szerző: Sáfrán István
Hogy milyen nehéz egyről kettőre jutni Izraelben – arról megoszlanak a vélemények. No, nem abban, hogy könnyű-e vagy nehéz, hanem hogy nagyon nehéz, netán elég nehéz esetleg csak egy kicsit. Vékony Laci azon a véleményen van, hogy aki ilyesféle morfondírozással tölti a drága idejét, annak kicsúszik a munka a kezéből és nem jut semmire. Ha valaki mindebből arra a következtetésre jutna, hogy az alábbi bekezdések főhőse afféle Hűbele Balázs – nagyot téved. Hogy egyebet ne mondjak bizonyításképpen: két kezemen nincs annyi ujj, mint ahányszor Izraelben is megfordult, mielőtt állampolgárságért folyamodott volna.
De talán kezdjük ezt a portrét valamelyest előbbről. Beszéljen a főszereplő:
– Ha valakinek, hát nekünk betett a magyarországi rendszerváltás, pedig se párttagok nem voltunk, se semmiféle politikához nem kötődtünk. Áginak is, akivel még 1981-ben egybekeltünk, meg nekem is volt becsületes szakmánk. Szakácsok vagyunk, ezért hát talán magyarázni sem kell, hogy a méteráruban utaztunk a nyolcvanas évek Magyarországán. Már ’89 előtt is nyitva voltak a kiskapuk és mi éltünk a lehetőséggel, úgyhogy amikorra megbukott a szocializmus, nekünk már négy boltunk volt Budapesten. És nem is rossz helyen egyik se!
A görög drámákban ezt mondják tragikus vétségnek. Mint fogalmaz, az „új undokoknak” ráfájt a foga a bevezetett üzletekre és minthogy az egymásba érő fővárosi- meg kormányhatározatokat követni sem tudták, pillanatok alatt kipereltek alóluk mindent.
Csoda ha elegük lett a közép-európai ígéret földjéből? Fogták a szerény betyárbútort és meg sem álltak Teneriféig. Tudták, ott vásznakkal meg selymekkel semmire nem juthatnak, maradt a tanult szakma, a szakácskodás. Ági is, Laci is nyitott szemmel járt kelt a spanyol szigeten és nem hagyta nyugodni az a bizonyos kisördög: talán egy kifőzdeszerűséggel jutni lehetne valamire.
Nem fogják elhinni, Paprika lett az étterem neve, amely rövid idő alatt olyan népszerűségre tett szert, hogy rövid időn belül már cigányzenekart is hozattak Pestről. Nemcsak az étlap, a személyzet is magyar volt. Fénykorában több mint egy tucat otthonról érkező szakképzett dolgozónak adtak munkát az Atlanti-óceán közepi turista-paradicsomban. A külföldiek és a helybeliek egymásnak adták a kilincset. Az üzlet nemcsak hogy beindult, de közkeletű szóval élve: dübörgött. Nemcsak a hétvégeken, de már a hétköznapokon is csak előrejegyzéssel lehetett asztalhoz jutni.
Természetesen ilyenkor szokott beütni a krach.
Itt sem történt másképpen. Minthogy akkoriban még Magyarország nem volt az Európai Unió tagja, mindenféle speciális engedélyeket kellett beszerezniük. Azazhogy kellett volna. Különösen a munkavállalási engedélyekkel gyűlt meg a bajuk. A hivatali bürokrácia, no meg a követhetetlenül kusza előírások rendszere, illetve rendszertelensége minden energiájukat felélte. Végül aztán olyannyira belefáradtak a hivatalokkal folytatott kilátástalan küzdelembe, hogy feladták: szedték a sátorfájukat és ismét odébb álltak egy házzal.
Hova máshova, mint Amerikába. Kemény két évet húztak le a tengerentúlon, de minthogy nem volt induló tőkéjük, nem tudták megvalósítani dédelgetett álmukat – a magyaros ízekkel hívogató éttermet. A sokfelé kóborlás útja végül visszavezetett Budapestre, de éppen csak addig, amíg a gyerekek befejezik az iskolákat.
– Lényegében semmi nem változott Pesten ahhoz képest, mint amikor először csaptuk be magunk mögött az ajtót, úgyhogy 2012. május 8-án megérkeztünk a Ben Gurionra, azzal a feltett szándékkal, hogy innen aztán sehová máshová. Előtte többször is alaposan körülnéztünk, meg már a szüleink is itt éltek, úgyhogy volt némi fogalmunk Izraelről. Utóbb persze kiderült, hogy minden egy kicsit másképpen van, mint ahogyan turistaként megtapasztaltuk, meg amire a Szochnutban felkészítettek minket, de hát mindennek bele kellett férnie a pakkba.
