Remény

    0

    szerző: Gideon Peer

    Egy nő a napokban, sétálás közben, valahol Izraelben, a homokban egy római aranypénzt talált, amely – mint kiderült – világviszonylatban is különlegesen értékes, párját ritkító régészeti leletnek számít.

    Nem tudom, az említett hölgy a korán kelők sorába tartozik-e, mindenesetre a közmondás aznap – legalábbis nála – bevált, még ha délutánra is esett a nagy felfedezés.

    A fáma arról is szól, hogy az említett szerencsés megtaláló jó állampolgárhoz méltóan beszolgáltatta a kincset az izraeli régészeti hatóságoknak, ahonnan szép oklevélben emlékeztek meg hazafias cselekedetéről.

    Az ember könnyen eljátszogat a gondolattal, mit tett volna hasonló helyzetben, és ha a kezét a szívére teszi – gondolom – nem egyszerű a válasz. Ne is próbálkozzunk meg vele, semmiképpen sem jövünk jól ki a megméretésből, inkább reménykedjünk, hogy az élet nem fog hasonló – mondjuk úgy, kínos – helyzet elé állítani bennünket…

    Apropó: szív.

    Nagyjából 20 éve létezik SACH néven egy nemzetközi alapítvány, amely szívbeteg gyerekek gyógyítását tűzte ki célul. A szervezetnek Izrael is tagja. Itteni neve: Mentsd meg a gyerek szívét (Hacel lebo sel jeled).

    A Hatikva, a Remény nemcsak Izrael Államának himnusza, hanem az a valami is, amit ez a szervezet nyújt a beteg gyerekek számára.

    Elsősorban fejlődő országokból jönnek ide, csecsemőkortól egészen a serdülőkig.

    Eddig ötven különböző országból 4000 gyógyulni vágyó gyerek érkezett Izraelbe, hogy az itteni orvosok szaktudása, szeretete révén majd új, egészségesebb, tartalmasabb életet élhessenek.

    A világnak négy tája van, a beteg gyerekek is a világ minden tájáról érkeznek. A Dél-Amerikában lévő Ecuadorból, Peruból, Hondurasból és Saint Vincentből. Távol Keletről Kínából és Vietnamból, továbbá Oroszországból, Romániából és Ukrajnából, valamint Kenyából, Zanzibárból, Angolából, Etiópiából, Ghánából, Tanzániából és, persze – vagy nem is annyira persze – Palesztinából, Irakból, Szíriából, Gázából és Jordániából is.

    Holonban, a Wolfson Medical Centerben kezelik a kis betegeket, a vezető sebészektől a fizikoterápiás kezelést nyújtókig összesen 70 főnyi személyzet végzi teljesen önkéntes alapon, ingyen, saját elfoglaltságuk mellett ezt a lélekemelő munkát.

    A gyerekeket az operáció után szanatóriumban ápolják, majd, miután meggyógyulnak, és elég erősnek érzik magukat az utazásra, visszatérnek  hazájukba.

    kép forrása: http://www.saveachildsheart.org/

    Leave a Reply

    Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .