szerző: Sáfrán István
Nincsenek régi viccek, csak öreg emberek. Egy újszülöttnek minden vicc új…
Filozofikus hangulatban van az öreg. Most éppen azon morfondírozik füles foteljébe kucorodva, hogy milyen szépek is a mi gyerekeink. Őt magát három fiúval örvendeztette meg a Mindenható, akik aztán további három-három unokával népesítették a családot.
Egyik szebb, mint a másik – tudatja megfellebbezhetetlenül – esze pedig mint a penge, mindahánynak. Volt is mit rontani rajtuk a rengeteg iskolában. Amit a gyerek otthon megtanul, azt tudja, amivel meg az iskolában tömik a fejét, az a falra hányt borsó. De hát oka van annak is.
Nehéz vele vitatkozni. Addig-meddig eljutottam az öreggel, hogy azért talán mégsem kellene mindegyik oktatási intézményt buta-gyerek-képzőnek nevezni, elvégre az izraeli iskolarendszer sok nagy koponyát kitermelt és bár az is igaz, hogy még érettségiző korukban sem tudnak mindannyian visszaköszönni a felnőtteknek, és a buszon sem mindig adják át a helyüket az idősebbeknek, nem is beszélve a szerteszórt banánhéjakról, papírpoharakról, s azokról az apróbb-nagyobb szemétkupacokról, amiket maguk után hagynak egy-egy buli után, viszont napjaink technikai dzsungelében a fél világot – talán a háromnegyedét is! – megszégyenítő magabiztossággal közlekednek. Na erre végül is hajlott, de hogy az ő igaza se szenvedjen csorbát, elbeszélte az alábbi történetet.
Az úgy volt – kezdi a bizonyítási eljárást mindjárt a közepén -, hogy szakfelügyelő érkezett gyermekeim iskolájába. Szerencsétlenségére, pont a középső fiam osztályát szemelte ki történelmi ismereteik felmérésére. Összességében elégedett volt a hallottakkal, tetszett neki a tanárnő óravezetése és a diákok feleleteiben sem talált kivetnivalót. Már kicsengettek, amikor csak úgy órán kívül megkérdezte:
– Ki rombolta le Jerikó falait.
Mindenki elcsöndesedett, aztán menteni a mentendőt Mose, aki egyébként minden osztálybalhé hangadója és vezető kivitelezője volt, felállt és tisztelettudóan közölte a vendéggel, hogy neki személy szerint fogalma sincs a történtekről, ő ebben a balhéban nem vett részt, őt ebből hagyják ki, nem fogja mások helyett tartani a hátát.
A tanfelügyelő kis híján hanyatt esett a meglepetéstől és csak annyit tudott kérdezni a tanártól, hogy na ehhez maga mit szól?
A vezetőtanár hümmögött egy sort, de végül védelmébe vette diákját: Mose kétségtelenül túlmozgásos gyerek, de talpig becsületes kisfiú és ha egyszer azt mondja, hogy nincs köze a történtekhez, akkor az úgy is van.
A felügyelő köpni-nyelni nem tudott a válasz hallatán és csapot-papot odahagyva felrohant az iskolaigazgatóhoz, szembesítve a történtekkel:
– Ebben az iskolában se a tanulóknak se a tanárnak fogalma sincs arról, hogy ki rombolta le Jerikó falát!
Az intézményvezetőnek amúgy is nehéz napja volt, úgy kellett neki a szakfelügyelő, mint a púp a hátára, de hát mégiscsak a főnökségtől jött, hát komolyan kellett vennie a panaszt tevőt. Első és legfontosabb dolga volt, hogy védelmébe vegye intézményét: ez egy nagy iskola, ő nem ismerheti mindegyik diákját, de a pedagógusaiban maradéktalanul megbízik és ha ők azt mondják, hogy nincs közük a történtekhez, akkor az úgy is van.
A tanfelügyelő akár napirendre is térhetett volna a történtek fölött, hallott ő már ennél nagyobb marhaságot is pályafutása alatt, de őt nem olyan fából faragták, aki egy ilyen elementáris hülyeség felett szemet hunyna, ezért már másnap felhívta a szaktárca államtitkárát és beszámolt tapasztalatairól.
– Értem a problémát – mondta a megszólított -, de magának is meg kell értenie, hogy nem ismerhetek személy szerint minden iskolaigazgatót, de ha tényleg ilyen súlyos a helyzet, akkor haladéktalanul meg kell oldani a problémát! Még a mai napon kiírok egy tendert, bekérünk legalább három árajánlatot és a legjobb vállalkozóval még a nyári szünetben helyrehozatjuk azt a lerombolt falat. Na látja -, zárta a maga részéről a beszélgetést a miniszteriális tisztségviselő -, és még ránk, hivatalnokokra mondják, hogy nem látjuk át a problémák lényegét.
Kohn bácsi elégedetten keresi tekintetemet. Legyen meg az öröme: bólintok. Az öreg is biccent, de még kiegészíti a történetet.
– A kis Mose azóta nagy legény lett, a Tel Aviv-i egyetem tanára. Jut eszembe, ha legközelebb találkozunk, azért csak megkérdezem tőle, történt-e valami is azóta Jerikó falaival…
kép: Kluger Zoltán 1946 (כיתת לימוד בבית הספר האזורי של קיבוץ מעברות)
