jutottak tovább a kapunál ott sem. Mert ha ott mégis ugyanilyen öltözetben lett volna a fiatalúr, ott biztosan nem hatott volna a rinya, hogy „Izraelből jöttünk, a gyermeknek most volt a Bár Micvója…” És mert itt nálunk hatott, hiszen mégis csak bejöhettek, hát Ön meghálálta ezt a gesztust ezzel a cikkel.
Már megbocsásson, de a végén megint egy vonatkozó pesti vicc jut az eszembe: Egy bérház földszinti lakásának ablakán, miután odacsináltak az ablak alá, bekopogtatnak és kérnek egy darab WC papírt, majd ahogy megkapták és használták, néhány másodperc múlva újra kopogtatnak és a jótevőnek azt mondják, hogy visszaadom a papírt, mert a másik fele még használható…
Na, pont ez történt itt is.
Tisztelettel a legközelebbi pesti viszontlátásig,
Róna Iván
Tisztelt Róna Iván!
Kezdjük a végén. Az Ön helyében elhagytam volna az utolsó viccet, nem illik hozzánk, nem a helyhez és nem a témához.
Amikor az ember két napot turistáskodik Budapesten, amely egy kicsit túl melegen fogadta látogatóit, nem készül fel az útra teljes és megfelelő ruházattal. A két napot jól be kell osztani, ami azt is jelenti, hogy reggel indulunk el a szállodából és este érünk haza. A ruházat megfelel az időjárásnak – 36 fok – ugyanakkor eső és minden más is érheti az embert.
Írásomban igyekeztem nem bántani senkit, Önt, mint megmentőnket említettem, akinél kérésünk értő fülekre talált.
Kaptunk szidurt is a templomszolgától és volt – bizony volt – ima is.
Igen, mint izraeli és zsidó ember nyitott szemmel járok a világban. Talán nem bűn megemlíteni – minden bántó szándék nélkül – hogy bizony a „majdnem” 80 ezerhez viszonyítva kevés a 30-40 fő. Gyerek pedig egy sem. Úgy gondolom, Önnek sem lenne ellenére, ha kicsit többen látogatnák az amúgy gyönyörű templomukat.
Arról nem tudok, hogy a Nyugati falnál a férfiaknak el kellene takarniuk a lábukat. Ezzel szemben a nők – ha túl lengén vannak öltözve – felvesznek magukra egy sállat.
Továbbra is azt gondolom, hogy egy – nevezzük így – fiatalember semmilyen szabályt nem sért meg, ha tisztességesen felöltözve, ámbár rövid nadrágba megy a templomba imádkozni. Nem ismerek a Tórában ide vonatkozó passzust.
És végül: nem kellene a pesti és az izraeli zsidókat szembe állítani. Testvérek vagyunk, és nem ellenségek. Hogy miért nem vándorolnak a magyar zsidók Izraelbe, az egy másik téma. Nem hiszem, hogy Izraellel lenne a baj, tény, hogy évente kb. 30 ezer ember alijázik a világ országaiból. Mióta én Izraelben élek, a lakosság száma a triplájára nőtt.
Biztos nem fogja elhinni, de nem a belépődíj megspórolása volt a célunk.
A Bazilikáról írtak pedig szóról szóra igazak, nem kell utána járnia.
Végezetül: tiszta szívből köszönöm, hogy micvát gyakorolt, és örömet szerzett vele Ronnak, Bár Micvás unokámnak.
Tisztelt Peer úr !
Nem megbántani akartam Önt a vonatkozó viccel, csak szemléltetni, hogy bár Önök a pesti Dohány zsinagóga öltözködési szabályait figyelmen kívül hagyva jöttek (fogadjuk el, hogy úgy van, ahogy Ön állítja) imádkozni, én ennek ellenére szabályt szegve segítettem Önöknek bejutni a templomba. A köszönet érte az volt, hogy írt egy pikkírt cikket rólunk, a szokásainkról, ráadásul tele csúsztatásokkal. Vagyis sikerült Önnek nyilvános felületen (ÚJ KELET online) vérig sérteni bennünket, azt a látszatot keltve, mintha mi, pesti zsidók (közülük is csak 30-an 40-en) a templomba komolytalanul járunk, viselkedünk, hiszen „vegyesen” foglalunk helyet és megköveteljük a zsinagógához illő, „kézzel varrott öltönyt”, még a két őr „sarkos kiállását” is kifigurázta.Természetesen állításai igaztalanok, ami igencsak felháborított és válaszra késztetett.
Abban igaza van, hogy jobb lenne, ha többen látogatnának el péntek esténként a gyönyörű templomunkba, bár az Ön által említett 30-40 fő, az megvolt úgy 200 is (nők, férfiak), de tény, hogy egy közel 4000 férőhelyes zsinagógában az a 200 hitét gyakorló ember sem tűnik soknak. Az okokat ismerjük, de nagyon nehéz változtatni a magyarországi zsidóság szokásain, különösen a templomba járást illetően.Bizony nálunk is csak kétszer egy évben telik meg a Dohány utcai nagy zsinagóga, Rashashónekor és Jam Kíperkor (a Kol Nidrén). És abban is igaza van, hogy „nem kéne a pesti és az izraeli zsidókat szembe állítani, mert testvérek vagyunk”, de mondja már meg nekem, hogy miért van az, hogy az évi 300 ezer látogatónk mindegyike elfogadja a szabályainkat (nem csak az öltözködésre vonatkozóakat, hanem az összeset), kivéve az Izraelből hozzánk látogatókat, akik közül számosan folyamatosan jammerolnak, kiváltságokat követelnek maguknak és rendszeresen szegik meg a szokásainkhoz igazodó szabályainkat. (Példákat nem sorolnék most föl, mert akkor kevés lenne a felület a bejegyzéshez…) Az évi 300 ezer látogató közül mindenki tudomásul veszi az ősi regulát: „When You’re in Rome, do as the Romans do !” vagyis, „Ha Rómában vagy, tégy úgy, mint a Rómaiak !” – kivéve a „Gyevi bírót”… Mint most is.
Tisztelettel üdvözlöm Önt és várom vissza hozzánk a Dohány utcai Shilbe a fiatal, egyre cseperedő Ronival együtt,
Róna Iván alias Roni ben Cháim
Tisztelt Róna Iván!
Részemről már befejezettnek gondoltam levelezésünket, de – miután Ön folytatta – kénytelen vagyok még egy-két észrevételemet leírni az üggyel kapcsolatban.
Ön azt vetette papírra – budapesti zsidó vezető létére és közölte azt a nyilvánossággal, hogy „a fiatal zsidók lassan elhagyják Magyarországot. De nem Izraelbe mennek, hanem a világ boldogabb felébe…”
Ezek szerint, tisztelt Róna Iván úr, Izrael a világ boldogtalanabb fele? Az az ország, amelynek megálmodója a Dohány utcai templom mögött született? Izrael, amely a semmiből 68 év alatt modern, csodálatosan szép, gazdag és erős országgá vált, és amely befogadta és befogadja a világ zsidóságának jelentős részét? Akik Izraelben nem a világ boldogtalanabb felét látják, hanem olyan országot, ahol egy zsidó embernek érdemes élni.
Egyre erősödik bennem a gyanú, hogy Ön nem szereti az izraelieket, hiszen, írja, „az évi 300 ezer látogatónk mindegyike elfogadja szabályainkat… kivéve az Izraelből hozzánk látogatókat, akik közül számosan folyamatosan jammerolnak, kiváltságokat követelnek maguknak és rendszeresen szegik meg a szokásainkhoz igazodó szabályainkat…”
Még direkt szerencse, hogy nemcsak izraeliek látogatnak el a Dohány utcai templomba. Meg lehet őrizni a rendet és a szeretetet…
Mindez egy izraeli gyerek (férfi) péntek esti templomba menetele kapcsán, aki – történetesen – rövidnadrágot viselt.
Kár.
Tisztelt Peer úr !
Én többet nem szeretnék reagálni a bejegyzéseire. Ön képtelen önkritikát gyakorolni, képtelen felfogni, hogy mit jelent az, ha valakinek segítenek és az akin segítenek, az nem megköszöni a segítséget, hanem támad és megpróbálja lejáratni azokat, akik segítették őt. Az én részemről itt ér véget ez a polémia.
Egy aprócska megjegyzés a végére. Én folyamatosan és udvariasan „úr”-nak szólítottam Önt. Ön ezt képtelen viszonozni. De hát mit is várok én valakitől, aki csak szajkózza a magáét, anélkül, hogy a tények zavarnák ebben ? Igaz, majd’ elfelejtettem az alapvetést, a stílus maga az ember.
Ismét egy vonatkozó pesti viccel zárnám levelemet:
A zizegő dzsogingos, újgazdag fickó egy első osztályú étteremben odakiált a főpincérnek:
– Hé öreg, merre van itt a retyó ?!
Az idős főpincér fagyosan végigméri és még fagyosabban válaszol:
– Végigmegy a folyosón, a végén jobbra van egy ajtó. Az van ráírva, hogy „Urak”.
Ne törődjön vele, menjen be nyugodtan…!
Minden jót Önnek.
Róna Iván
Hadd segítsek: az írásában előforduló „öregúr” megszólítás messze van az udvariasság szabályától. Pejoratív értelme van. Úrnak egyetlen egyszer sem nevezett. Én a nevén szólítottam, abban több a tisztelet, mint az öregúrban. A magyar nyelv egyébként nagyon gazdag, tele van rokon értelmű szavakkal. Öreg helyett például – még ha öregemberről is van szó – legközelebb használja az éltes, idős, hajlott korú, koros, stb. kifejezéseket.
Azokban több a tisztelet.
Tisztelettel: Peer Gideon.
Olvasva a polémiát, ‘megjegyzéseim’:
1. „Úrnak egyetlen egyszer sem nevezett.” Ezzel szemben most is olvasható:
„Tisztelt Gideon Peer úr !”, „Tisztelt Peer úr !”
.
2.”az írásában előforduló “öregúr” megszólítás messze van az udvariasság szabályától. Pejoratív értelme van. ”
– nem megszólítás volt
– írásban a szövegkörnyezettől függ, hogy kedveskedő, neutrális, vagy pejoratív. Jelen esetben neutrális.
3. Róna úr abban viszont téved, hogy a Bazilikába valóban be lehet menni rövid nadrágban is.
4. Szubjektív véleményem, hogy nem komilfó, ha valakinek segítenek és azok után ‘köpköd’. Még akkor sem, ha ezt már a zsinagógán kívül teszi.
Üdvözlettel
Kriti Kusan
Nincs igazatok. Egyikőtöknek sem. Nem én mondom, hanem az Írás. Csak el kell olvasni: V’al tadin et chavercha, ád setagijá lim’komó. (Pirké Ávot, 2, 5.)
Megtanulhatnátok, hogyan kell elegánsan veszíteni.
Kedves (?) Peer Gideon!
Ha segítenek valakinek, az miért ír froclizó cikket?
Beengedték unokájával együtt, annak ellenére, hogy unokájának öltözete nem felelt meg az előírásoknak.
Ilyen esetben jóérzésű ember nem bántó hangvételű esszét ír, hanem egy-két mondatban megköszöni és mindenki örül.
Persze vannak olyanok, akiknek más a gondolkozásuk.
Ide sorolom én -szubjektív megítélésem alapján- önt is.
De nézzünk bele az írásba (a nagybetűs megoldás nem kiabálást jelent, csak itt a hozzászólásoknál nem találtam más formázási lehetőséget) :
A templom bejáratát őrök vigyázzák, mit nekünk, tankot, ágyút, bombázót otthon hagytuk, békés szándékkal érkeztünk, semmi arzenál, csak az igére áhítozunk.
EZT NEVEZIK CIKIZÉSNEK. PERSZE ESETLEGES TERRORCSELEKMÉNY ESETÉN ÉPP A CIKIZŐK A LEGHANGOSABBAK, HOGY MIÉRT NEM VOLTAK ÓVINTÉZKEDÉSEK.
