szerző: Unti Ildikó
Az utolsó éjszakán Nicanim eleste előtt, az ellenség pokoli tűzbe kezdett. Az volt a céljuk,hogy kimerítsék a védőket és másnap könnyűszerrel elfoglalhassák a terepet. Az egyiptomiak első gyalogsági rohama kora reggel kezdődött. Az erős ellentűz bebizonyította, hogy a tíz napos bombázás sem törte meg a védők harci kedvét és az ellenállást! Visszavonulásra kényszerítették az ellenséget, de mindjárt újabb roham következett. Nem volt zúg, ahová ne csapott volna be gránát vagy bomba! Az állásokat és a lövészárkokat is romba döntötték. A repülőgépekről ledobott bombák a földalatti telefonkábeleket is elszakították. Már az északi állások felé indultak a tankok, védelmükben pedig a gyalogosok vonultak előre. Áttörték az északi kerítést és elfoglalták az ottani állásokat.
A védőknek nem maradt más kiút, mint az egyetlen védett helyre, a telep déli részén lévő régi, emeletes arab kőházba visszavonulni. Itt újjászervezték erőiket, de idehozták a sebesülteket is. Ám eljött az idő, amikor az egyiptomi hadsereg elérkezett a telep déli részére is. Minden oldalról körülkerítették Nicanim védőit! A házból a kitörés lehetetlen volt, segítséget pedig hiába reméltek. Nicanim megközelíthetetlen volt. Ekkor már tudták, hogy mindennek vége…
Az utolsó percekben még sikerült megsemmisíteniük fegyvereiket, hogy ne kerüljenek ép állapotban az ellenség kezébe. 1948 június 7-én kijöttek az arab házból az életben maradottak. Köztük volt a távírász anya is. Egy arab tiszt azonban vágytól elborított aggyal letépte blúzát. Ő dühtől és szégyentől hajtva, rögtön lelőtte megtartott pisztolyával. A tiszt összeesett. Ám egy másodpercen belül már a nő is ott hevert élettelenül. Agyonlőtték és meggyalázták!
Harminckét chaver, chaverá és katona halt hősi halált a vérrel itatott földért! A megmaradt, kimerült, meghajszolt, megsebesített védők pedig egyiptomi fogságba estek. Az ellenség elfoglalta Nicanim romjait. Az életben maradottakat és a sebesülteket teherautókra rakták, majd a győzelem jeleként Kairó felé szállították. Az első állomás, ahol bemutatták foglyaikat, 10 km-re délre volt Nicanimtól, Migdál. Itt engedélyükkel az arabok megrohamozták a teherautókon lévő védtelen foglyokat. Kövekkel dobálták és rugdosva verték őket. Amikor az egyiptomiak elégnek tartották a retorziót, tovább vitték őket a következő állomásra, Ázára. Itt a jelenet megismétlődött. Aztán tovább, El-Árisba és még egynéhány helyre. Úgyhogy mire Kairóba értek, az élő foglyok helyett, már csak félholt roncsokat kapott Faruh király.
Kibuc Nicanim nem kapott segítséget Ben Guriontól, de hősiesen ellenállt ameddig tudott. Az újságban azt írták, hogy Nicanim megadta magát. Ez nem volt igaz. Ezért a következő számban helyesbítettek és elismerték hősies ellenállásukat: ám az újság alján, jóval kisebb betűkkel!
Annak idején Kibuc Nicanimban 33 fát ültettek két sorban, köztük ösvénnyel, amik hatalmasra megnőttek, s a fák elé mécseseket állítottak. Ma a „Megemlékezés az áldozatokra” évfordulón meggyújtják ezeket a mécseseket!
kép: wikipédia
le kellett volna borulniuk imádkozni akkor életben maradtak volna!!
Az életbemaradásnak vannak reális feltételei,s ezt minden hívőnek megkell emésztenie! A hit,tudjuk,hogy reménylett dolgok megvalósulása! Ennek alapján éljük mindennapi életünket: de,mint példák igazolják,a hívők is megbetegednek,a hívők is szenvednek,a hívők is meghallnak. Még akkor is ha van imaéletük és nemcsak a veszély idején imádkoznak! Köszönöm!
I’d like to find out more? I’d like to find out more details.