Eilatra kérték magukat. Már harmadnap műszakba álltak. A Magic Palace-ban kaptak munkát. Laci a konyhában küzdötte ki a helyét, Ági a szobaasszonyságig vitte. Természetesen az ulpán látta ennek kárát, a hamari munkába állásnak, amit mindmáig nagyon bánnak, mert ha másra talán nem is, de a nyelvi alapok megszerzésére kitűnő alkalom lett volna a mindennapi kurzus. De hát a megélhetés kényszere, a muszáj, nagy úr. Ami egyébként a dél-izraeli üdülőközpontot illeti, rövidebb-hosszabb kirándulásokra isteni hely, de ott élni, dolgozni, ráadásul olyan körülmények között, ahol esetenként a légkondi sem működik…
Bázist váltottak, s így kerültek Kiryat Atara. Ági metepaletnek állt, Lacinak azonban szerencséje volt, mert a hamar kialakuló baráti körben híre ment, hogy nemcsak szakács, de főzni is tud. Először csak családi ünnepségekre hívták meg, ahol ő volt a „háziasszony” – a kiskuktától a főszakácson és a mosogatón át a fizetőpincérig minden az ő vállát nyomta, aztán már nagyobb rendezvények szervezésére és előkészítésére is felkérték.
Állta a sarat, nem vallott szégyent!
– Kezdett a dolog olyannyira komolyra fordulni – újságolja nem is titkolt büszkeséggel -, hogy ki kellett váltanom az ipart és Ági is odahagyta az idős-gondozást. Lám az élet hogy kiforogja! Mindig ez volt a vágyunk, és most a megvalósulás küszöbén állunk. Életre hívtunk egy afféle catering céget, vagyis amit főzünk, azt házhoz is szállítjuk. Azt a nevet találta ki egy jó barátunk, hogy Adhadelet – Az ajtóig! Több, mint ötven féle étel szerepel az étlapunkon, de ha a kedves vendégnek valami olyasmire fáj a foga, ami éppen nincs a kínálaton, természetesen elkészítjük. Szerencsénk van, mert sikerült olyan állandó zöldség- és húsbeszállítókat találnunk, akik abszolút megbízhatóak. Nemcsak a minőséget garantálják, hanem az árat is, így nekünk sem kell majd hetente-havonta változtatni az árjegyzéken. Természetesen kívánságra most is kimegyünk főzni és alkalmazkodunk a megrendelő szája ízéhez. Egyébként nálunk nincs másod-harmadnapos étel. Mindent frissen készítünk.
– Nehéz körülhatárolni a vendégkört?
– Elsősorban a magyaros ízek barátaira számítunk, de már szép számmal vannak a különleges fogásokat kedvelők és gyarapszik a nem magyar ajkú megrendelőink köre is. Azt mondják, hogy a jó bornak nem kell cégér. Remélem a jó ételeknek sem.
– Milyen harapnivalókat tüntetnek ki érdeklődésükkel vendégeitek?
– A különlegességek barátai kifejezetten örömüket lelhetik kínálatunkban. Kezdjük a halászlével! Ennek elkészítése roppant macerás, mert mi a passzírozott alaplével kezdjük, ami mindennek a fundamentuma. Igaz, roppant időigényes, de az elismerő visszajelzések is bizonyítják: megéri.
Vagy a vadasunk, amelynek a szósz a lelke. Se időt, se alapanyagot nem lehet és nem is szabad kispórolni. De sokan kérik a gyerekkorukban megszeretett tojásos galuskát. Sztrapacska, csülök pékné módra, rakott krumpli, töltött-káposzta, pörköltféleségek…
És természetesen kívánságra fel is szolgáljuk az ételeket. Arra törekszünk, hogy a saját otthonaikban is úgy érezhessék magukat, mint a legelőkelőbb éttermekben. Ahogyan a nevünk is mondja: Adhadelet…!
– Elég, elég, már sok is a jóból…! Hogyan lehet mindehhez a sokféleínyencséghez hozzáférni?
– Elérhetőségeink:
weboldal: link
Vékony Laci: 052-607-8517
Vékony Ági: 052-607-8518