Nem mehetnek be – néz rám elszántan az őr, és elénk áll.
Nos, a helyzet fonáksága, különös szépsége, bája megillet, leginkább versbe szedném a mondanivalómat, de rímnek helye nincs, idő is kevés, marad a megrökönyödés, hogy hát már miért ne?
A gyerek rövidnadrágban van, így nem lehet bemenni a szombati istentiszteletre – hangzik a fellebbezhetetlen ítélet.
EZ NEM ÍTÉLET, HANEM EZ AZ ELŐÍRÁS. AZ ŐRNEK PEDIG AZ EGYIK FELADATA, HOGY BETARTASSA.
Mi? – kérdem szerintem teljesen jogosan, és utalok a fentebb említett 36 fokra és a velem lévő férfiú gyermek mivoltára. Férfiasság ide, férfiasság oda, még nem pelyhedzik az álla, a felületes szemlélő számára gyerek, és még mennyire, de haladjunk tovább.
ILYEN ÉRVELÉST BÁRMIKOR, SZINTE BÁRMIRE KI LEHET TALÁLNI ‘MELEG VAN (AMI NYÁRON NEM FURCSA), VAGY HOGY MÁR FELNŐTT, DE SZERINTEM NEM LATSZIK RAJTA’
PL : BÁRKI MONDHATJA HOGY ‘A A BŐRGYÓGYÁSZ AZT MONDTA, HOGY NEM VEHETEK SAPKÁT, MERT BEPÁLLIK A FEJEM’. ÍGY AKKOR FEDETLEN FEJJEL IS BE LEHET MENNI ?
Látni lehetett, az őrökkel nem érdemes tovább vitatkozni, észérvnek helye nincs, az utasítás az ő oldalukon. Kértem, hozzanak össze a feljebbvalóval.
Elképzelhetetlennek tartottam ugyanis, hogy dolgavégezetlenül távozzunk, éppen csak férfivé érett unokám ne láthassa a szent falakat, ne rebeghessen néhány imaszót.
AZ ÉPPEN CSAK FÉRFIVÉ ÉRETT EMBER RÖGTÖN A LEGELEJÉN A SZABÁLYOK FELRÚGÁSÁT TANULJA ?
A templomszolga volt a következő fokozat, aki mélyen megértette a problémát, mosolygott is ránk, de az engedélyt a feljebbvalók utasítására hivatkozva ő sem adta meg.
EZ A DOLGA.
Gyerek, nyár, hőség, turista, Izrael – mind pusztába kiáltott szó maradt.
A két őr igazolva látta sarkos kiállását, győz az igazság, gondolhatták, nagy elégtétel az ilyesmi ebben az izzasztó, eseménytelen hőségben.
MILYEN ALAPON JELENTHETŐ KI, HOGY MIT GONDOLTAK AZ ŐRÖK,AKIK A MUNKÁJUKAT VÉGEZTÉK?
A magam részéről következő fokozatra váltottam. Kértem, hogy beszélhessek az ügyben a még feljebbvalóval. Nem kötekedésből, nem, hogy megmutassam, ki a Jani, csak szerettem volna izraeli unokámat bevinni a főváros nevezetességébe, a gyökerekhez, a zsidó templomba, péntek késő délután, ima idején. Még annak dacára is, hogy Bar Mitzvát ünneplő férfipalánta lába térden alul látható volt, mivel rövidnadrágot viselt, és nem kézzel varrt öltönyt.
Megértő fülekre találtam. Látszott, érződött, hogy a tisztségviselő segíteni akar, meg kívánja oldani a „problémát”. Végül is bejutottunk. Mindössze annyi megszorítással, hogy maradjunk a hátsó sorban, ott imádkozzunk, ne keveredjünk az ünneplő közönséggel. Ami amúgy sem lett volna egyszerű feladat.
Valahol a távolban, elől ültek, a 80 ezret számoló zsidó közösségből, péntek este 30-40 ember, férfi, nő vegyesen, ahogy ott szokás.
EZT CÁFOLTA A VITAPARTNER.
Gyerek, az én unokám kivételével egy sem volt a több ezer férőhelyes templomban.
Talán nem telik pantallóra…
EZT NEVEZIK FIKÁZÁSNAK.
Nem tartozik szorosan a témához, de meglátogattuk a Bazilikát is, a budapesti látványosságok egyikét. Annyi alig-öltözött fiatalt kevés helyen lehetett látni.
ÉS ENNEK MI KÖZE A ZSINAGÓGÁHOZ?
A MECSETBE MEG CIPŐBEN NEM LEHET BEMENNI. OTT MEG AZ A SZABÁLY
Valamiért nem jelent meg , a hozzászólásom, ezért ismét elküldöm.
Olvasva a polémiát, ‘megjegyzéseim’:
1. „Úrnak egyetlen egyszer sem nevezett.” Ezzel szemben most is olvasható:
„Tisztelt Gideon Peer úr !”, „Tisztelt Peer úr !”
.
2.”az írásában előforduló “öregúr” megszólítás messze van az udvariasság szabályától. Pejoratív értelme van. ”
– nem megszólítás volt
– írásban a szövegkörnyezettől függ, hogy kedveskedő, neutrális, vagy pejoratív. Jelen esetben neutrális.
3. Róna úr abban viszont téved, hogy a Bazilikába valóban be lehet menni rövid nadrágban is.
4. Szubjektív véleményem, hogy nem komilfó, ha valakinek segítenek és azok után ‘köpköd’. Még akkor sem, ha ezt már a zsinagógán kívül teszi.
Üdvözlettel
Kriti Kusan
Az elfogulatlan kommentet író kivesézi az én szavaimat, közben nem veszi észre, hogy itt már régen nem egy gyerekről van szó, aki nem megfelelő öltözetben tért be a templomba. Tessék tüzetesen elolvasni Róna Iván mondandóját, kifejezetten érdekes dolgokat tartalmaznak. A válaszaimban utaltam rájuk.
Előre is köszönöm!
