Előre látom

szerző: Gideon Peer

Már előre látom, hogy az ünnep közeledtével egyre több újságcikk jelenik majd meg azzal az előre megfontolt szándékkal, hogy elrontsa kedvünket és elvegye az étvágyunkat.

Lelki szemeimmel olvasom a lapokban megjelenő dörgedelmes írásokat a kalóriákról, a mérgekről és főleg arról, mennyit fogunk össznépileg hízni az ünnepek alatt. Majd lebontják az eredményt per/emberre, és nem leszek túlságosan meglepve, ha az jön ki, hogy a pészáchi ünnepek alatt minden egyes izraeli minimum 3-4 kilóval ugratja meg a mérleg mutatóját, ami – egymást közt szólva – sem szokott mozdulatlanságba merevedni.

A kalórialovagok, a mindent jobban tudók, a vészmadarak alig várják az ünnepet, hogy végre kitombolhassák magukat. Megtudjuk majd, mennyi kalória van a maceszgombócban, és – főleg – hogy mennyit ehetünk belőle anélkül, hogy elhíznánk.

A szegény, lapos, az alig jár hálni belé a lélek pászka sem fogja megúszni, hiába zörgeti csontjait. Róla is kiderítik a szakértők, hány szelet kenyérnek felel meg egyetlen pászkácska, azt fogják károgni, hogy itt a világvége, ha egyszerre többet is elropogtatunk belőle.

A cékláról nem is merek szólni. Hiába tudjuk, hogy a kalóriahányadosa a nullával egyenértékű, tanult ellenségeink, a nagyokosok róla is kiderítik majd, hogy inkább nézzük, mint együnk belőle.

Azon sem csodálkoznék, ha az egyébként teljesen ártatlan keserűfű, zeller, és a torma családfájában is találnának kivetnivalót, arra mutató jelet, hogy kalóriaszintjük elhagyja a szerintük optimális nulla értéket.

A burgonya említésére egyenesen kardot ránt egy magára valamit is adó táplálékszakértő, a benne lévő szénhidráttól elernyed és bandzsítani kezd.

„Hiába, mindenha szándék”…– szavalom a költővel az idevonatkozó passzust, engem nem lehet egy púposan megrakott táltól elcibálni. Olyan ember még nem született. Akármit tesznek, ijesztgetnek, nem kezdenek el citerázni a lábaim.

Azért is enni fogok Pészáchkor, és – fogódzkodjanak meg! – nem is keveset. Ellenkezőleg: sokat.

Arra van az ünnep. Két tányér maceszgombóc levest fogok enni, és ha rákérdeznek, kérek-e még gombócot, nem a kalóriák száma fog cikázni a fejemben, nem azokra összpontosítok, hanem a maceszgombóc utolérhetetlen lágyságára, zamatára, az ízek kavalkádjára.

És Pészáchkor tojást fogyasztok tojással, csirke szárnyát sűlthússal, és mindenből eszem, ami csak az asztalon lesz, és már most, előre, ünnepélyesen megígérem, kereskedelmi mennyiségben. Ünnepelni akarok.

És még annyit: kalóriagyilkosok jönnek, ételszakértők mennek, nem számít. Akármi is kerül a kalórialovagok kínpadjára, bármitől is próbálják elvenni a kedvemet, nálam emberükre találnak.

Mert tudom, és fennhangon hirdetem: a világon minden változik, forog, repül, átalakul, csak egyetlen valami örökkévaló: a gefilte fish!

Többek között…