szerző: Bőhm Ágnes
„Száz év – száz tárgy” címmel új kiállítás nyílt április 9-én a Dohány utcai zsinagóga épületegyütteséhez tartozó budapesti Zsidó Múzeumban.
Ez a hír önmagában nem lenne túl érdekes. Az új kiállítás azonban elsősorban azt jelzi, hogy végre valahára megváltozott a pesti zsidó múzeumot irányítók koncepciója. Elérkezettnek látták az időt, hogy kinyissák a múzeum raktárainak, a hatalmas gyűjteménynek eddig lezárt kapuit, szekrényeit és megmutassák a benne rejlő szimbolikus kincseket, vagyis a magyar zsidók életének, történetének eddig elrejtett világát. A budapesti zsidó múzeum gyűjteménye több mint 10 ezer tárgyat foglal magában. Ebből a hatalmas anyagból állított ki most a múzeum 100 olyan darabot, amely jól jellemzi a magyar zsidók történetét, főként az elmúlt 100 év alatti életét, az asszimilációs, illetve disszimilációs magatartását.
A Shabbat kimenetele után tartott megnyitóra rég nem látott tömeg gyűlt össze. A budapesti zsidók igen nagy számban jöttek el, minden bizonnyal megérezve az „Új Idők!” beköszöntét. A nagy várakozás jogos volt, mivel a múzeum jelenlegi fiatal vezetése a MAZSIHISZ (a neológ zsidó közösség) támogatásával a múzeum száz éves fennállásának évfordulójára időzítette a megnyitót. A múzeum második emeletén, rögtön a bejáratnál – sokatmondó – a Magyar Zsidó Múzeum történetének kronológiája. Ebből megtudható, – többek között – hogy a legelső kiállítást 1916. január 23-án a Hold utca 23. szám alatti magánlakásban rendezték be. A háború alatt a gyűjtemény nagy része eltűnt, azaz elrabolták. 1942-ben és 1943-ban a zsidó múzeumi tárgyak egy részét a Magyar Nemzeti Múzeum pincéjében, illetve a Magyar Nemzeti Bank széfjeiben helyezték el. Ezek aztán nem kerültek elő. A zsidó múzeum a második világháború után csak 1947-ben nyílt meg újra. Állandó kiállítást először 1960-ban, majd ezt követően 1984-ben, a magyarországi zsidók deportálásának 40. évfordulóján rendeztek. Ezt a több mint 30 évvel ezelőtti anyagot cserélte le a centenárium alkalmából a múzeum mostani vezetése.
A Magyar Zsidó Múzeum végleges, 21. századi állandó kiállítására azonban még egy ideig várni kell. A múzeum épületének teljes rekonstrukciója elkezdődött ugyan, de a munkálatok befejezése, még legalább egy-két év múlva várható. Noha a most megnyílt kiállítás a múzeum második emeletén zavartalanul látogatható, az átalakítás alatt az első emeletet teljesen lezárták.
Ilyen körülmények között nagy bátorságra vall a múzeum vezetésének igyekezete, hogy ilyen átmeneti állapotok mellett megnyitotta a mostani kiállítást. És – a jelek szerint – megérte. A kiállított tárgyak és azok története, a tárgyak eredetének feltárása végre megmutatja a magyar zsidók valódi arcát, történetük alakulásának legfőbb jellemzőit. A tárgyak eredetét ezúttal – a precíz levéltári kutatások alapján – nem rejtik véka alá: Minden egyes kiállított tárgy alatt ott áll annak adományozójának neve, a zsidó családok hagyatékának eredete, valamint a zsidó múzeumi gyűjteménybe kerülésének pontos dátuma.
A most kiállított darabok közül csupán néhány reprezentatív tárgyat említenék: Egy gyönyörű, színes porcelán Széder tál, (Pészah ünnepe előtt most igencsak aktuális!) amely 1850-ben a híres – Fischer Mór által 1839-ben alapított – herendi porcelángyárban készült.
Ez a Széder tál Lővy Lipót pápai orvos ajándékaként 1912-ben került, még a múzeum előtti, zsidó gyűjteménybe.
A másik érdekes kiállított tárgy, amire felhívnám a figyelmet: a „Zsidók élete a Szentföldön”, egy 1913-ban bemutatott film plakátja, amelyet „az eredeti palesztínai felvételek alapján” a pesti Nagymező utcai Ernst-palotában lévő Tivoli moziban játszották. A filmet először 1913. augusztusában Bécsben a 11. Cionista Kongresszuson mutatták be, majd Oroszországban, Lengyelországban és Európa más országaiban is vetítették, egészen az első világháborúig.
A harmadik teremben állították ki – többek között- a JOINT 1945-1948 közötti, háború utáni magyarországi tevékenységéről szóló fénykép-albumot. Az egyik képen – az angolul aláírt szöveg szerint – „fiatal lányok ruhákat varrnak a Szenes Anikóról elnevezett leányotthonban”. A Zsidó Levéltár „ezt az albumot csak 1998-ban kapta vissza, a Magyar Országos Levéltárban őrzött dokumentumokkal együtt”!
Az egyik legmegrendítőbb kiállítási tárgy az a levél, amit egy vonat ablakából 1944. július 19-én, egy deportált személy dobott ki a marhavagon rácsos ablakán keresztül. A levél története: Reich Jenő írta a levelet a családjának, akit a kistarcsai internálótáborból deportáltak Auschwitzba. A levelet a karácsondi állomáson kapta meg a felesége. Reich Jenőné, Margó 1961. május 25.-én a jeruzsálemi Eichmann-per 53. ülésnapján ezt a levelet mutatta be bizonyítékként. A levelet 1998-ban adományozta a Zsidó Levéltárnak Reich Jenőné lánya. A pocsolyába esett levél olvasható része így szól: „Isten veletek drága családom. A jó isten legyen veletek, csókol, ölel Apátok”…. „ Aki ezt a levelet megtalálja és bedobja, biztosítom, boldog lesz az egész élete!!!”
Végül Fehér László, mai kortárs festő „Haszidok” című képével zárul a kiállítás utolsó terme.
Az új kiállítást, nemcsak az érdeklődő magyar és külföldi közönségnek, hanem középiskolás osztályoknak is bemutatják. Ezenkívül a budapesti Zsidó Múzeumban tematikus tárlatvezetéseket tartanak – a tervek szerint – minden héten, szerdán.
A mellékelt fotókat a kiállítás megnyitóján készítette a cikk szerzője: Bőhm Ágnes