Engedtessék meg nekem, hogy az alapszituációból induljak ki. Én azt kommenteltem, azzal kapcsolatban írtam véleményt. És ezzel kapcsolatban nem az a kérdés, hogy később milyen síkon folytatódott a párbeszéd önök között, hanem az, hogy amit leírtam, abban van-e hiba, tévedés. Nem talált ilyent, ezért nem arra reagál, amit írtam, hanem eltereli róla a szót és próbál arra rávenni, hogy a későbbiekkel foglalkozzam inkább.
Nem szándékom.
Ha nem értette meg amit írtam, az nem az én problémám.
És igen, kiveséztem az írását (és nem a szavait).
Azt részben az utánam következő kommentelő tette.
De ahogy végigolvastam, annak is minden szavával egyetértek.
Pl. annak legalább az első pontjára miért nem reagált. Hiszen abból feketén-fehéren kiderül, hogy ön valótlanságot írt. Ez tény és nem vélemény.
Tisztelt uram!
Akkor az Ön felvetéseire válaszolok.
Nem gondolom, hogy a Tisztelt Róna Iván! megszólítás tiszteletlen. Továbbá továbbra is úgy gondolom, hogy az öregúr – szövegkörnyezet ide, vagy oda -, tiszteletlen.
Nem gondolom, hogy az én humoros megjegyzéseim kevésbé elfogadhatók, mint az enyhén szólva is gusztustalan, sértő, oda nem illő vicc, viccelődés. Minden egyes vicc maró gúnnyal volt töltve, a legelsőt jóérzésű ember nem írja le.
Eredeti írásomban a következőket jegyeztem le Róna Ivánról (akkor még nem tudtam a nevét): …”Megértő fülekre találtam. Látszott, érződött, a tisztségviselő segíteni akar…
Az őrökkel kapcsolatban: tudom – izraeli lévén -, mi egy őr feladata. Sapka nélkül – reagálva a felhozott példára – a fenti okokból kifolyólag – sosem mennék be zsidó templomba, mint ahogy kereszténybe se sapkás fővel. Mindamellett megmosolyogtatott az őrök elszántsága, hiszen – nem győzöm hangsúlyozni – egy gyerekről volt szó, aki a 36 fokos melegben – turistaként – nem rendelkezett a rövid pesti tartózkodáshoz hosszú nadrággal. Ezt próbáltam magyarázni, de még csak oda sem figyeltek rám (az öregúrra).
Az unokámat nem tanítjuk a szabályok felrúgására – egyébként eminens diák -, hanem éppen arra, hogy használja a fejét, és csak ésszerű „szabályokat” fogadjon el, legyen rugalmas, ha az eset úgy kívánja. Mint ahogy azt tette Róna Iván úr is a történetben.
A templomba – tévedésből írta nyilván -, nem 80 ezer, hanem – tudomásom szerint – háromezer férőhely van. Yom Kippurkor ott voltam – sapkában – meggyőződhettem arról, milyen, amikor a templom tele van. Miután Pestről alijáztam, nem először. Amit erről írtam, hasonlóan a bazilikai látogatáshoz, kizárólag tényeken alapult.
Cikkemet vicces felhanggal írtam, úgy gondolom, ezzel senkit sem sértettem. Elismertem, amit el kell ismerni, és a (számomra) furcsaságokat megmosolyogtam. Minden sértő szándék nélkül. Humorban messze elmaradva Róna Iván úrtól – beismerem.
Végezetül: nekem úgy tűnik, ágyúval lövünk a verébre. Nem kellett volna, hogy egy glossza így megzavarja a vizeket, és csak azért utaltam Róna Iván úr két nagyon meggondolkoztató megjegyzésére Izraellel kapcsolatban, mert azok önmagukban is sokkal, de sokkal bántóbbak voltak, és – számomra megmagyarázhatatlanok -, mint az én beszámolóm a Dohány utcai templomban tett látogatásunkról. Erről még sokat tudnék írni, de már így is túllőttünk a téma fontosságán.
Tisztelettel: Peer Gideon
TISZTELT PEER ÚR!
ÍME A VÁLASZOM, ISMÉT AZ ÖN LEVELÉBE ÍROM A MONDANDÓMAT..
Tisztelt uram!
Akkor az Ön felvetéseire válaszolok.
Nem gondolom, hogy a Tisztelt Róna Iván! megszólítás tiszteletlen.
KÉRDEZEM : EZT HOL ÍRTAM ? VÁROM A VÁLASZT RÁ (DE MEG IS ADOM : SEHOL)
DE VÉGRE KONKRÉT VÁLASZT ÍRJON. HOL ÍRTAM EZT? IDÉZZEN.
Továbbá továbbra is úgy gondolom, hogy az öregúr – szövegkörnyezet ide, vagy oda -, tiszteletlen.
ERRŐL ÉN NEM ÍRTAM SEMMIT. DE HA MÁR FELVETI ::OSZTOZOM KRITI KUSAN VÉLEMÉNYÉVEL : NEM TISZTELETLEN.
PERSZE, HA RAGASZKODIK HOZZA, AZZAL NEM TUDOK MIT KEZDENI. HOZZÁ TESZEM, ILYEN ALAPON BÁRMILYEN SZÓHASZNALATBA BELE LEHET KÖTNI ÚGY GONDOLOM ALAPON
AZÉRT EGY AJÁNLOTT OLVASMÁNY : LENGYEL JÓZSEF : KICSI MÉRGES ÖREGÚR.
Nem gondolom, hogy az én humoros megjegyzéseim kevésbé elfogadhatók, mint az enyhén szólva is gusztustalan, sértő, oda nem illő vicc, viccelődés.
FUSSUNK NEKI MÉG EGYSZER : ÉN AZ ŐN ÍRÁSÁRA REAGÁLTAM, NEM MÁSRA.
Minden egyes vicc maró gúnnyal volt töltve, a legelsőt jóérzésű ember nem írja le.
