A Fémsellő (miképpen az elnevezés, azonképpen a szabad fordítás is szerény személyem még annál is szerényebb szellemi terméke), a Kiryart Yam-i sétány végén, egy jókora kőtömb tetejére csüccsentve várja a jobb időket. A helybeli rossz nyelvek szerint alkotója egy magyar származású szobrászművész, de ezt még senki nem erősítette meg hitelt adó nevével. Maga az alkotás azt hiszem se nem jobb, se nem rosszabb az Izrael-szerte megszámlálhatatlanul sok helyen felbukkanó lemez vagy öntöttvas szobroknál. Mint például a füveket pótló műpázsitok. Annál mindenképpen jobb, mintha nem lenne ott semmi, viszont a felnövekvő nemzedékek esztétikai nevelését nem feltétlenül ezeken az alkotásokon fogjuk elkezdeni.
Igen ám, de az idő vasfoga… Fájdalom, mindkettőnkön rajtahagyja nyomát. A magam gondját már csak azért sem taglalnám, mert egyrészt magánügy, másrészt pedig nem is olyan nagyon feltűnő.
Hanem a Vaslédi!
Rozsdásodik. Útban az enyészet felé. Lenne…, ha a minap vélhetően egy gondos hivatal által kirendelt valakik nem kifejezetten gondos kezekkel újra nem mázolták volna a szobrot. Mondanom sem kell talán, ismét szép fehérre. Legalább is úgy általában.
Konkrétan?
Ha sikerült volna minden porcikáját egyenletes újrafedni, ha nem virítanának ki itt-ott a régi rozsdafoltok, ha nem csurgatták volna körbe a létesítményt az avatatlan piktorok azzal a szép fehérrel – egyetlen szavam se lehetne.
Milyen apróság is elég ahhoz, hogy az ember újra otthon érezze magát…
*a cikkben szereplő képek illusztrációk
fotó: Daniel Hoffmann
csolatos szobor meg ertem minden szavat
t