Forró rágógumi – ez a tökhülye, de nagyon kedves filmsorozat a hetvenes évek végén, a nyolcvanasok elején bizonyára nagyon sokat tett a világban az Izraellel kapcsolatos előítéletek leépítésében.
Ugyanis ebben a bugyuta, de helyes moziban a fiatalok éppen olyanok voltak, mint amilyenek a fiatalok egy bugyuta, de helyes amerikai sorozatban lettek volna.
Mondjuk, a tenger itt talán kékebb.
De a poénok közel sem tartalmaztak mélyebb, filozofikusabb jelentéseket. Nem volt csak annyi, amennyi kell 90 kellemes perchez a zsöllye 6-ban. Semmi kesergés, világfájdalom, háború, békétlenség.
Csak szerelem.
Szóval, jó mozi volt, lehetett nevetni. Nem véletlen, hogy nyolc vagy kilenc részig abba sem tudták hagyni. Igaz, ehhez az is kellett, hogy a hatvanas évek legjobb zenéit Paul Ankától Little Richardig játszották újra, s egy új nemzedék találkozott e számokkal, miközben nagyokat röhögött.
Nekünk a vasfüggönyön innen a film persze nem „Izraelben” játszódott – sok jel erre amúgy sem utalt -, hanem valahol a szabad világban. Nekifutok még egyszer. A SZABAD VILÁGBAN. Ahol tengerpart is van, meg helyes lányok és fiúk és a kövér fiú magányossága. Ahol nem szólnak rád, nem fegyelmeznek állandóan, ahol jó lenni.
Forró rágógumit nézni idővel közösségi tevékenységgé vált. Hamisított VHS kazettáról, Pozsgai József hangalámondásával, néhány üveg Kőbányai Világos vagy fekete cimkés cseresznye társaságában – aki ott volt tudja miről beszélek. A többieknek úgyis mindegy.
Pár éve le akartam vetíteni a fiaimnak. Nem idézem, mit mondtak, és fél óra múlva, amikor udvariasan elszeleltek, magam is arra gondoltam, most kell abbahagyni. Hogy legalább az emlék megmaradjon, hogy volt itt egy jó izraeli sorozat.
Aztán a múlt héten szembe jött velem Tel Aviv tengerpartján ez a két fiatal – és arra gondoltam, mégiscsak elő kellene kotorni azt a régi jó VHS kazettát.
Mert ha a világ lassan elszalad mellettünk, vannak amik akkor is jók kell hogy maradjanak.
„Wenn ihr wollt,/ist es kein Märchen” – írta Altneuland könyve alcímeként Herzl Tivadar. Azaz, ahogy Márkus Aladár első magyar fordításából (Ősújország) ismerjük: „Ha akarjátok, nem mese.”