Eredeti írásomban a következőket jegyeztem le Róna Ivánról (akkor még nem tudtam a nevét): …”Megértő fülekre találtam. Látszott, érződött, a tisztségviselő segíteni akar…
Az őrökkel kapcsolatban: tudom – izraeli lévén -, mi egy őr feladata.
MÉGIS CIKIZI ŐKET . MIÉRT IS?
Sapka nélkül – reagálva a felhozott példára – a fenti okokból kifolyólag – sosem mennék be zsidó templomba, mint ahogy kereszténybe se sapkás fővel.
NEM EZT ÍRTAM. AZT ÍRTAM, HOGY INDOKOT MINDIG LEHET TALÁLNI, VAGY KITALÁLNI.
ÖN TOVÁBBRA SE ARRA VÁLASZOL, AMIRŐL SZÓ VAN.
Mindamellett megmosolyogtatott az őrök elszántsága, hiszen
MÉG EGYSZER : A DOLGUKAT VÉGEZTÉK. HA EZEN MOSOLYOG, LELKE RAJTA.
– nem győzöm hangsúlyozni – egy gyerekről volt szó, aki a 36 fokos melegben – turistaként – nem rendelkezett a rövid pesti tartózkodáshoz hosszú nadrággal.
NA MÉG EGYSZER. ÖN ÍRTA, HOGY MÁR NEM GYERMEK, CSAK ÖN SZERINT MEG ANNAK LÁTSZIK.
Ezt próbáltam magyarázni, de még csak oda sem figyeltek rám (az öregúrra).
Az unokámat nem tanítjuk a szabályok felrúgására – egyébként eminens diák -, hanem éppen arra, hogy használja a fejét, és csak ésszerű “szabályokat” fogadjon el,
TEHÁT : BÁRMELY BELÉPŐ MAGA DÖNTHETI EL, HOGY MELY SZABÁLYT TART ÉSSZERŰNEK ÉS AMELYEKET NEM, AZOKAT FELÜLBÍRÁLHATJA?
HA MEGHÍVNJÁK VALAHOVÁ, AHOL AZ ELŐÍRT MEGJELENÉS A FRAKK, AKKOR NE CSODÁLKOZZON AZON HOGY SZMOKINGBAN MIÉRT NEM MEHET BE (PEDIG A SZMOKING RÁADÁSUL KÉNYELMESEBB VISELET). HA NEM OTTHON VAN, AKKOR ANNAK A HELYNEK A SZABÁLYAIT KELL BETARTANIA, AHOVÁ MEGY, VAGY MENNI SZÁNDÉKOZIK. NEM BÍRÁLHATJA FELÜL ŐKET.
SZÁNDÉKOS VOLT A MECSET PÉLDA. TELJESEN ESSZERŰTLEN, HOGY LE KELL VETNI A CIPŐT ÉS SZÁZ MÁSIK EMBER ÁLTAL MÁR HASZNÁLT PAPUCSOT KELL FELVENNIE MÉG AKKOR IS, HA EGY VADONATÚJ CIPŐT OTT BONT KI A CSOMAGOLÁSÁBÓL. EZ AZ Ő SZABÁLYUK ÉS HIABA ÉSSZERŰTLEN EZT KELL BETARTANI.
legyen rugalmas, ha az eset úgy kívánja.
AKKOR SAPKA NÉLKÜL IS BE LEHET MENNI, HA VALAKINEK EKCÉMÁS A FEJBŐRE ÉS A SAPKAVISELÉS ÁRT NEKI? MERT EZ VOLNA A RUGALMAS MEGOLDÁS.
Mint ahogy azt tette Róna Iván úr is a történetben.
A templomba – tévedésből írta nyilván -, nem 80 ezer, hanem – tudomásom szerint – háromezer férőhely van.
ELOLVASTAM AZ ÍRÁST. KÉREM IDÉZZE, HOL SZEREPEL AZ, HOGY A ZSINAGÓGÁBAN 80 EZER HELY VAN..
ISMÉTELTEN KÉREM, HOGY PONTOSAN IDÉZZEN.
DE SEGÍTEK EGY KICSIT (ETTŐL FÜGGETLENÜL VÁROM AZ ÖN IDÉZETÉT) : RÓNA ÚRTÓL EZT OLVASTAM : Abban igaza van, hogy jobb lenne, ha többen látogatnának el péntek esténként a gyönyörű templomunkba, bár az Ön által említett 30-40 fő, az megvolt úgy 200 is (nők, férfiak), de tény, hogy egy közel 4000 férőhelyes zsinagógában az a 200 hitét gyakorló ember sem tűnik soknak.
KIEMELEM : KÖZEL 4000.
Yom Kippurkor ott voltam – sapkában – meggyőződhettem arról, milyen, amikor a templom tele van. Miután Pestről alijáztam, nem először. Amit erről írtam, hasonlóan a bazilikai látogatáshoz, kizárólag tényeken alapult.
Cikkemet vicces felhanggal írtam, úgy gondolom, ezzel senkit sem sértettem.
ENGEM NEM SÉRTETT MEG, NEM VAGYOK A TÖRTÉNET RÉSZTVEVŐJE, DE ISMÉT LEÍROM : HA EGY PROBLÉMÁNKAT MEGOLDJÁK, NEM KULTÚRÁLT DOLOG FIKÁZVA LEÍRNI A TÖRTÉNETET. MÁRPEDIG ÖN EZT TETTE.
Elismertem, amit el kell ismerni, és a (számomra) furcsaságokat megmosolyogtam. Minden sértő szándék nélkül. Humorban messze elmaradva Róna Iván úrtól – beismerem.
Végezetül: nekem úgy tűnik, ágyúval lövünk a verébre. Nem kellett volna, hogy egy glossza így megzavarja a vizeket, és csak azért utaltam Róna Iván úr két nagyon meggondolkoztató megjegyzésére Izraellel kapcsolatban, mert azok önmagukban is sokkal, de sokkal bántóbbak voltak, és – számomra megmagyarázhatatlanok -, mint az én beszámolóm a Dohány utcai templomban tett látogatásunkról. Erről még sokat tudnék írni, de már így is túllőttünk a téma fontosságán.
TOVÁBBRA IS VÁROM VÁLASZÁT (MERT KITÉRT VAGY MELLÉ BESZÉLT), ARRA, AMIRE KRITI KUSAN RÁMUTATOTT :
ÖN EZT ÍRTA RÓNA ÚRNAK :Úrnak egyetlen egyszer sem nevezett.”
ERRE JEGYEZTE MEG KRITI KUSAN , HOGY Ezzel szemben most is olvasható:
“Tisztelt Gideon Peer úr !”, “Tisztelt Peer úr !”
AKKOR MOST ÉN SARKOSAN FOGALMAZZAK? ÖN VALÓTLANT ÁLLÍTOTT MÉG SARKOSABBAN : HAZUDOTT.
OLVASSA VISSZA, ÚRNAK NEVEZTE, ÚRNAK SZÓLÍTOTTA NEM IS EGYSZER.
Ha majd egyszer – rövidesen – Pesten járok, szívesen elbeszélgetnék a fenti esetről. A fentiekben nagy csúsztatások vannak, de sebaj, az az egész alaphangvétellel megegyezik. Mindamellett egy kis rugalmasság nem ártana, már ami a gondolkodást illeti. Nem bírósági ügyről van szó, hanem arról, hogy egy többé kevésbé 13 éves izraeli gyerek ima idején meg akarta látogatni a Dohány utcai templomot. A kövek a helyükön maradtak.
Minden jót kívánok, tisztelettel: Peer Gideon, a világ hangsúlyozottan boldogabb feléből. Lásd, statisztikai adat: a világ élvonalában vagyunk ezen a téren (is).
Számomra teljesen hihetetlen, hogy valaki ennyire képtelen arra, hogy legalább a nyilvánvaló tényeket elismerje.
Azt írja, hogy írásomban csúsztatások vannak.
Nincsenek. Érvelek, párhuzamokat húzok és példákat hozok.
És idézek szó szerint.
A csúsztatás az, hogy ezeket nem tudja cáfolni, hanem mellé beszél és csúsztatásokról ír.
Kérdezem , hogy mi abban a csúsztatás, hogy :
„ÖN EZT ÍRTA RÓNA ÚRNAK :Úrnak egyetlen egyszer sem nevezett.”
ERRE JEGYEZTE MEG KRITI KUSAN , HOGY Ezzel szemben most is olvasható:
“Tisztelt Gideon Peer úr !”, “Tisztelt Peer úr !””
.EBBEN MI A CSÚSZTATÁS? EZ TÉNY.
MOST IS VISSZAOLVASHATÓ
Vagy :
„Mint ahogy azt tette Róna Iván úr is a történetben.
A templomba – tévedésből írta nyilván -, nem 80 ezer, hanem – tudomásom szerint – háromezer férőhely van.
ELOLVASTAM AZ ÍRÁST. KÉREM IDÉZZE, HOL SZEREPEL AZ, HOGY A ZSINAGÓGÁBAN 80 EZER HELY VAN..
ISMÉTELTEN KÉREM, HOGY PONTOSAN IDÉZZEN.
DE SEGÍTEK EGY KICSIT (ETTŐL FÜGGETLENÜL VÁROM AZ ÖN IDÉZETÉT) : RÓNA ÚRTÓL EZT OLVASTAM : Abban igaza van, hogy jobb lenne, ha többen látogatnának el péntek esténként a gyönyörű templomunkba, bár az Ön által említett 30-40 fő, az megvolt úgy 200 is (nők, férfiak), de tény, hogy egy közel 4000 férőhelyes zsinagógában az a 200 hitét gyakorló ember sem tűnik soknak.
KIEMELEM : KÖZEL 4000.”
EBBEN MI A CSÚSZTATÁS?
HISZEN EZ IS TÉNY.
MOST IS VISSZAOLVASHATÓ.
Vagy:
„Tisztelt uram!
Akkor az Ön felvetéseire válaszolok.
Nem gondolom, hogy a Tisztelt Róna Iván! megszólítás tiszteletlen.
KÉRDEZEM : EZT HOL ÍRTAM ? VÁROM A VÁLASZT RÁ (DE MEG IS ADOM : SEHOL)
DE VÉGRE KONKRÉT VÁLASZT ÍRJON. HOL ÍRTAM EZT? IDÉZZEN”
ÉS EBBEN MI A CSÚSZTATÁS?
EZ IS TÉNY.
MOST IS VISSZAOLVASHATÓ, HOGY ÍRTAM-E ILYET.
Tisztelt „Csak egy vélemény”!
Ne haragudjon, továbbra is azt hiszem, ágyúval lövünk a verébre. Lassan bírósági tárgyalásra emlékeztet a levelezés: ki mondta, mit mondott, hogy mondta.
Igaz, beengedtek, és ezt nem „háláltam” meg. Ötven éve vagyok újságíró, a szememet nyitva tartom és ha olyasmit vélek észrevenni, ami megírásra érdemes, vagy arra késztet, azt megírom. Egy pillanatra sem hiszem, hogy nem volt igazam abban, amit leírtam.
Nem kívánok tovább foglalkozni az üggyel.
Tisztelettel: Peer Gideon
Nos, ha oly hosszú ideje újságíró, akkor, ha ez alatt az idő alatt nem jött rá, hogy igenis fontos és lényeges, hogy ki mondta és mit mondott és hogy mondta, az igen sajnálatos.
De, mint kiderült, ezt továbbra is így gondolja.
Ez még sajnálatosabb.
Sajnálatos az is, ha egy újságíró, amikor feketén-fehéren kiderül, hogy tévedett, (főleg, hogy tényekben, amelyeket újra olvashat) képtelen elismerni, hogy tévedett és hibázott.
Előző levelemben, hozzászólásomban már kizárólag a tény-részekről írtam.
Módjában volt rámutatni arra, hogy én nem a valót írtam.
És módjában volt megtenni azt, hogy leírja : tévedtem.
Helyette általánosságban beszél.
Lelke rajta.
Az olvasók majd -ha végig olvassák eme levelezést- kialakítják álláspontjukat az ön hitelességével kapcsolatban.
