Denevér Tel Aviv (színházi) egén

    0

    Szerző: Silló Sándor

    Régi kedves visszatérő vendégek vagyunk Tel Avivban. Ez a 10. évfordulója az együttműködésünknek! – kezd bele a történetbe Lőrinczy György, a Budapesti Operettszínház igazgatója.

    – Az első években gálaestekkel szerepeltünk itt. 2013-ban hoztuk az első komplett előadást, a Csárdáskirálynőt. 2014-ben a Bajadért Miklósa Erikával a főszerepben. A bécsi operett pesti klasszikusa, Kálmán Imre után most egy bécsi „bécsi-klasszikus” következik, Strauss Denevérje.

    Igazi pezsgőben fürdő századfordulós történet. Strauss tánca Freuddal.

    A pesti előadásban nem csak szimbólikusan, hanem hús-vér mivoltukban is színre lépnek. A vágyak, titkolt bűnök, vétkes viszonyok vígjátéka ez, de nem kell félni, nem a pszichoanalítikus, hanem a zeneszerző hozza majd a feloldást könnyed muzsikával.

    denever79

    – Nem dől össze a Nagymező utca míg száz emberrel közel egy hónapig Izraelben fogtok játszani?

    – Az Operettszínházban ötszázan dolgozunk: két tagozat. Amikor a musicalesek Németországban turnéztak az operett tagozat tartotta otthon a frontot. Most fordítva lesz – érkezik a megnyugtató válasz. Nem marad a pesti színházi élet könnyűműfaj nélkül.

    A Denevért a szép számú izraeli plakát úgy hirdeti: német nyelven. A világon ugyanis mindenütt az eredeti nyelven szólalnak meg Strauss dalai. De nem Izraelben lennénk és nem magyarok lennénk, ha nem lenne benne valami csavar …

    Csak az Új kelet online olvasóinak eláruljuk a titkot!

    Latabár Kálmán egykori szerepét, Frosht, a börtönőrt, izraeli vendégművész játsza majd a tel avivi vendégjátékon. A neve is izraeli: Israel Katorza; itt jól ismert komikus.

    – A két legendás magánszámban, amikor egyedül van a színpadon ezzel nincs is semmi baj. De mi lesz a többi jelenettel?

    – Most próbálják a pesti kollégákkal … héberül! Komoly erőpróbának tűnt, de már nagyon jól megy nekik. Néhány nyúlfarknyi jelent csupán – meséli az igazgató.

    A hab a tortán vagy stílszerűen a buborék a pezsgőben, hogy a báljelenet csúcspontján, mikor az álruhás grófnőnek bizonyítani kell, hogy ő tényleg magyar és felcsendül a csárdás… a pesti primadonna magyarul énekli majd a híres slágert Tel Avivban is.

    Remélem, nem fecsegtem ki túl sok titkot! Találkozzunk az izraeli Operában!

    A Budapesti Operettszínház vendégjátéka a Tel Avivi Operában:

    ifj. Johann Strauss: A Denevér.

    Előadások időpontja: február 11.- 21.

    Jegyek elővételben és információ: www.israel-opera.co.il

    https://www.youtube.com/watch?v=b16v7Tl3L1g

    Címlap fotó: facebook

    Előadás fotó: www.operett.hu

    Leave a Reply

    Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .