szerző: Sáfrán István
Nincsenek régi viccek, csak öreg emberek. Egy újszülöttnek minden vicc új.
Mostanában mintha kicsit többet foglalkozna a pénzzel az öreg, mint régebben. Szemére is hányom, hogy még a délutáni szundi előtt is képes a számítógépe monitorja előtt gubbasztani és mindenféle árfolyamok ide és odatologatásával kalkulálja a fene tudja, hogy mit is. Elereszti a füle mellett neheztelésemet, s csak úgy a foga között szűrve a szót veti oda elém, mint kutyának szokás a lerágott csontot, hogy amióta a föníciaiak feltalálták a pénzt, azóta a világ minden dolga egy kaptafáról irányítható.
Ebben kétség kívül több az igazság, mint az ellenkezőjében, de az is tény, hogy a pénzzel bánni tudni kell. Szakma ez, ugyanolyan, mint a kőművesé vagy a mesterszakácsé. Tanulni kell, gyakorolni, és aztán ha a csillagok állása is kedvezőre fordul, akkor esetleg (talán, olykor-olykor – és még hosszan sorolhatnám az egzakt feltételeket) sikerülhet olyan tranzakciót bonyolítani, amelyik hoz is a konyhára. A szép emlékű Kosztolányi professzor, a pénzügyi zseni mondotta egyszer (kétszer, többször…!), hogy a kisbefektetők azért buknak általában és rendszerint, mert futnak a pénzük után, nincs türelmük, kitartásuk és ha veszteséget szimatolnak, máris mentik a pénzüket. Pedig a bukáson is lehet nyerni!
Az öreg Sorossal hozakodik elő, aki emlékezete szerint az angol font shortolására tett és ezzel egyrészt kis híján bedöntötte az addig diadalmas brit valutát, másrészt betegre kereste magát az árfolyamvesztésen. És lám, jóval túl a nyolcvanon még mindig van annyija, hogy fussa belőle szülőhazája különféle szervezeteinek és prominens vezetőinek támogatására is.
Kalapot emelek előtte – fogadom el Kohn bácsi okfejtését, de az öreg csak legyint megnyilatkozásomra és kifejti: Soros György is csak kullog az események után. Van benne finesz, de már ő sem a régi. Vagy nagyon is az.
Ha nem ő, akkor kicsoda ma a pénzügyi király a világban? – tudakolom őszinte rácsodálkozással.
Lisztferenc – vágja rá Kohn bácsi és a gyengébbek kedvéért (értem és miattam, a nyomaték kedvéért megismétli): – Lisztferenc.
Nem igen ismerek se ilyen nevű bankárt se közgazdászt – értetlenkedem -, ez most a keresztneve vagy a sem mispaha?
A lánykori nevét mondom, úgy biztosan felismered – ereszkedett szellemi magasságomban: – Ferihegy.
Most már teljesen paff vagyok és ez magyarázkodásra készteti idős barátomat is. Tárcájában kotorász, ahonnan egy négyrét hajtogatott papírlapot vesz elő. Ez itt a budapesti repülőtér, mondja, a ferihegyi váró pénzváltójának árfolyamlistája. Egy taxis barátom fészbuk oldalán találtam. Egészen friss, múlt heti, még meleg! Türelmesen végigböngészem, az öreg kivárja a szemrevételezést, s aztán rákérdez.
Mindent értesz?
Semmit – vallom be őszintén és töredelmesen.
Nem látsz a szemedtől, ez a te bajod édes fiam – korhol bosszúsan. Láss is, ne csak nézz! Itt van mindjárt az első sor. Olvassuk együtt: az euro vételi árfolyama 248 forint, az eladási 350. Ugyanez amerikai dollárban 222 és 310. Láttál te már valahol másutt a világban ekkora árrést a valutapiacokon? Na, ugye! – könyveli be elismerő pillantásomat. Kilencven vagy száz forint nyereség egyet eurón vagy dolláron…! Ennek hajdanán már büntetőjogi következményei is voltak.
És a sékellel mi a helyzet – próbálom enyhíteni a pénzügyi machináció keltette feszültséget.
Mint szamár vezetőt húzza ujját lefelé a sűrűn nyomtatott papírlapon. Megvan! – rikolt fel diadalmasan – íme: 45 forintért veszik, és 59-ért forintért adják.
De hiszen ez nagyszerű – nyugtázom elégedetten – hiszen ez sokkal jobb, mint a banki árfolyam. A pénzintézeteknél a középárfolyam is 75 körül bóklászik, ehhez képest a ferihegyi 59 tiszta nyeresége legalább 16 forint minden eladott sékelenként.
Így igaz – nyugtázza felfedezésemet Kohn bácsi – csakhogy a rossz nyelvek szerint már jó ideje nincs sékel ebben a kasszában.
De hiszen ez így nem korrekt – okvetetlenkedem. – Ez, hogy úgy mondjam…
Eszedbe ne jusson egy szót is szólni! – hűti indulatomat az öreg – erre azt szokták mondani mostanában, hogy ügyes, nagyon ügyes…!
Mit lehet még ehhez hozzátenni?
Kézcsók a föníciaiaknak!
kép: facebook
Talán Kohn bácsi nem tudja – ha van olyan, amit nem tud -, hogy ha valaki a repülőtéren kapja vissza vásárlása után az Áfát, és azt valutában szeretné megkapni (és nem forintban), a forintról az átszámítás is a fenti kulcs szerint történik. Tehát eleve kb. 30 százalékos veszteséget könyvelhet el magának az illető. Egyébként a városban, pl. a Váci utcában is vannak ilyen kulccsal váltó cégek. Ildomos kerülni őket.