Nekem meg attól hiteles egy hozzászólás, ha az névvel történik.
Ez már szánalmas.
Egy -bárki által ellenőrizhető- állítás valóságtartalmát nem az határozza meg, hogy ki mondja ki.
Ha valaki az utcán szól önnek, hogy ‘Uram, kioldódott a cipőfűzője’,akkor ön lenéz, látja, hogy kioldódott, de azt mondja, hogy ‘nem hiszem el, mert nem mutatkozott be’?
Ez esetben meg is érdemli, ha hasra esik.
Továbbra is az olvasókra bízom, hogy döntsék el, ki mondott valótlanságokat.
Pedig igen kíváncsi lennék arra, hogy ki is az a nagyon okos igazságokat bőségesen osztogató Névtelen Lovag.
-Édesanyám mindig arra tanított bennünket, már vagy hatvan évvel ezelőtt, hogy ha valakivel találkozol,akkor mutatkozz be kisfiam.
csak egy másik „Kicsit mérges öregúr” /Lengyel József/
Kedves Benda Iván Úr!
Kérdés, hogy mit ért igazságokat osztogatás alatt.
Utolsó mailjeimben már csak a bárki által ellenőrizhető tényekre szorítkoztam, azokat sem volt hajlandó Peer Gideon elismerni.
Miben változtat a tényeken az, hogy Kiss Péter, vagy Nagy Pál mondja ki, vagy írja le őket?
Édesanyja tanításának respect, egyetértek vele.
De 60 éve még nem volt internet.
Az internet világában a kommenteléshez használt nicknév teljesen természetes és elfogadott. Többet mondok : ez az általános.
Egy példát is hozhatok : Peer Gideon is gezageza1943 nickkel kommentel.
Igaz, hogy ez a nick kötődik a nevéhez és nagy valószínűséggel a születési dátumához, de attól még nick.
De szabad döntés , hogy hogy valaki az anyakönyvezett nevén, vagy nickkel véleményez, kommentel az interneten írásokat, eseményeket.
Én élek ezzel a döntési lehetőséggel, ez azonban semmit sem befolyásol hozzászólásaim valóságtartalmán.
Üdvözlettel:
‘Csak egy vélemény’ nicknévvel hozzászóló(aki egyáltalán nem mérges)
Utóirat : természetesen, ha ténybeli tévedésemre rámutat, akkor azt mondom, hogy igaza van, elnézést, tévedtem.
Tisztelt Vitázó Urak!
Emellett már nem lehet, jobban mondva már nem tudok szó nélkül elmenni. /Hozzászólói minőségben teljesen kezdőként……/.
A történetben közvetlen érintett két úr (Gideon Peer, újságíró és Róna Iván, a Dohány utcai templom körzet turizmusért felelős elöljárója) közötti parttalan disputa (vita-latin eredetű szó, de mi is az a jammerolás?) folyamra gondolok.
Az Izraelben élő, magyar származású újságíró cikket írt a budapesti Dohány utcai Zsinagógában vele történt esetről, egyedi, újságírói stílusban, megfűszerezve egy jó nagy adag érzelemmel, hisz ez alkalommal nemcsak újságírói, de nagyapai minőségében történt meg vele, ami megtörtént.
A cikk nem volt sértő, bántó szándékú, a „vitriol” még csírájában sem volt megtalálható benne. Az elöljáró urat egyetlen szó erejéig sem érte sértő megjegyzés.
De………., ezzel szemben……….., ennek ellenére…….. viszont:
Az elöljáró, a hozzászólásnak induló, de sajátos vélemény-cunamivá vált dolgozatában többrendbélileg sértett! És nem is akárhogy! Vitriolosan (az ő szavaival élve).
Egy megállapításával azonban egyet lehet érteni vele:
„A stílus maga az ember”
Igen, ez így is van! A jelenleg tartó futball EB lázában élve, talán megállja a helyét ez a hasonlat: Az elöljáró hatalmas öngólt rúgott. Szándéka ellenére az újságíró helyett önmagát minősítette.
A dolgozatában citált (említett-latin eredetű szó, de mi is az a jammerolás?) két vicc olyan durván sértő az újságíróra nézve, kész csoda, hogy nem kérte ki magának. Az alpári stílus pedig mindennek az alja.
A Zsinagóga turizmusért felelős elöljárója a hozzászólásában – egyáltalán nem finoman – az izraeli turistákat is megsértette.
Miért esünk mindig bele az általánosítás csapdájába?
Még magán véleményként sem szimpatikus, de ha valaki hivatalból sérti azok egyrészét, akik a templom fentartásának költségeihez a belépőjegy ellenértékével (is) járulnak hozzá, meglehetősen visszataszító.
Az „évi kb. 300. 000 ezer turistából” legalább 100. 000 embert ily módon minősíteni, megengedhetetlen és méltatlan.
Az izraeli turisták többek között „jammerolnak”
Az elöljáró érdemtelenül egyúttal az én rokonaimat is megsértette, azokat az Izraelben éló magyar származású turistákat, akik egy évben több alkalommal látogatnak el hazánkba és a Zsinagógába is.
Remélhetőleg az izraeli turistákat ért elítélő szavak nem jutnak el a feljebbvalók füleihez/szemeihez, mert elképzelhető, hogy nem járna értük dicséret.
Csak halkan jegyezném meg, hogy a magyar nyelv szabályai szerint a vezeték és keresztnév együttes használata a tisztelt/kedves jelzővel együtt egyáltalán nem udvariatlan és tiszteletlen megszólítás. „Tisztelt X.Y”.
Ugyanakkor ha csak vezeték nevet használunk, akkor valóban dukál az „úr” vagy korábban az „elvtárs” vagy „pajtás”, etc. használata „Tisztelt X úr/elvtárs/pajtás etc.”
Az elöljáró által használt, és az újságírót illető „öregúr” kifejezés valóban meglehetősen rosszindulatú.
A többi hozzászóló véleményében nem véltem rosszindulatot felfedezni, igaz volt bennük némi minősítés is, de hát ez nem kifogásolható.
