A jóból soha nem elég!

    0

    szerző: Sáfrán István

    Hogy milyen nehéz egyről kettőre jutni Izraelben – arról megoszlanak a vélemények. No, nem abban, hogy könnyű-e vagy nehéz, hanem hogy nagyon nehéz, netán elég nehéz esetleg csak egy kicsit. Vékony Laci azon a véleményen van, hogy aki ilyesféle morfondírozással tölti a drága idejét, annak kicsúszik a munka a kezéből és nem jut semmire. Ha valaki mindebből arra a következtetésre jutna, hogy az alábbi bekezdések főhőse afféle Hűbele Balázs – nagyot téved. Hogy egyebet ne mondjak bizonyításképpen: két kezemen nincs annyi ujj, mint ahányszor Izraelben is megfordult, mielőtt állampolgárságért folyamodott volna.

    De talán kezdjük ezt a portrét valamelyest előbbről. Beszéljen a főszereplő:

    – Ha valakinek, hát nekünk betett a magyarországi rendszerváltás, pedig se párttagok nem voltunk, se semmiféle politikához nem kötődtünk. Áginak is, akivel még 1981-ben egybekeltünk, meg nekem is volt becsületes szakmánk. Szakácsok vagyunk, ezért hát talán magyarázni sem kell, hogy a méteráruban utaztunk a nyolcvanas évek Magyarországán. Már ’89 előtt is nyitva voltak a kiskapuk és mi éltünk a lehetőséggel, úgyhogy amikorra megbukott a szocializmus, nekünk már négy boltunk volt Budapesten. És nem is rossz helyen egyik se!

    A görög drámákban ezt mondják tragikus vétségnek. Mint fogalmaz, az „új undokoknak” ráfájt a foga a bevezetett üzletekre és minthogy az egymásba érő fővárosi- meg kormányhatározatokat követni sem tudták, pillanatok alatt kipereltek alóluk mindent.

    Csoda ha elegük lett a közép-európai ígéret földjéből? Fogták a szerény betyárbútort és meg sem álltak Teneriféig. Tudták, ott vásznakkal meg selymekkel semmire nem juthatnak, maradt a tanult szakma, a szakácskodás. Ági is, Laci is nyitott szemmel járt kelt a spanyol szigeten és nem hagyta nyugodni az a bizonyos kisördög: talán egy kifőzdeszerűséggel jutni lehetne valamire.

    Nem fogják elhinni, Paprika lett az étterem neve, amely rövid idő alatt olyan népszerűségre tett szert, hogy ​rövid időn belül ​már cigányzenekart is hozattak Pestről. Nemcsak az étlap, a személyzet is magyar volt. Fénykorában több mint egy tucat otthonról érkező szakképzett dolgozónak adtak munkát  az Atlanti-óceán közepi turista-paradicsomban. A külföldiek és a helybeliek egymásnak adták a kilincset. Az üzlet nemcsak hogy beindult, de közkeletű szóval élve: dübörgött. Nemcsak a hétvégeken, de már a hétköznapokon is csak előrejegyzéssel lehetett asztalhoz jutni.

    Természetesen ilyenkor szokott beütni a krach.

    Itt sem történt másképpen. Minthogy akkoriban még Magyarország nem volt az Európai Unió tagja, mindenféle speciális engedélyeket kellett beszerezniük. Azazhogy kellett volna. Különösen a munkavállalási engedélyekkel gyűlt meg a bajuk. A hivatali bürokrácia, no meg a követhetetlenül kusza előírások rendszere, illetve rendszertelensége minden energiájukat felélte. Végül aztán olyannyira belefáradtak a  hivatalokkal folytatott kilátástalan küzdelembe, hogy feladták: szedték a sátorfájukat és ismét odébb álltak egy házzal.

    Hova máshova, mint Amerikába. Kemény két évet húztak le a tengerentúlon, de minthogy nem volt induló tőkéjük, nem tudták megvalósítani dédelgetett álmukat – a magyaros ízekkel hívogató éttermet. A sokfelé kóborlás útja végül visszavezetett Budapestre, de éppen csak addig, amíg a gyerekek befejezik az iskolákat.

    – Lényegében semmi nem változott Pesten ahhoz képest, mint amikor először csaptuk be magunk mögött az ajtót, úgyhogy 2012. május 8-án  megérkeztünk a Ben Gurionra, azzal a feltett szándékkal, hogy innen aztán sehová máshová. Előtte többször is alaposan körülnéztünk, meg már a szüleink is itt éltek, úgyhogy volt némi fogalmunk Izraelről. Utóbb persze kiderült, hogy minden egy kicsit másképpen van, mint ahogyan turistaként megtapasztaltuk, meg amire a Szochnutban felkészítettek minket, de hát mindennek bele kellett férnie a pakkba.

