Régi új ország

Gideon Peer interjúja Cseri Anitával

Magyarországon évente 90-150 ember kérvényez alija engedélyt, ennyien határozzák el, hogy kivándorolnak Izraelbe.

A procedúra nem egyszerű, igazolniuk kell zsidó származásukat, legalább egy nagyszülő révén. Pontosan hogyan és mivel, az minden kérelem esetében változik, eltérő lehet. A hazatérési törvény értelmében egy nagyszülő zsidó származását kell igazolni, de kérelmenként/családokként eltérőek lehetnek a rendelkezésre álló, illetve beszerezhető dokumentumok, így a benyújtandó papírok is ezek függvényében változnak. Minden családnak más a története, és sokszor nagyon nehéz megfelelni az elvárásoknak.

A fentiekből is kiderül, hogy annak, aki a budapesti Szochutnál az íróasztal másik oldalán ül, nincsen könnyű dolga, nem irigylésre méltó a helyzete. A kérelmező szemében ő képviseli az akadékoskodó, nem megértő, a kivándorolni kívánók elé újabb és újabb akadályokat görgető – Zsidó Államot.

Ami igaz, igaz, sok minden található a törvények felett, a szűkszavú fogalmazások mellett, vagy azon túl, így aztán nem kis megpróbáltatás elé néz az ember, amikor egy ekkora, sokszor életre szóló, azt meghatározó lépésre szánja el magát.

Azon persze el lehet gondolkodni, Magyarországról miért csak ennyien szeretnének Izraelbe vándorolni, amikor a 80-100 ezres zsidó közösségből – elvileg – akár többen is jöhetnének. A kérdés nyitott marad, nyitott már több évtizede, nehéz megérteni, bizonyára mélyen szántó okai lehetnek.

Budapesten, a VI. kerületben, a Paulay Ede utca 1. szám alatt található az Izraeli Kulturális Intézet, ott vannak a Szochnut irodái is. 2010-ben költöztek az épületbe, ahol oktatással is foglalkoznak, (héber nyelvtanfolyamok, a zsidósággal kapcsolatos előadások, filmek, szemináriumok), valamint az izraeli és a diaszpóra zsidósága közti kapcsolatot is ápolják, aminek keretében izraeli előadókat, politikusokat, művészeket, valamint kiállításokat hívnak, illetve nyitnak meg.

Magyarországon kívül a budapesti Szochnut kirendeltségen foglalkoznak a Kelet-Közép Európai Régióba tartozó Csehország, Szlovákia, Románia, Szerbia és Lengyelország zsidóságával is.

A Szochnut alkalmazottjaként Cseri Anita viseli gondját az aljázni kívánóknak. Őt kérdeztük munkájáról. A beszélgetésre nem a Kulturális Intézetben került sor, hanem egy kávéházban, ráadásul hétvégén, annál az egyszerű oknál fogva, mert a munkahelyén nincs ideje „privát” beszélgetésekre.

Talán ennek az évi alacsony, 90-150-es szám kicsit ellentmond, ugyanakkor figyelembe kell venni, hogy életekről, sorsokról van szó, amely teljes odaadást, még inkább: teljes embert kíván. A megválaszolandó kérdéseknek se szeri, se száma, az ügyintézés is osztódással szaporodik, egyezzünk meg abban, nem irigylésre méltó a feladata. Különösen egy olyan ember számára, aki teljes odaadással próbál segíteni minden kérelmezőnek, a dokumentumok benyújtásától a legmegfelelőbb városi szálláslehetőség, esetleg kibuc, illetve nyelvtanulásra alkalmas ulpán megtalálásáig.

Persze, az aljázni akarók is csak emberek, az asztal erről a feléről azt látják, hogy nem úgy mennek a dolgok, ahogy azt elképzelték maguknak.

Miután a magyar zsidóság nem igazán alija párti, ezért, hogy mégis legyen valamilyen kapcsolat, a Szochnut, amely 1989 óta (a rendszerváltás dátuma) működik Magyarországon, különböző programokkal segíti a fiatalokat, hogy megismerjék, megszeressék, vagy legalábbis ízelítőt kapjanak Izrael életéből.

A Taglit-Birthright program keretén belül 200 fiatal jut ki évente Izraelbe. A 18-26 éves fiatalok 10 napos, ingyenes izraeli körúton vesznek részt.

Megtudjuk Cseri Anitától, hogy egy másik program, a Masa keretében lehetőség nyílik 18-30 év közötti fiatalok számára egy 5-10 hónapos ösztöndíjprogramra, amely keretében szakmai gyakorlaton, önkéntes munkán, ulpánon, kibucban vagy egyetemei tanulásban is részt vehetnek az érdeklődők.

Magyarországról évente 30 fiatal él ezzel a lehetőséggel, akik közül a program után többen úgy határoznak, hogy Izraelben folytatják életüket.

A Sarel önkéntes program keretében három hétig tartózkodhatnak a részvevők Izraelben, amit le is lehet rövidíteni és meg is lehet hosszabbítani.

Akik kapcsolatban vannak új, magyar származású bevándorlókkal Izraelben, lépten-nyomon tapasztalhatják, hogy jó részük elégedetlen, nem azt, vagy nem úgy kapták, ahogy elképzelték, vagy – ahogy gyakran megjegyzik – a Szochnutnál Pesten mondták nekik.

Cseri Anita ismeri a problémát, és anélkül, hogy vissza akarna „lőni”, elmondja az erről alkotott véleményét.

Szerinte az alijázni akarók nem elég nyitottak és rugalmasak, sokan nem beszélnek nyelveket, nem elég toleránsak, nem vállalják a felelősséget és nem készülnek fel az „anyagból”, mástól várják a megoldást.

Figyelmen kívül hagyják Izrael adottságait, lehetőségeit, sajátosságait, a számukra szokatlan értékrendet, annak okait, a mentalitásbeli különbségeket, és azt, hogy az új bevándorlóknak kellene az „őslakosokhoz” alkalmazkodni, így van Izraelben is, és bárhol máshol a világon. Amiben különbözik Izrael a világ más országaitól, hogy a hazatérők az első pillanattól kezdve az ország állampolgáraivá válnak.

Nyilván nem mindenkire, de sok mindenkire érvényesek a fenti megállapítások. Tény ugyanis, hogy Izraelbe évente több tízezer bevándorló érkezik a legkülönbözőbb országból, köztük a leggazdagabbakból is, akik kis idő múltán feltalálják magukat, megtalálják helyüket, „felszívódnak” új országukban.

A magam részéről csak annyit jegyeznék meg, hogy aki itt, ebben az országban, Izraelben akar élni, itt szeretné felnevelni gyermekeit, unokáit, azok előtt leomlanak a kezdeti nehézségek magasra nőtt falai. Az megtalálja Izraelben a számítását, és még – kis szerencsével – boldog is lehet.

fotó: facebook