Csak a számomra elfogadhatatlan megjegyzésekre próbáltam fókuszálni.
Köszönöm a figyelmet.
Kovács L.
„azért, mert ez azért mégis csak egy templom, egy szakrális hely, ahová amúgy nem illik rövid nadrágban betérni” Róna Iván
Na de: Tisztelt Túrizmusért Felelős Elöljáró!
Tudom, hogy ez a fórum nem szakrális tér, de azért ilyen alpári stílusban, nem nyilvánulhat meg!
Mindenben egyetértve Kovács Lászlóval, csöndben én is megkérdezném, hogy a templom rabbija mit szólna, ha ezeket a bejegyzéseit olvasná?
Tényleg…, milyen jó ötlet!
Legyen olyan szíves mutassa meg neki, kíváncsi lennék, hogy frappánsnak szánt, pitlák viccein hahotázna e?
– Amúgy, remélem, hogy egyszer egészségben Ön is nagypapa lesz, elképzelem azt is, hogy egy kirándulás alkalmából szeretne majd megmutatni valami fontosat a múltjából az unokájának….
Tisztelt Kovács László Úr!
Két dologra reagálok hozzászólásából, a többi a megszólított dolga.
Az egyik:
Az öregúr nem sértő kifejezés.
Kérem olvassa el a korábban már jelzett kiváló Lengyel József alkotást.
http://mek.oszk.hu/06400/06408/html/01.htm#13
Mindazonáltal Peer úr használta az írásában:
„Tehát egy öregúr és egy 13 éves gyerek, illetve mostantól srác, ahogy az a Tórában írva vagyon.”
A másik : az udvarias megszólítás kelléke – természetesen férfi megszólítása eseten- az úr ‘titulus’.
Én csak így tudtam, de most alaposan utána néztem sok helyen (mert picit elbizonytalanított), de a keresgélés eredménye megerősített ebben.
És nem bántó szándékkal írtam fenti sorokat.
Lenne egy áthidaló javaslatom a templomba látogató és fizetni nem akaró izraeli turistákkal kapcsolatban. Nem tudom, mennyi a belépődíj, de – mondjuk – ezer forint. Ez az összeg egyetlen izraelit sem vág földhöz. De az izraeli ember különleges lelki adottságokkal rendelkezik. Megszokta, hogy alkudjon. A fenti példából kiindulva adjanak minden izraeli turistának – mondjuk – 200 forint engedményt. Boldog lesz.
De főleg attól, hogy őt, mint izraelit, Herzl Tivadar hazájában, volt szülőhelyének közelében különös szeretettel fogadják, megkülönböztetett tiszteletben részesítik.
Tegyük szívünkre a kezünket: ez jár is az odalátogató izraeli turistának!
Így a kecske is jól lakik – jut pénz a villanyszámla kifizetésére – és a káposzta is megmarad. A mitzváról már nem is beszélve…
Kedves Gideon Úr,
Örömömre szolgál, hogy fiú unokájával tiszteletét tette Budapesten és ellátogatott a világ egyik legszebb zsinagógájába! Vallástól függetlenül, a világ bármely turisták által is látogatott templomába kötelező érvényű a vallás által előírt öltözet. Ugyanez vonatkozik a Dohány Utcai Zsinagógára. Ön és kedves unokája imára kívánt betérni a templomba.
Elöljáró Úr a vallás öltözködési szabályait megszegve intézkedésével lehetővé tette Önöknek, hogy betérhessenek az esti imára. A kommentárból kiderül, hogy nem az ima motiválta az Önök látogatását, hanem a turisztikai látványosság .Hiszen ima közben hagyták el a templomot. Pedig mennyire szebb lett volna ez a történet, ha ima után távoztak volna a zsinagógából.
Megjegyzés: a zsinagóga méreteit tekintve a világon a 2.helyen áll, míg Európában az első hellyel büszkélkedhet. 3000 ember befogadására alkalmas. A zsidó vallás hagyományainak megfelelően a férfiak középen, a nők két szélső padsorban foglalnak helyet. Frölich Róbert országos főrabbi által vezetett zsinagógába nemcsak a kerületben élő zsidóság tér be a reggeli- és esti imára.
Jómagam is voltam Izraelben, csodálatos, színes nemzetiségű ország. A turisták által látogatott helyeken ott is fizetni kell belépő díjat és ez nem képezheti alku tárgyát! Igaz,én meg sem próbáltam alkudni!
Üdvözlettel:
Szilberharné Balogh Ilona
Tisztelt Balogh Ilona!
Itt-ott csúztatást vélek felfedezni hozzászólásában. Hogy mi motiválta betérésünket ima időben a templomba, arról engem is megkérdezhetne, és nem csak abból kellene ítélkeznie, ami a kommentből „kiderül”. Csak megjegyzem: Budapestről alijáztam… Talán már Ön elött is ismertem a zsinagógát.
Cikkem – egyébként – nem a belépési díjról szólt.
Az sem lenne baj, ha elolvasná a kommentekben leírtakat, különös tekintettel Róna Iván hozzászólására. Mondjuk úgy, sok kívánni valót hagy maga után (igyekeztem finoman fogalmazni). Egy templomi tisztségviselőtől más színvonal is elképzelhető lenne. A kommentet írók figyelmét elkerülte, hogy egyfolytában és durván sértegetett engem.
A legutolsó hozzászólásomban felvetettem, elképzelhető lenne, hogy az izraeli turistáknak adjanak engedményt a belépődíjból, nem a pénzért, de ezt már leírtam.
További javaslatom: azokat, akik ott jártukor Bar Mitvájukat ünneplik, a templom nevében lepjék meg egy aprócska ajándékkal. Emlékül. Gondolok például egy kulcstartóra, amelyen a Templom képe látható.
Nem tisztem a templom pénzügyeibe avatkozni, de úgy gondolom, a villanyszámla kifizetése után talán még erre az apró figyelmességre is futná. Végül is – ahogy írta – a világ egyik legszebb zsinagógájáról van szó, évente több tízezer látogatóval.