    Eilatra kérték magukat. Már harmadnap műszakba álltak. A Magic Palace-ban kaptak munkát. Laci a konyhában küzdötte ki a helyét, Ági a szobaasszonyságig vitte. Természetesen az ulpán látta ennek kárát, a hamari munkába állásnak, amit mindmáig nagyon bánnak, mert ha másra talán nem is, de a nyelvi alapok megszerzésére kitűnő alkalom lett volna a mindennapi kurzus. De hát a megélhetés kényszere, a muszáj, nagy úr. Ami egyébként a dél-izraeli üdülőközpontot illeti, rövidebb-hosszabb kirándulásokra isteni hely, de ott élni, dolgozni, ráadásul olyan körülmények között, ahol esetenként a légkondi sem működik…

    Bázist váltottak, s így kerültek Kiryat Atara. Ági metepaletnek állt, Lacinak azonban szerencséje volt, mert a hamar kialakuló baráti körben híre ment, hogy nemcsak szakács, de főzni is tud. Először csak családi ünnepségekre hívták meg, ahol ő volt a „háziasszony” – a kiskuktától a főszakácson és a mosogatón át a fizetőpincérig minden az ő vállát nyomta​, aztán már nagyobb rendezvények szervezésére és előkészítésére is felkérték.

    ​ Állta a sarat, nem vallott szégyent!​

    – Kezdett a dolog olyannyira komolyra fordulni – újságolja nem is titkolt büszkeséggel -, hogy ki kellett váltanom az ipart és Ági is odahagyta az idős-gondozást. Lám az élet hogy kiforogja! Mindig ez volt a vágyunk, és most a megvalósulás küszöbén állunk. Életre hívtunk egy afféle catering céget, vagyis amit főzünk, azt házhoz is szállítjuk. Azt a nevet találta ki egy jó barátunk, hogy Ad​had​elet – Az ajtóig! Több, mint ötven féle étel szerepel az étlapunkon, de ha a kedves vendégnek valami olyasmire fáj a foga, ami éppen nincs a kínálaton, természetesen elkészítjük. Szerencsénk van, mert sikerült olyan állandó zöldség- és húsbeszállítókat találnunk, akik abszolút megbízhatóak. Nemcsak a  minőséget garantálják, hanem az árat is, így nekünk sem kell majd hetente-havonta változtatni az árjegyzéken. Természetesen kívánságra most is kimegyünk főzni és alkalmazkodunk a megrendelő szája ízéhez. Egyébként nálunk nincs másod-harmadnapos étel. Mindent frissen készítünk.

    – Nehéz körülhatárolni a vendégkört?

    – Elsősorban a magyaros ízek barátaira számítunk, de már szép számmal vannak a különleges fogásokat kedvelők és gyarapszik a nem magyar ajkú megrendelőink köre is. Azt mondják, hogy a jó bornak nem kell cégér. Remélem a jó ételeknek sem.

    – Milyen harapnivalókat tüntetnek ki érdeklődésükkel vendégeitek?

    – A különlegességek barátai kifejezetten örömüket lelhetik kínálatunkban. Kezdjük a halászlével! Ennek elkészítése roppant macerás,  mert mi a passzírozott alaplével kezdjük, ami mindennek a fundamentuma. Igaz, roppant időigényes, de az elismerő visszajelzések is bizonyítják: megéri.

    halászlé

    Vagy a vadasunk, amelynek a szósz a lelke. Se időt, se alapanyagot nem lehet és nem is szabad kispórolni. De sokan kérik a gyerekkorukban megszeretett tojásos galuskát. Sztrapacska, csülök pékné módra, rakott krumpli, töltött-káposzta, pörköltféleségek…

    pörkölt

    És természetesen kívánságra fel is szolgáljuk az ételeket. Arra törekszünk, hogy a saját otthonaikban is úgy érezhessék magukat, mint a legelőkelőbb éttermekben.​ Ahogyan a nevünk is mondja: Adhadelet…!

    – Elég, elég, már sok is a jóból…! Hogyan lehet mindehhez a​ sokféle​ínyencséghez hozzáférni?

    – Elérhetőségeink:

    weboldal: link

    Vékony Laci: 052-607-8517

    Vékony Ági: ​052-607-8518

    Leave a Reply

    Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .